Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-224

244 A nemzetgyiiUs 224. niese 1.024. kell látnunk, hogy hol van a magyarság igazi ereje» Hol? Ott a vidéken* a dolgozóknál, a kisembereknél, ott, ahol a magyar testben magyar sziv is dobog és magyar lélek él. Ezért az elhagyott magyar vidékért, amely a maga elhagyatottságában sokkal drágább és becsesebb nekem, mint ez a hamis, Potemkin-tornyokkal ékesített Budapest, ahol csak a tőzsérek, valutasiberek élnek, akik a maguk bábeli zűrzavarával az én lelkemnek teljesen idegenek. Ezek magyar szavakkal beszélnek ugyan, de teljesen idegen érzésben és gondolatvilágban élik ki a maguk kényelmes, munkanélküli, pazar, luxus életéi. Nekünk oda kell mennünk, ahol a magyarsás: szive lüktet, a vidékre, és ha Budapestet gondozzuk, ha a vidék vagonszámra küldi ide a maga munkájának keserves gyümölcsét, a gabonát, s a különböző élelmiszereket, hogy ez a nagy idegen Bábel habzsolja fel mindazt, amit a magyar vidék, a magyar kéz., a magyar kar, a magyar verej.ék termel, — akkor nem szabad mostohagyermeknek, kis Hamupipőkének tekinteni a vidéket sem, hanem minden gondunkkal, minden idegszálunkkal közöttük kell forgolódnunk, hogy megértsük őket és át legyünk ha.

va attól, ami nekik fáj; gondoskodnunk kell arról, hogy tisztességes emberi életet éljenek. Már a múltkor kértem a népjóléti minis.

