Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-222

180 A nemzetgyűlés 222. ülése 1924, évi január M 15-én, kedden. olyan stádiumban van, hogy ott már lehetséges volna az építkezést is megkezdeni — hisz az épitőipar az, amely a legtöbb ipart foglalkoztatja — és addig, amig a fagyos idők a közvetlen falazó munkát meggátolják, meg lehetne rendelni a hozzátartozó egyéb ipari munkákat. Hiszen az épités vezetőségének már most módjában van az összes asztalos-, lakatos- stb. installációs munkákat, a felszereléseket, a bútorzatot megrendelni és ezzel a megfelelő iparvállalatoknak műhely munkát juttatni. Ugyanígy ajánlom a mélyen tisztelt kormány figyelmébe a székesfővárosnak azt az akcióját is, amelyet a VII. ker. elöljáróság épitésével kapcsolatban akar végrehajtani, ahol a Csengery-utcát, a Hársfa-utcát és a Dob-utcát határoló telektömbön egy előljárósági épületet és mellette két, ötven lakást tartalmazó bérházat akar épiteni. Ez belekapcsolódnék az állami épitési akcióba, és módot nyújtana nemcsak arra, hogy szükségmunkák volnának megindíthatok, mintegy 16—18 milliárd korona erejéig, hanem arra is, hogy egyúttal a lakásínség is enyhittetnék, mert hiszen az .ott épülő ötven lakáson felül és a régi előljárósági épület, valamint a Kertészutcai anyakönyvi hivatal által és a Klauzálutcai adófelügyelőség által lefoglalt épületek felszabadulásával második ötven, kész, meglevő lakás jutna a közönség rendelkezésére. Épen azért, hogy ezt elősegítsem, bátor vagyok erre vonatkozólag egy határozati javaslatot is benyújtani, mielőtt beszédem további folyamára rátérnék. Ez a határozati javaslat igy szól. (olvassa): »Utasítja a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a nagy munkanélküliségen közmunkák sürgős megindításával törekedjék segiteni.« (Helyeslés a jobboldalon.) Ha már megemlítettem azt az épi tő ipari küllőn akciót, amelyre vonatkozólag a törvényjavaslatot a múlt nyáron tárgyaltuk, akkor még egy lépést teszek efelé r és szóváteszem, mi az oka annak, hogy ez az építőipari akció ilyen lanyhán bonyolódik le, mi az oka annak, hogy ez az építőipari különleges akció félesztendő multán sem mutat még semmi pozitív eredményt. Méltóztatik tudni azt, hogy ennek a különleges építkező tevékenységről szóló törvényjavaslatnak mik voltak az ante-aktái, hogy a kormány tulajdonképen kényszerépitkezést akart a bankokkal, a kereskedelmi és ipari vállalatokkal ben foganatosíttatni és ennek a kényszerépitkezésnek elejtése fejében kötelezték magukat ezek a vállalatok arra, hogy 2500 lakást fognak Budapesten építeni! (Lendvai István: Mikor és hol! Mert nem látjuk!) December 31-én járt le az a határidő, ameddig ezeknek a bankoknak és ipari vállalatoknak jelentkezniük kellett volna ezeknek a lakásoknak építésére, és kiderült, hogy nem egészen ezer lakás építésére ajánlkoztak. (Mozgás a balközéven.) A további 1500 lakás épitéséről ellenben eddig szó sincs. Azt a megállapodást, amelyet a minister ur velük kötött, ezek a bankok és iparvállalatok egyoldalulag megszegték. És most mi történt! A Lakásépítési Állandó Bizottság még egy hónapi határidőt adott nekik a jelentkezésre és ez a határidő e hónap végén jár le. Nagyon kérem a népjóléti minister urat, hogy amennyiben ezek a bankok és iparvállalatok ezen ujabb határidőn belül sem tartanák be a velük kötött megállapodást, vegye elő a legerélyesebb rendszabályokat és kényszerítse őket arra, hogy a megállapodást betartsák, ha pedig kényszeríteni nem tudja őket, akkor kíméletlenül és irga matlanul rekvirálja el mindazokat a lakásokat (Lendvai István: Mi lesz akkor a zsidó jogrenddel! A