Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-224

242 A nemzetgyűlés 224. ülése 1924. évi január hó 17-én, csütörtökön. magyar embernek, a legőszintébb örömem akkor lesz, ha azt mondhatom, hogy minden vonalon tévedtem, itt becsületes külföldi kezek őszinte és becsületes szándékáról volt szó és Bethlen ministerelnök ur megtalálta azt, amit megtalálni óhajtott és remélt. Ha tehát a kisen tente megjelöli a jegyzőkönyvben, hogy a kölcsön hová fordittassék, ez gyanús. Miért törődik ő azzal, hogy hová fordítjuk a kölcsönt! Miért köti ki, hogy ipari vállalatokba nem fektethető be? Nagyon jól tudja, hogy az állami gépezet a maga nagy, hatalmas felszerelésével, mint a kukoricahántó a csőről a kukoricaszemeket, ugy fogja lemorzsolni ezt a 250 millió aranykorona kölcsönt is, és akkor következik a b,. az a szomorú b., amikor egy eladósodott, egy 20 évre megkötött nemzet, egy rendőri felügyelet alá, egy tutorság alá helyezett nemzet oda kénytelen menni megint Canossába. Bár ne lennék jós és ne jósolnék igazat, bár cáfolnának reám az idők: ez lesz az én legnagyobb elégtételem! De nekem kötelességem azt megmondani, amit érzek s amit látok és ahogyan az ügyet látom; én csak a magam szemével nézhetek és a magam eszével gondolkozhatom, akkor, amikor látom, hogy a csehek az őáltaluk gyártott posztóik piacát akarják itt megteremteni. (Bogya János: Akarni még nem elég!) De meg is teremthetik, mert nekünk nem lesz tőkénk! A képviselő urnák lesz majd alkalma kifejteni nézeteit, én meg fogom hallgatni a képviselő urat és kijelentem, hogy végtelen boldog leszek, ha engem meggyőz. Ismerem azt a viszonyt, amely ön között és a boldogult Castagnető; herceg között volt s tudok arról, amikoi* Castagneti herceg ur egy kedélyes dezsöné alkalmából az ő elegáns nyugateurópai modorában kijelentette, hogy mennyire szeret bennünket. Én azonban szeretném és óhajtanaim hogy az ilyen kijelentések ne csak dezsöné alkalmával hangozzanak el, hanem komoly alkalmakkor valóra is váljanak. (Bogya János: Látjuk, hogy Olaszország mennyire Magyarország mellett áll!) Én is ezt hiszem, mélyen tisztelt képviselő ur, és cseppet sem vonom kétségbe a mélyen t. képviselő ur jóhiSzemmüségét. Ön másként látja a dolgot, mint én és majd ki fogja fejteni nézetét, Ha meggyőz, én leszek a legboldogabb ember. Én tehát meg vagyok arról győződve, hogy amikor a kisentente kiköti, hogy hová fordittassék ez a 250 millió, — amelyről nem is tudjuk még biztosan, megkapjuk-e, vagy sem, — ez nem más, mint hogy megint gyarmattá akarja tenni ezt a Magyarországot, megint jóelőre piacot akar itt teremteni a cseh posztónak, amelynek a legjobb piaca mindig Magyarország volt; hiszen nekünk igényeink vannak, mi szeretünk öltözködni, nyomorúságban vagyunk bár. de talán jobban öltözködünk, mint a győztes nemzetek! (Mozgás.) Ez a. dolog neki kényelmesebb és azért veszi a jegyzőkönyvbe, hogy hová fordittassék a kölcsön, nehogy _ textiliparunk, amelyről nem tudja, hová fejlődik, amely talán szorgalmas munka árán függetleníteni tudna bennünket a külföldi textilpiactól, erőre kapjon, hogy a csehek megint visszanyerhessék ezt a piacot s itt kész zsákmányt találjanak. Épen a kölcsön kapcsán vagyok bátor felhívni a mélyen tisztelt kormánynak, de főképen a földmivelésügyi minister urnák figyelmét arra, hogy ennek a kormányzatnak programmgerincében a földkérdés megoldása állt. Mi