Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-218

Ï8 A nemzetgyűlés 218. ülése 1924. évi január hó 8-án, kedden. téveszteni vagy összehasonlítani azokkal az emberekkel, akik az oktobrizmust itt megcsinálták s az ország feldarabolásához hozzájárultak. Miért ? Azért, mert egyfelől ezek tisztán magyar emberek, fajilag is magyar emberek voltak, de másfelől, — ha nem is helyezkedem faji alapra — azok az emberek mindig az egész magyarság ügyéért harcoltak s amikor a török császárnak kenyerét ették, — Mikes Kelemen leveleiből meg lehet állapítani, hogy mily sanyarú napokat élt a bujdosó Rákóczi Ferenc, társaival, kitűnő katonáival egyetemben — akkor is a magyar ügyet szolgálták, nem feketítették be a magyarságot, nem rágalmazták meg és nem költötték, sokszor igazságtalan, rossz hirét, mintahogy megcsinálták ezt a bécsi szökevények. Ha ezek igazi magyar emberek lettek volna, ha a magyar szabadságharc felfogásának, a magyar kapitalizmus elleni harcnak lettek volna igazán magyar exponensei, akkor nem alapítottak volna két lapot Bécsben, amely két nagy újságnak ólombetűi 2—3 esztendőn keresztül állandóan, minden ok nélkül, minden rágalmat rákentek Magyarország jó hírnevére és igyekeztek ezt az országot befeketíteni. Vállalták volna azt a martiriumot, amelyet, minden nemes eszméért vállalnia kell annak, aki politikával foglalkozik, mert van időszak, (Lendvai István : A martiriumot nem jegyzik a tőzsdén !) amikor szenvedni kell, még ha'nem is értik meg a hatalom birtokosai, vagy a néptömegek. Annak, .aki eszmék apostola akar lenni, át kell szenvednie ezt az időszakot és meg kell várnia a pitymallatot, amikor elkövetkezik a hajnalhasadás és a történelmi események igazolják őt. Bekövetkezett ez a legtöbb magyar emigráns életében. Szegény Rákóczinál életében már nem, de Rákóczi mindaddig, amig szemét lehunyta, megmaradt intranzigens, igazi kurucnak, megmaradt Habsburgellenesnek és azon eszmék hű katonájának, mely eszméket lobogójára irt. Harmadik izben van már szerencsém a kormány felhatalmazási törvényjavaslatához hozzászólni. Nekünk ellenzéki képviselőknek, szemben a kormányt támogató kormánypárttal, az a feladatunk, hogy rámutassunk azokra a hibákra, amelyeket a mi véleményünk, a mi kritikánk szerint a kormányzat elkövetett. Ha rosszmájúak volnánk, azt mondhatnók, hogy nagyon könnyű a feladatunk, mert hiszen ma ellenzéki képviselőnek lenni olyan kedvezmény, hogy Shakespearerel fejezve ki magamat : amit óhajthat a kegyes. — Ma ugyanis a kormányt támogató pártnak, a gazdasági- és pénzügyi helyzet leromlása miatt a kormány olyan katasztrofális intézkedéseit kell fedeznie és magyaráznia, hogy ezzel szemben a kritikusnak, aki ezt kifogásolja, a tömegek mindig igazat adnak és azon emberek véleményében látják a maguk véleményének igazolását, akik ezzel a kormánnyal és ezzel a pénzügyi és gazdasági politikával szemben a kritika álláspontjára helyezkednek. Amikor gróf Bethlen István ministerelnök ur 1921-ben a minísterelnökséget átvette, a korona 2 és fél centime-ot ért. Azóta mi történt ? Három éven keresztül nem történt más, mint az, hog}

