Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-223

^ÍÜ À nemzetgyűlés 223. ülése 1924. Mini értesülünk, Bethlen Istvánnak al; kalma volt Mussolini ministerelnökkel is beszélni. Itt is a legnagyobb előzékenységgel találkozott és bizonyosan egynéhány biztató szót is kapott. Azonban nem kell elfelejteni azt sem, hogy a trianoni békeszerződés szerint a reparációra jogosított hatalmak között Olaszország az első és Olaszországnak van a legnagyobb jussa az általunk fizetendő reparációkból részt kivánni. (Bogya János: Ez nekünk nagy előny! — Dénes István: Ezért csinálták meg a véd- és dacszövetséget Jugoszláviával! — Bogya János: Ezt nem érti a képviselő ur, ugy látom!) Gróf Bethlen Rómából hazajöti, ellenben Kállay a jóvátételi bizottság döntése céljából visszamejit Parisba. A jóvátételi bizottság 1923 május 23-án ült össze újra Parisban a magyar kérdésben. Természetes, hogy a bizottságban a két javaslat közül nem a nekünk szimpatikus angol és olasz javaslat, hanem a kisentente javaslata ment kérésziül. Ugyanis, amint az előbb mondottam, a szavazatok akképen oszlottak meg, hogy a kisentente javaslata ellen szavazott az olasz és az angol delegátus, mellette szavazott a román és a francia delegátus és döntött a francia elnök. A bizottság tehát szótöbbséggel elfogadta a magyar alosztály javaslatát, amely teljesen fedi a kisentente javaslatai. Meg kell emlitenem — most már ez komikus, ha az ember visszaemlékezik reá — hogy a külföldi sajtó jó része, de a belföldi sajtó 90%-a is teljesen a siker hangszerelését mutatta. Nagy belükkel hozták, hogy döntött a jóvátételi bizottság, hogy Bethlen javaslata győzött, meglesz a külföldi kölcsön. (Zaj a baloldalon. Kiss Menyhért közbeszól.) Azt mondtam, képviselőtársam, hogy 90%-a a sajtónak, tehát a fenmaradó 10%-ba még belefér az a sajtó, amelyre a képviselő ur gondol. Igazán örömmámor szállta meg az országot, hogy végre mégis sikerült valamit elérnie Bethlennek s talán ebből az izoláltságból, ebből az elzárkózottságunkból ki tudunk végre lépni. Az első közlés — hogy teljesen tisztán álljon előttünk a dolog, méltóztassék megengedni, hogy azt felolvassam — (Halljuk! Halljuk a szélsőbaloldalon.) igy szól (olvassa): »A jóvátételi bizottság elhatározta, hogy Magyarország bizonyos jövedelmeire szóló zálogjogok ideiglenes felfüggesztésére, mint a kölcsön garanciájára vonatkozó magyar kívánság elől nem zárkózik el.« Továbbá: »Haladéktalanul vizsgálóbizottságot küld Magyarországba, amely pénzügyi és gazdasági helyzetét fogja megvizsgálni.« Végül felszólítja, Magyarországot, hogy a békeszerződésből származó terheket rendesen fizesse és hajtsa végre a többi rendelkezést is, .unelvek nem jelentenek pénzügyi terheket. Elnök: Minthogy már két óra van, kérem a képviselő urat, szíveskedjék beszédét félbeszakítani. Az ülést délután négy óráig felfüggesztem. (Szünet után) (Az elnöki széket Pesthy Pál foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Horváth Zoltán képviselő urat illeti folytatólagosan a szó. (Halljuk.) Horváth Zoltán : T. Nemzetgyűlés! Délelőtt a beszédemet ott szakítottam meg, amikor a jóvátételi bizottságnak Parisban 1923 május 23-án tartott ülésén hozott határozatát mond-» tam el. Emlitetlem az is, hogy a jóvátételi bizottságnak ezen határozata a nyilvánosságra évi január hú 16-án, szerdán, kellő siker hangszerelésével jutott Ugy a külföldi