Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-218
À nemzetgyűlés 21ö. ülése 1924. évi -január hó 8-án } kedden. 17 Én a kormányban és a kormányzópáribaii nem látom az erre" való készséget és nem látom azt a képességet sem, hogy Magyarországot a békesség, a megértés utjara akarná és volna képes vezetni, sot ellenkezőleg azt látom, hogy ma is a lelkek iorradalmositasa, hogy ma is a bosszú, a terror és az üldözés kormányzásának az alapja és igy nem viseltethetem iránta bizalommai, minéitogva a javaslatot nem íogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Bodó János jegyző : Kiss Menyhért i Kiss Menyhért : T. Nemzetgyűlés ! Kérem a tanacskozókepesség megállapítását ! Elnök : Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jelenlevő képviselő urakat megszámlálni. I*» Bodó János jegyző (megszámlálja a jelenlévő képviselőket) : Huszonhét 1 Elnök: Tekintettel arra, hogy a jelenlévő képviselők száma csak 27, a Ház nem tanácskozóképes ; az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Kiss Menyhért képviselő urat kérem, hogy tekintettel az idő előrehaladott voltára, megkezdett beszédét félbeszakítani szíveskedjék. Az ülést délután négy óráig felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Pesthy Pál foglalj a el.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Kiss Menyhért képviselő urat illeti folytatólag a szó. Kiss Menyhért : T. Nemzetgyűlés ! Nem kérem a tanácskozóképesség megállapítását abból a szempontból, mert magam is szükségesnek tartom, hogy minél hamarabb túl legyünk az indemnitási vitán. (Helyeslés a jobboldalon.) Régi parlamenti szokásnak kell eleget tennem akkor, amikor az előttem szólott Nagy Ernő képviselőtársam beszédébe kapcsolódom bele. Nagyon fájt nekem, hogy ellenzéki képviselőtársam olyan glóriás színben igyekezett feltüntetni azt a kort, amely a magyar történelemnek leggyászosabb, legszomorúbb és legkétségbeejtőbb kora : az 1918 októberi forradalom időszakát. Nem abban van a baj, hogy az októberi forradalomnak nem voltak olyan eszméi, olyan gondolatai, amelyeket a magyar nép magára nézve jóknak tarthatott, és amelyeknek mákonyáyal és fényével nem szívesen itatta volna tele a lelkét, hanem az volt a baj, és az volt az októberi politikusok legnagyobb hibája — amit egyszer már egy indemnitási beszédemben rámutattam — hogy nem tudták megtartani azt a mértéket, ameddig el kellett volna menni és nem tudták a szélső bolseviki törekvésekkel szemben megmutatni azt az erőt, amelyet az akkori polgári és szociáldemokrata kormánynak is kötelessége lett volna megmutatni Kun Béláékkal szemben, hanem éppen amikor a legnagyobb erőre volt szükség, akkor hagyták magukat nemzetközi jelszavaktól vezéreltetni, akkor hittek olyan jelszavaknak, amelyekben — mint például a pacifizmusban — csak naiv emberek tudnak hinni. Hittek abban, hogy ha Európa erőtlenséget iát Magyarországon, aKkor az európai akkori vezető politikusok engedékenyek lesznek Magyarországgal széniben ; hittek abban, hogy ha a magyar néppel eldobatják a fegyvert, akkor ez oly nagyszerű látvány lesz, hogy utánozni fogják a szerbek, cseh-szlovákok, osztrákok és az összes többi európai népek is. Ez azonban nem következett be, mert egészséges nemzetek utópiákban nem bíznak és nem hisznek. Károlyi Mihály és a melléje sorakozott ministerek legtöbbje — nem mondom, hogy mindegyike — olyan ember volt, aki nem volt jóhiszemű, akiről nem lehet azt mondani, hogy hazafi volt ; ezek az emberek kétségkívül a legnagyobb rövidlátásnak adták tanújelét s legnagyobb mértékben a lélektani ismeretek hiányában szenvedő politikusoknak mutattak magukat, amikor felültek frázisoknak és azt gondolták, bogy azoknak a frázisoknak majd a tonbi európai anamok vezetőpolitikusai is hinni és engedelmeskedni fognak. bohasem lehet elfelejteni azt, ami a magyar nemzet történetében akkor lejátszódott s amire az ezeréves történelemben nem volt példa, hogy egy kormányhatalom, amelynek minden attribútuma megvolt arra, hogy tömegek álljanak a hátamögött, hogy a nép milliói ingyjenek neki, bízzanak benne és sokat várjanak toie, — hogy ez a kormányhatalom, illetőleg exponensei : 19iy március 20-an minden ellenmondás nélkül kimentek egy börtönbe a Keleti-pályaudvar mellé s az ott letartóztatott bolseviki-kommunista vezéreknek adtak át az államhatalmat. Ez feltétlenül hibája, bűne volt Károlyi Mihálynak és szűkebb vezérkarának ezért őket felelőssé kell tenni, mert ennek a hibának, rövidlátásnak és bűnnek következménye volt Magyarország feldarabolása s —• ami engem közelről is érint — Erdély szomorú sorsa. Jól tudjuk, hogy akkor megalakították a székel}' ezredeket ; Károlyi Mihály volt az, aki leküldte Fényes Lászlót s aki a szerencsétien, lángeszű Apathy István egyetemi tanárt arra utasította, hogy szereltesse le a székely ezredeket, engedjen az európai n3?omásnak és hagyja a románokat bevonulni a Marosig. Amikor azután a románok bevonultak a Marosig, akkor követelte, hogy Tövisnél is adják fel az ellenállást és engedjék őket addig, ameddig jönni akarnak, mert később, Moszkva felől, segítség érkezik. Már akkor, abban a percben, amikor távol voltunk attól, hogy nyíltan fogjak elfogadni áilameszmémének a kommunizmust, a proletárdiktatúrát. Károlyi Mihály, Jaszi Oszkár tanácsa és sugalmazása folytán a keletről jövő orosz segítségben bízott s ennek a nagy bizalomnak volt eredménye az a katasztrofális debacle, az a rettenetes összeomlás, amely Magyarország háromnegyedrészét elszakította, Magyarországot csonka Magyarországgá tette és az ittlako népet megfosztotta a fizikai megélhetés és boldogulás lehetőségétől. Minden tiszteletet megérdemelnek azok a férfiak, akik egy eszmének harcosai, de — bocsánatot kérek — nem lehet összetéveszteni azokat a harcosokat, akik Rákóczi Ferenccel mentek ki a Márvány-tenger partjára s azokat az emigránsokat, akik Kossuth Lajossal vándoroltak ki annak idején 1849-ben s a külföldi államokban helyezkedtek el, hogy a magyar nemzetnek propagandát csináljanak — nem lehet ezeket össze' NAPLÓ xix. '••