megígértük, hogy az .arra jogosultakat, a háborúban résztvetteket és a kisembereket földhöz juttatjuk. Hiszen azért hozta a földmivelésügyi minister ur a nemzetgyűlés elé a földreformnovellát is, hogy ezt a reformot megcsinálhassuk. Éppen a külföldi kölcsön kapcsán vagyok bátor felhívni az ő figyelmét arra, hogy mindent el kell követnünk, hogy ezek a kisemberek, akiknek ezt Ígértük, mielőbb beülhessenek oda, mielőbb megkapják a földjüket, megkapják a házukat, de megkapják azt a tőkét is, amellyel talpraállithatják a maguk exisztenciáját, mert nekik előre yértezniök kell magnkat azok ellen a konjunktúrák ellen, amelyek egy pár év múlva talán az egész agrárkérdést uj, megoldandó nehézségek elé fogják állítani. Többször elhangzott odaátról az a vád, hogy mi obstrukeiós beszédeket mondunk, hogy célzatos szószaporitással húzzuk a vitát. (Barthos Andor: Mint ahogy igaz is!) Csak kuriózumképen emlitem meg, Barthos t. képviselőtársam, hogy amikor a luxustárgyak megadóztatásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása folyt a nemzetgyűlés előtt, már a második napon, talán a negyedik szónoknál, azt mondták a képviselő urak, hogy obstruáljuk a javaslatot. Ne feledjék el, hogy hozzászólni minden képviselő urnák joga van. Eszemágában sincs, csak azért, hogy ellenzéki beszédet mondhassak, csakhogy kihúzhassuk az ülést, olyan dolgokat mondjak és olvassak fel, amikben nem hiszek és amiket nem tartok szükségeseknek nemzetem és fajom érdekében. (Barthos Andor: A képviselő urat nem is vádoltuk!) Mert hiszen mi volna az obstrukció célja? Semmi sem, mert nem tudunk megakadályozni semmit. Elmondjuk a magunkét, megtesszük a magunkét, — ez a kötelességünk, — önök pedig felállanak és szavaznak. Nagyon jól tudjuk, hogy úgyis leszavaznak bennünket, azt hiszem, igazán senki sem kívánhatja, hogy lemondjunk legelemibb kötelességünkről, arról, hogy elmondjuk azt és hangot adjunk annak, ami fáj, amit közönségünk fájlal és amit odakünn éreznek. A bankok túltengő szaporulata ellen a kormány igazán nem akar fellépni, sőt mindent elkövet, hogy azt alátámassza. Legalább is olybá tűnik fel a dolog. Ezt bizonyítja az, hogy a tőzsdei hírek közlésére eddig hetilapok szolgáltak, most uja'bban pedig napilapok alakultak, amely napilapok megindításához ez a kor-^ mány adta az engedélyt. Ne méltóztassanak elefelejteni, mélyen t. képviselőtársaim, hogy ezzel szinte rácsábitják, odacsalják a közönséget, (Lendvai István: Tőzsdésitik az országot!) iőzsdésitik az országot. Ne méltóztassanak elfelejteni, hogy amikor mindent elkövetnek, hogy ez a tőzsdeláz elharapózzék, ahelyett, hogy korlátoznák, akkor nemcsak azt a vétket követi el a kormányzati rendszer, hogy a játékszenvedélyt istápolja, hanem illuzóriussá teszi a munka becsülését is. Ne méltóztassanak elfelejteni, hogy a munka nemcsak arra való, hogy általa éljek és exisztenciát biztosítsak magamnak. A munka isteni kisugárzása az embereknek, amelyen keresztül az ember Istenhez lesz hasonlóvá. A munka az élet erkölcse, melynek a legnemesitőbb hatása van. A munkában nemcsak az a bér van benne, amelyet hetente szombat esténkint kap a munkás, hogy hazamenjen, kenyeret vegyen családjának és eltartsa magát, hanem az a lelki öröm is benne van, amelyet minden befejezett, becsülettel megoldott munka után érezünk. Amikor a kormányhatalom megtűri és^ lehetővé teszi, hogy ez a tőzsdejáték hazárdjátékká