r pénzünk állandóan devalválódott, romlott. A ministerelnök ur, ugy itt, a nemzetgyűlésben, mint a nemzetgyűlésen kívül, Balassagyarmaton és Hódmezővásárhelyen, ahol megnyilatkozott, két körülményre hivatkozott, melyet dicsőségének és kormányzati sikerének tekintett. E két dolog közül az egyik az, hogy idehaza megteremtette a jogrendet, a másik pedig az, hogy külföldön kedvező atmoszférát teremtett Magyarországgal szemben. (Berki Gyula : Mind a kettő igaz !) Igen t. Berki képviselő ur, én ezt teljesen elismerem, s amikor megállapítom, hogy az igen t. ministerelnök ur a jogrendet olyan értelemben erősítette meg, hogy ma excesszusok nincsenek, azok megszűntek : ezt csak helyeselhetem. (Berki Gyula : Néha vannak !) Amikor a ministerelnök ur arra is hivatkozik, hogy kedvező atmoszférát teremtett az országgal szemben, engedjen meg nekem az igen t. képviselő ur, de ezzel szemben hivatkoznia kellene a ministerelnök urnák arra is, hogy a magyar korona azóta, amióta ő a kormányzást átvette, 150%-kal leromlott. Engedje meg a t. képviselő ur, hogy azonkívül, hogy a magyar korona romlására rámutatok, megjegyezzem azt is, hogy egyéb érdemei is vannak az igen t. ministerelnök urnák, amelyekről ő nem szívesen nyilatkozik. Amikor ugyanis a ministerelnök ur a kormányzást átvette, 15 milliárd korona volt a pénzállomány, ma pedig — amint tegnapelőtt a pénzügyi bizottság ülésén a pénzügyminister ur is elismerte — körülbelül 900 milliárd koronára rug pénzállományunk. Könnyen ki lehet számítani, hogy ez a pénz mennyivel értéktelenebb annál a 15 milliárdnál, amely 1921-ben több mint 120 millió aranykoronát jelentett. Azóta a pénz értéktelenebb lett és ez feltétlenül a ministerelnök ur politikájának sikerei közé tartozik. De egy harmadik sikere is van a ministerelnök urnák és ez az, hogy 1921-ben, amikor ő a kormányzat gyeplőjét bátor és férfias kezébe vette, csak félmillárd korona volt a kommerciális hitel, ma pedig ezzel a félmilliárd kommerciális, közhasznú hitellel szemben — azt hiszem, a közhasznú szót macskakörmök közé kell tenni, mert hiszen humor nélkül nem lehet megállapítani, hogy a nagybankoknak adott hitelek közhasznú hitelek volnának — (Lendvai István : Nem a mezőgazdaságnak adták, sem az iparnak 1) mondom, ezzel a félmilliárd kommerciális hitellel szemben ma már 500 milliárdra rug az az összeg, amelyet az igen tisztelt ministerelnök ur, illetőleg a kormány a budapesti mammut bankoknak kereskedelmi hitel formájában átengedett. Az igen t. pénzügyminister ur őexcellenciája, akinek üresen tátong e pillanatban piros bársonyszéke, megállapította, hogy ezek a valorizálatlan hitelek nemzeti ajándékok. Ha ez így van, amit az urak egyike sem von kétségbe — hiszen ugyebár, a jobboldalnak erkölcsi kötelessége szentírásnak venni mindazt, amit az előttük ülő és általuk támogatott ministerek mondanak, — hogy az a valorizálatlan hitel, amelyet a kormány a bankoknak átengedett, tényleg nemzeti ajándék, akkor kérdem a t. túloldalt, miért nem nyilatkozik a ministerelnök ur arról is, hogy több, mint 500 milliárd nemzeti ajándékot adott a kormány a bankoknak. (Lendvai István : Miért nem adta a kisgazdáknak? — Berki Gyula : Félreértik ezt az országban ! A nép azt hiszi a képviselő ur kerületében, hogy tényleg milliárdokat ajándékoztak.) Akkor, amikor a kormány ezt az óriási nemzeti ajándékot adta, és amikor ezelőtt pár hónappal tárgyaltuk a lakásépítési tevékenységről szóló