Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-224
A nemzetgyűlés 224. ülése 1924. évi január hó 17-én, csütörtökön. 241 gyan teljesitik az. állammal, a< magyar közülettel szemben kötelességüket, arra eklatáns példa a Hitelbank esete. A Hitelbank, amint tudjuk, valósággal bece-gyereke a Jegy intéz étnek, annyi valorizálatlan hitelt élvez tőle, A Hitelbank a iőzsdén jegyzett 29 vállalatának 1928 május 30-iki részvényárfolyama szerint 350 milliárdot reprezentál. Becsüljük nagyon kevésre, 50 milliárdra magának a banknak értékét, 1922-ben a bank 232 millió jövedelmet vallott be, de ez nein minden, mert meg kell fontolni, hogy a bank nem tudom, hány száz milliárdnyi hitelt élvezett a jegyintézettől 0*50 szantimos korona mellett, az adó alapját 0'20-as korona mellett vallottn be és befizette 0;10-es korona alapján. így könnyű kikalkulálni, -— mert ennyire zuhant a korona — mit keresett ix bank ezen a spekuláción? Nagyon jól tudjuk, hogy a tőzsdén jegyzett papirok a belérték szerint nincsenek kellőképen értékelve. Ha tehát a tőzsdén jegyzett 29 legnagyobb papír után 350 milliárdot veszek a Hitelbank értékéül,, még mindig nagyon alacsonyra taksálom. És ez a hatalmas mammutvállalat a nemzet pénzéből milliárdokat és milliárdokai élvez akkor, amikor a kisgazdatársadalom, a kisiparos, a kisember nem kénes annyi hitelhez jutni, akárhol kopogtasson is, amennyiből egy kis viskót vagy műhelyt építhetne magának. Ezeket a mammut-vállalatokat tömik, mert azt mondják, hogy ipari vállalatokat tartanak fenn és munkaalkalmakat teremtenek. Majd arra is rátérek, hogyan felelnek meg a bankok ennek a. nemzeti ajándék ellenértékeképen magukra vállalt szociális köt elezettségüknek. A kölcsönre vonatkozólag abból indultam ki, hogy tegyük fel, hogy megkapjuk a kölcsönt. (Lendvai István: Reméljük, hogy nem!) Nem hiszem, hogy meglesz, de tegyük fel, hogy megkapjuk, (Farkas István: Jobb lesz, ha nem lesz meg!) akkor a kölcsönt nem lehet másra fordítani (Pikler Emil: Nekünk nem kell!)... nekem se... akkor a kölcsön nem fordítható másra, mint az államháztartás deficitjének fedezésére, akkor a mélyen t. kisgazdaképviselő urakat, akik talán el vannak ragadtatva attól a gondolattól, hogy hiszen ők megélhetnek a mai konjunkturális viszonyok mellett, figyelmeztetem arra, gondolkozzanak azon, hogy ha ezt a kölcsönt megkapjuk és beleöntjük abba a Danaidák hordójába, amilyen az állami gépezet, — mert minden állami üzem deficites, olyan, mint egv hordó, amely elnyel mindent — akkor utána mi jön még 1 ?! (Farkas István: A vízözön!) Arra nem gondolt még senki, hogy mi jön. A magyar közmondás azt tartja, hogy aki á-t mond, mondjon b-t is. Én kimondom tehát a b-t: egy ujabb kölcsön kell r hogy jöjjön, mert máshonnan nem lehet pénzt előteremteni. Ennek a kölcsönnek nem mondják meg őszintén az árát. Ugy vagyunk ezzel, mint az egyszeri paraszt, aki bejött a vásárról és beült a borbélyszékbe, meg akarta magát borotváltatni. Nem tudta, mennyi a tarifa, azt kérdezte tehát: »Mennyit fogok fizetni?« A borbély szappanozza, szappanozza, kenegeti és amikor félig megborotválta, akkor megmondja az összeget. A paraszt majd hanyatvágódik tőle és azt mondja: »Ennyit nem fizetek!« »Ha nem fizet — szólt a borbély — akkor menjen ki az utcára!