Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-224

A nemzetgyűlés 224. ülése 1924. legyen az egész országiban, amikor senkit nem érdekel semmi, mint az, hogy hossz van-e, vagy bessz és hogy mennyi a kosztpénz, akkor nemcsak a játékszenvedélyt növeszti és dagasztja meg*, nemcsak a munkát devalválja, hanem elszoktatja az emberiséget a termékeny munkától, destruál, igazán megtorpedózza az ország erkölcsét. Épen ezért bátor leszek egy határozati javaslatot terjeszteni a mélyen t. Nemzetgyűlés elé, amely a következőképen szól (olvassa): »Utasítsa a nemzetgyűlés a belügyministert, hogy azoktól az ujabb időkben alakult tőzsdei napilapoktól, amelyek alapítása kizárólag a tőzsdei játék elharapódzott szenvedélyének az egyre jobban való terjesztése s amelyek a papírfogyasztás által még a játékszenvedélyek növelése mellett a korona rontásához is hozzájárulnak, vonja meg az engedélyt.« Amikor vidéki küldöttségek jönnek fel a sajtófőnök úrhoz és a becsületes keresztény társadalom szócsöveként kis vidéki lapok megindításának engedélyezését kérik, amelyeknek megindításához összehordta a tőkét a kisembereknek ez a társadalma, amikor hetenként jönnek fel a vidékről deputáeiók, hogy engedjék meg, hogy egy hetilapocskát indítsanak, amelyben elmondják az ő helyi érdekeiket, fájdalmaikat, panaszaikat, akkor megtagadják ezt azzal az érveléssel, hogy nincs papiros, mert a papírfogyasztás növelése következetesen rontja a koronát. Ezt koncedálom is, mert a létező lapokat magam is sokallom. (Lendvai István: Csak tőzsdei és színházi lapokat szabad csinálni!) Hogy tőzsdei lapokat napilapokká alakítanak át, ezt már a koronarontás szempontjából is feltétlenül erkölcstelennek tartom; nagyon kíváncsi vagyok, hogy a nemzetgyűlés többségében lesz-e annyi átérzése e gondolatnak, hogy ezt határozatban kimondja és ráutalja a kormányt arra, hogy ezektől a tőzsdeszenvedélygyártó, pártoló és fejlesztő lapoktól vonja meg nemcsak a kolportázsjogot, hanem a kiadási engedélyt is. A lakásépítési akció kapcsán voltam bátor rámutatni arra

% hogy a népjóléti minister ur jó intencióból — elismerem koncedálom, hogy a legteljesebb jó intencióból — mindent elkövetett, hogy ezeket a válalatokat rákényszerítse arra, mire normális, szociális közélet mellett nem kellene rákényszeríteni, mert maguknak is rá kellett volna jönniök arra, hogy alkalmazottaikat, gyári munkásaikat, kisiparossegédeiket és általában összes alkalmazottaikat emberi lakáshoz juttassák. Hogy ezt megoldhassa, a népjóléti minister ur törvényjavaslatot is hozott a Ház elé, amelyet a Ház el is fogadott, lakásépitő akció címén, amely milliárdokat juttat a nagybankoknak, hogy ezen az összegen építkezzenek saját céljaikra, illetőleg lakás céljaira. A múlt ülések egyikén épen Petrovácz t. képviselőtársam mutatott rá arra, hogy a bankok, a nagyvállalatok megint nem tettek eleget ennek az ígéretüknek. Átvették a hitelt, a nemzeti kölcsönt, amely lakásépítés céljaira szolgált volna; ha jól tudom, a kimutatás szerint már 10 milliárdot utalt ki az állam ezeknek a nagyvállalatoknak, amely összegből 2500 lakást kellett volna felépíteni. (Perlaki Györgyi Tiz milliárdból?) Nem ebből. Körülbelül 60 milliárd van előirányozva erre a célra, t. képviselőtársam, amelyből 10 milliárdot már felvettek. Petrovácz t. képviselőtársam bemondása alapján azonban csak 1000 lakás építésére vállalkoztak, noha 2500 lakást kellene épittetniök. Mivel motiválták ezt? A tőzsde besszével. Azt mondták, hogy nincs pénz, mert bessz van a évi január hó 17-én, csütörtökön. 