er urat, hogy ne, csak Budapestnek építsenek. Kivánom, hogy Budapesten is mindenki kapjon lakást, kivánom, hogy minden becsületes dolgozó ember becsülettel és emberileg élhessen ebben az országban, de ha a bankoknak a mérhetetlen nagy valorizálatlan hitelek milliárdjai mellett még külön lakásépítési akcióra ujabb milliárdokat folyósítanak, akkor nézzenek arra a nincstelen kisemberre is, akinek a. forradalmak után megígérték, hogy otthon lesznek ebben a hazában, s hogy nemcsak a Cunard-Line felé kell révedező tekintettel nézni ök, hogy odakint Amerikában a szénbányákon keresztül kereshessék meg azt a pár dollárt, amellyel idehaza biztosithatják az életüket, ha majd hazatérnek, hanem itthon is alálják meg a kis földjüket és hajlékukat. Azt hiszem, a nemzetgyűlés egyetemének szimpátiájával találkozik az a határozati javaslatom, amely kimondani óhajtja, hogy a lakásépítési akciót sokkal fokozottabb mértékben terjesszék ki a vidékre, adjanak államkölcsönt a kisembereknek. Hivatkozom arra a megállapításra, amelyet Nagy Emil igazságügy minister urunk a múlt ülések egyikén mondott, hogy a forradalmak kitörésének szelét érezve, ő maga tette azt az indítványt, — nem tudom, miféle népgyűlés keretében — hogy: földet és házat a szegénységnek, mert minden kisgazda egy biztos pillére a magyar államiságnak és ai magyar gondolatnak. Az angol azt mondja: »My house is my castle« — az én házam, az én váram. Minél több ilyen várat és minél több ilyen magyar otthont, akkor jöhet ide mindenféle felforgató áramlat, az megtorpan és megbukik rajta, mert akkor érzi a magyar, hogy nemcsak prédikálunk a hazafiságról és a hazaszeretetről, hanem igenis akarjuk, kívánjuk és azon dolgozunk, hogy mindenki, aki becsületes munkából akar élni ebben az országban, tényleg meg is találja a maga kis házát vagy földjét. Határozati javaslatom a következőképen szól (olvassa): »Utasítsa a nemzetgyűlés a népjóléti ministert, hog*y a lakásépítési akciói a vidékre is terjessze ki; erre nézve sürgősen készítsen törvényjavaslatot annak a szociális évi január hó 17-en, csütörtökön, gondolatnak szem előtt tartásával, hogy a házhelyhez jutó nincstelenek olcsó államkölcsönnei felépíthessék családi tűzhelyeiket.« (Helyeslés balfelől.) Arról beszéltem már, hogy a kölcsönnek, ha megkapnók, első feltétele az volna, hogy egy idegen főmegbizott jönne ide, aki ellenőrizné az országnak pénzügyi gazdálkodását. (Lendvai István : És azon át mindent!) A kormánypárt részéről élénk tiltakozás hangzott el, amikor Horváth Zoltán képviselőtársam tegnap kimondotta, hogy ez az ellenőrzés most — hogy ugy fejezzem ki magamat — azon a címen van cégjegyezve, hogy »pénzügyi ellenőrzés«, de voltaképen nagyon jól tudjuk, hogy a pénz a tengelye mindennek és az illető ellenőr a pénzügyön keresztül az egész állami életünkre befolyást fog gyakorolni. Nem tudom, miért van az, hogy a nemzetgyűlésnek bizonyos rétege erre az ellenőrzésre nem rezonál. Nemcsak hogy nem rezoniroz, hanem óhajtandónak is tartja, hiszen már mondottam, hogy egy képviselőtársunk kijelentette, hogy ha meg van a 250 millió aranykorona, ez még . nem elég, mert egy jő, erőskezű ellenőr kell hozzá. Már délelőtt megmondottam, hogy ez a magunk kiskorúságának írásba adása, elismerése, (Lendvai István: Pénzügyi Károlyizmus! Pénzügyi FranchetD'Esperai-t akarnak!) az önbizalomnak legteljesebb hiánya, amellyel elismerjük, hogy képtelenek vagyunk önálló állami életre. Igaz, hogy egy ilyen — mondjuk — gazdasági megszállás, nem egészen uj, csak nem ennyire nyilvános... (Lendvai István: A zsidó megszállás már itt van!) Épen erre a megszállásra akarok mos, aliud álni, mert ez — sajnos — itt van. Fel fogok olvasni egypár számadatot, amely meg fogja győzni a mélyen t. Nemzetgyűlés ama tagjait is, akik bennünk, fajvédőkben a jobboldali szélsőséges kilengést látják és mindent elkövetnek, hogy valahogy »ki ne lengjünk«; (Lendvai István: Köz-ben pedig egyre több zsidó leng be az országba!) ezek is be fogják látni, hogy a fajvédelemre akkor is szükség volna, ha mi véletlenül nem volnánk, ugy hogy a kormánynak egyenesen szerveznie kellene egy pártot, amely őt folyton nógatja, amely folyton félreveri a harangot és kongat, hogy itt baj van, vigyázzatok, résen kell lenni, inert elveszítjük azt a keveset is, amely még a kezünkben van. Hogy ez a gazdasági megszállás hogyan fest a valóságban, azt egypár számmal mindjárt illusztrálni fogom. Ugyebár, az életnek fő, sarkalatos szükségletei a szén, cukor és a fa. Ebből a kőszenet — 8 millió tonnát — a magyarság s merem mondani, a keresztény magyarság termeli, mert kőszénbányában voltam már, de egyetlenegy zsidó vájárt véletlenül se láttam ott a bányák mélyében. S nézzük csak, hogy a szén, amelyet a keresztény munkás, keresztény kar, keresztény verejték hoz ki az Isten napvilágára, hogy az a kereskedelmi világon át eljusson oda, ahol azt fogyasztják, hogyan, kinek kezében van 1 Ki diszponál felette? Csonka Magyarországnak van 28 szénbányája, 24 nagyobb és 4 kisebb. Ezek közül 8 szénbánya, a legnagyobbak közül való, a Kereskedelmi Bank kezében van. Négy a Magyar Általános Hitelbank kezén. Ismét nég*y az Angol-Magyar Bank kezén, három a Dunagőzhajózási Részvénytársaság és hat kisebb szénbánya magánosok kezén vau. Tehát a széntermelésnek 95%-a a bankok megszállása alatt van, ugy hogy ahhoz a magyarságnak csak akkor van köze, mikor ezt a bányából kivájja, amikor házhoz szállitja, mint fuvaros és ami-