zsidó lapok megint ordítani fognak!) amelyeket ezek a bankok és vállalatok lefoglalnak. (Reischl Richárd: Nyújtson be erre is határozati javaslatot, majd megszavazzuk!) Ha egy megállapodást az egyik oldalon betartanak és a másik oldalon nem, ez mindenesetre olyan immoralités, amely megérdemli a legerélyesebb rendszabályokat. A másik panasz ebben a tekintetben az, hogy eddig mindössze 48 magánépittető jelentkezett az ezen akció keretében való építkezésre. Ennek az az oka, hogy a szent bürokrácia a törvény intencióit teljesen megfordította. A törvény szerint 60% valorizálatlan kölcsönt kapott volna minden építtető és a magáéból csak 40%-ot kellett volna az építkezésre fordítania. A valóságban azonban ugy fordult a helyzet, hogy a bürokrácia megcsinálta, hogy csak 40%-os építkezési kölcsönt kap mindenki és 60%-ot kell a magáéból fizetni. Ha méltóztatik érdeklődni, hogyan történt ez, megmondhatom, hogy ennek igen egyszerű a magyarázata. A bürokrácia kimondotta, hogy csak 150.000 korona köbméterenkénti költséget ismer el épitkezési költségnek. Sajnos, az élet nem tart lépést «zzel a megállapítással és ma ott tartunk, hogy egy köbméter épitési költsége most 220-230.000 korona között van. Minthogy azonban ebből csak a 150.000 koronát, azaz kétharmadrészt ismer el a Lakásépítési Állandó Bizottság, ebből az következik, hogy csak ennek a kétharmad" résznek 60%-át utalja ki kölcsönképen, ha pedig a kétharmadrészt megszorozzuk 60%-kal, akkor pontosan kijön az eredeti összeg 40%-a, vagyis megfordított helyzet állott elő: az egész költség 40%-át kapják csak kölcsön, 60%-át sajátjukból kell fizetni. Ez annyira felborítja a pénzügyi egyensúlyt, s azokat a reményeket, amelyeketa lakásépítési akcióhoz a maga népittetők fűztek, hogy képtelenek a lakásépítéshez hozzáfogni. Ezen a bajon egyszerűen olymódon lehet segiteni, hogy a törvény eredeti felfogásának és rendelkezéseinek szerzünk érvényt, és utasítjuk a Lakásépítési Állandó Bizottságot, hogy ne négy fal között,^ ne a zöld asztalnál állapítsa meg a tételeket és a számokat, hanem a való élettel lépést tartva, a való élet számadatait respektálva, állapítsa meg ezeket a kölcsönöket. Még egy másik gondolatot óhajtok itt megpendíteni. Én mindössze hat hónapja vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy ennek a Háznak tagja lehetek, — nem is egészen hat hónapja, hiányzik belőle majdnem egy hét. — Ez alatt a hat hónap alatt három hónapi szünetet és három hónapi indemnitási vitát élveztem, júliusban és augusztusban már részt vehettem egy indemnitási vitában, most pedig decemberben és januárban szintén indemnitási vitával tölti el ez a nemzetgyűlés drága idejét. Ezt nem tudom helyénvalónak találni (Rassay Károly: Hiszen ön is részt vesz benne!), már csak azért sem, mert ugy tudom, hogy nincs a világnak még egy olyan parlamentje, ahol az indemnitási és a költségvetési vita ne volna bizonyos korlátok közé szorítva. (Zaj a szélsőbaloldalon, — Rassay Károly: Ön is részt vesz a vitában!) Nincs alvilágon még egy olyan parlament, ahol a szónokok számára, vagy a beszédek időtartamára, vagy a. tárgyalási napok számára vonatkozólag bizonyos korlátok ne volnának felállítva. Nincs a világnak még egy olyan parlamentje, ahol mód volna arra, hogy az indemnitási vitában az indemnitás kérdésével mindennemű tárgyi kapcsolatot nélkülöző kérdések órák hoszszat előterjeszthetők legyenek, ahol létező és nem létező választóknak megirt és meg nem irt leveleit órákon át lehessen felolvasni, (Pikler Emil: Micsoda gyanúsítás ez! — Zaj. — Reischl Richárd: Nem gyanúsítás! Megtörtént!) ahol ható-