243 tőzsdén, nem építhetnek lakást. Én ezt a motiválást nem fogadhatom el és ezúttal is kérem a népjóléti minister urat, hogy mindent kövessen el hatáskörében arra nézve, hogy ezeket a vállalatokat rákényszerítse arra, ami voltaképen legelemibb kötelességük lett volna, t. i. hogy építkezzenek. Elég valorizálatlan nemzeti ajándékot kaptak milliárdokban, tudják meg tehát, hogy mi a szociális és emberi kötelességük. Hivatkozom e tekintetben arra, hogy Zágrábban nem sokat ceremóniáztak ezekkel a nagy vállalatokkal, hanem kiadták rendeletben, hogy, ha jól tudom... (Felkiáltások jobbfelől: Ha jól tudom!) amely vállalat 1924. év januárjáig nem épit lakást munkásainak és alkalmazottainak, attól elveszik meglévő lakását és beszüntetik az üzemét. így kényszeritették rá a nagy vállalatokat és bankokat, hogy alkalmazottaikat, embereiket tisztességesen, emberi módon tartsák el. Nálunk, amikor olcsó, öt évre szóló, 60% erejéig kölcsönt biztosit az állam, a nagyvállalatok, azt mondván, hogy bessz van a tőzsdén, nem akarnak kötelességüknek eleget tenni. Ez a mi gyengeségünk. (Perlaki György: Ezt egyik sem mondta!) Mindent el kell követnünk arra nézve, hogy ezek a vállalatok végre valahára ráeszméljenek arra, hogy nemcsak a trezorjaiknak, hanem emberi lelkiismeretüknek is tartoznak bizonyos felelősséggel. Elnök (csenget): A napirend tárgyalására szánt idő első fele letelt. A vitát megszakítom s az ülést délután négy óráig felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Zsirkay János képviselő urat illeti folytatólag a szó. Zsirkay János: Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Kérhetném ugyan a tanácskozóképesség megállapítását, (Mozgás a jobboldalon.) de hogy illusztráljam, hogy nem célunk obstruálni, hanem célunk, hogy elmondjuk a magunk igazságát és a panaszainkat, amelyek számosan vannak, tehát továbbfolytatom. Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Ott hagytam el, hogy rámutattam arra a szűkkeblűségre, amelyet nagyvállalatok tanúsítanak a népjóléti minister urnák igazán kuláns és előzékeny aktusával szemben, amellyel lehetővé akarta nekik tenni a lakásépitést, anyagi megerőltetésük nélkül, amikor pedig Zágrábban egyszerű parancsban adták ki, hogy: építenetek kell, mert különben becsukhatjátok a boltot. Rámutattam a I'T cl cl szükkeblüségre, hogy az öt^ évre szóló, az állami pénzből folyósított 60 százalékos hitel dacára sem akarnak eleget tenni szociális és emberi feladataiknak. Ezzel szemben rá kell mutatnom arra, hogy milyen szükkeblüséggel bánik a kormány azokkal a kisemberekkel, (Szakács Andor : Sehogy sem bánik!) akiknek ad ugyan házhelyet, de nem gondoskodik arról, hogy a mag'uk kis igényének megfelelő lakást építhessenek. Már a lakásépítési akcióról szóló törvényjavaslatnál mondottam, hogy nem szabad abba a hibába esnünk, amelyben a magyarság már a békéiben leiedzett, hogy: »Budapestért mindent, a vidékért semmit«. Mert most, megcsonkított országunkban, egy irtózatos torzszülött jön ki ebből, egy nagy vízfejű, agyongyámolitott Budapest és egy kis vérszegény test, amelynek nincs vasútja, útja, iskolája, semmiféle intézménye, amely a higiénikus, kulturális igényeket kielégíti. Ebből ma már ki kell gyógyulnunk és meg