« Ugyanis már be volt szappanozva és félig meg volt borotválva. (Derültség a balközépen.) Hát én azt hiszem, hogy a nagvés a kisentente is ugy tesz, mint az a borbély az egyszeri paraszttal: csak becsal bennünket, mert nagyon jól tudja, hogy miért köá meg a kezünket az esetleg kapandó kölcsön hovaforditása tekintetében. Neki több esze van, min; nagyon sokaknak, akik pedig nagyon jól tennék, ha megfeszítenék az eszüket, hogy belássanak a kártyába. Ö nagyon jól tudja, hogy miért szabja meg, hogy a kölcsön csak az államháztartás költségeinek fedezésére fordítható. Egy kimutatást olvastam a magyar textilgyárak és a magyar textilipar hatalmas fellendüléséről az utóbbi időben. Nagyon jól iiidjuk, hogy az utóbbi időben rájöttünk arra az igazán helyes tapasztalatra, hogy: »Magad uram, ha szolgád nincs!« Megindultak tehát a falvakon a rokkák és a szövőszékek, meg akarja, mulatni a magyar, hogy ebben a tekintetben is felveszi a versenyt, mert hiszen dolgozni szeret és tud, nem olyan ördöngös mesterség az s ha szorul a helyzet, és nem tudja megfizetni a cseh, német, vagy angol posztót, akkor majd jár a maga szövötteseiben. Itt van egy kimutatás, amelyet leszek bátor felolvasni s amely e gyönyörűen fellendülő textilipar fejlődését vázolja (olvassa) : »Az uj gyárak tekintetében az 1923. év valóságos rekord-esztendő volt. A pamutfonó orsók száma 35,000-ről 58,000-re emelkedett, felszerelés alatt áll további 28,000 orsó és a jövő év végéig már 104,000 orsónak a termelése van Magyarországon biztositva. (Éljenzés balfelöl.) Lényegesen nagyobbodott a panmtszövő-ipar — 2500 uj szövőszékkel; a len- és kenderszövő-ipar — 320 uj szövőszékkel; a posztóipar — 400 uj szövőszékkel; a selyemszöyő-ipar — 50 uj szövőszékkel. De ugyanez a fejlődés állapitható meg a textilipar valamennyi ágában, úgymint a kötő- szövőiparban, a szalagiparban, a kalapiparban, a cérnaiparban a konfekcióiparban, stb. Hogy az iparnak ez a fejlődése az. ország közgazdaságára nézve mit jelent, az kitűnik abból, ha meggondoljuk, hogy az uj vállalatokba invesztált tőke — legnagyobbrészt külföldi tőke — körülbelül 360 milliárd koronára becsülhető, az uj gyárak által kifizetett munkabérek évente 35—40 milliárd koronát tesznek ki, a kereskedelmi mérleg javulása pedig az ipari fejlődés révén az 1922. évhez viszonyítva 1924-ben csupán a gyapjúszövetek tételénél 300 milliárd koronát fog a javunkra eredményezni.« (Helyeslés half elől.) Amikor a textiliparunk igazán általános örömet gerjesztő módon terjed és fejlődik, vannak olyanok, akiknek ez az érdekébe vág. Nagyon jól tudják a csehek, hogy mit kell csinálniok, hiszen az ő egyedüli piacuk a magyar piac, mert a német és angol posztóval nehéz versenyezni s nekik már békében is a legkényelmesebb piacuk a magyar fogyasztó-piac volt. Hát hová forduljanak ők a posztójukkal? Az nj Cseh-Szlovákiának tót, vagy rutén lakosságához, ahol minden asszony maga tilolja a fehérneműt, amelyet hord, tüszőt hord a derekán és kötényt visel, amelyet egész életén át hord, ha az eső esik, akkor befordítja, ha kiderül, akkor visszafordítja!! Annak a Benesnek nagyon jó szimatja van és roppant szereti a fajtáját. Nagyon jól tudja, hogy a 250 millió aranykorona megcsenditésével ide behatolhat és belophatja a trójai lovat, (Bogya János: Hátha téved Benesf!) Adja Isten! Akkor én meaeulpázom és azt mondom, hogy nem volt igazam. Nekem t. képviselőtársam, nem abban lesz az örömem, ha azt mondhatom: látjátok, Zsirkay János ezt egy napon megjósolta! Nekem, mint jó keresztény, jó 34*