sajtó, mint a hazai sajiónak 90%-a a jóvátételi bizottság döntését sikernek tüntette fel. Azonban a sajtó hangszerelése is rövidesen megtorpant, mert hiszen másnap megjelent a jóvátételi bizottságnak egy magyarázó nyilatkozata, amely magyarázó nyilatkozat ekként szól (olvassa): »Valahányszor a jóvátételi bizottság kölcsön kibocsátására hatalmazza fel Magyarországot, fentartja magának a jogot, hogy a kölcsön összegéből a jóvátétel céljaira előre levonjon egy részt, amely előzetesen nem lévén megállapítva, a nullától az egész jegyzett kölcsönösszeg erejéig terjedhet.« Most már tehát eloszlott az a rózsaszínű hangulat, mert a jóvátétel réme megjelent. De a keserű pohár ezzel még nem telt be, mert ezután a kommüniké után a Havas-ügynökség 1923 május 30-án a jóvátételi bizottságnak egy ujabb kommünikéjét tette közzé, amely viszont igy szól (olvassa): »Az ellenőrzés módja, amely biztosítja azt, hogy Magyarország a kölcsönösszegeket kizárólag pénzügyi talpraállitására fordiija és magában az országban minden intézkedést megtesz, amely talpraállása biztosítására alkalmas, még tanulmány tárgya. Ebben a pillanatban nem lehet előre tudni, hogy milyen lesz a megoldás.« Ezzel azután a külföldi kölcsön első e tapp ja befejezést nyert. Itt mondom el rögtön ugy Kállay Tibornak minit. Sir William Goodnak intervjuját, amelyet a jóvátételi bizottság határozatával kapcsolatban akkor nyilvánosságra hoztak. Kállay Tibor május 27-én beismerte azt, hogy a reparációs bizottság határozata nem kielégítő és azt mondta (olvassa): »Tehát a végrehajtástól és a magyar ügyek továbbiakban való kezelésétől kell várnunk, hogy célunkat teljesen elérhessük.« Ugyebár ez teljes beismerése a sikertelenségnek. Tovább pedig azt mondja Kállay pénzügyminister ur (olvassa): »Az országot most is olyan súlyos kötelezettségek terhelik, amelyek mellett pénzügyi regenerálódása csak olyan kölcsönnel valósitható meg, amelynek az összege teljesen igény be veszi az európai pénzpiac teljesítőképességét egy magyar kölcsön szempontjából.« Ezt fontosnak tartom megjegyezni, mert inkonzekvenciát látok a kormány további lépésében. Ha a pénzügyminister ur itt szükségesnek tartotta leszögezni, hogy olyan nag}

7 kölcsönre van szükség, amely Európa pénzpiacainak teljesítőképességét egészen igénybe veszi, akkor ugyebár, nevetségesnek tűnik fel az, hogy most kétszázötven millióval ezt a teljesítőképességet kimeritettnek látja és ezt a 250 milliót a szanálásnál megfelelő öszszegnek fogadja el. Azt mondja tovább a pénzügyminister ur (olvassa): »Ha tehát még reparációt is kellene fizetnünk, a szükséges kölcsönnek jóval nagyobbnak kellene lennie annál az összegnél, amelyet memorandumunkban emiitettünk.« Ugyebár itt kész az inkonzekvencia. Az előbb emiitett tisztelt külföldi vendégünk, aki ép akkor itt tartózkodott, szintén konsternálódott a jóvátételi bizottság ezen határozata miatt és egy jóakaratú és egyben vigasztaló intervjut adott, amely a következőképen szólt (olvassa): »Véleményem szerint a bizottságot a legjobb szándék vezette, csakhogy a javasolt mód, amellyel annak érvényt óhajtanak szerezni, automatice megsemmisíti a jószándékot. Mindamellett biztos vagyok benne, hogy a hatalmaknak, amelyek a döntés mellett szavaztak, nem volt szándékukban Magyarországot kővel dobni meg, amikor kenyeret kért.« Már ezekből az autentikus nyilatkozatokból is