Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-222

A nemzetgyűlés 222. ülése 1924. évi január hó 15-én, kedden. 179 az ö zalaegerszegi, Ausztriában és egyebütt időző szovjettestvéreik védelmére (Pikler Emil: Mi az a szovjettestvér? — Ka bók Lajos: Miért bántja en magát?) és az általunk is minden tekintetben elitélt atrocitások politikai kiaknázására. Erre fektetik ők a fősúlyt és úgyszólván hangsúly nélkül hagyják azt a végtelen nyomort, amely azt jelenti, hogy Budapesten 30.000 ipari munkás munkanélkül van, hogy ezek családtagjaikkal együtt körülbelül 100.000 lelket számlálnak, akik most a tél közepén az élelmiszereknek minden konjukturát megcsúfoló drágasága mellett (Pikler Emil: Ki csinálja a drágaságot, azt mondja meg!) kenyér nélkül maradnak, és kénytelenek meg­elégedni azokkal a szűkmarkúan mért fillérekkel, amelyeket mint munkanélküli segélyt szak­szervezeteik juttatnak nekik. Ha keresem azokat az okokat, amelyek a munkanélküliséget létrehozzák, akkor meg kell állapitanom, hogy ezt gazdasági helyzetünknek ez a rettenetes ferdesége okozza, hogy a tőke nem a termelésre, hanem a spekulációra veti magát; az a helytelen pénzügyi politika, amely a tőkét nemcsak elriasztja a produktiv munkától, hanem azt egyrészt a tőzsde játékra, másrészt a koszt­pénzuzsorára utalja, a becsületes munkának pedig nincs meg a megfelelő értékelése. Ez a politikai és gazdasági helyzet okozza elsősorban azt, hogy a gyárak, az ipartelepek kénytelenek üzemeiket redukálni, képtelenek üzemeiket abban a mérték­ben fentartani, amilyen mértékben eddig fen­tartani szokták és képtelenek ipari forgótőkét hitelt kapni, csakis kosztpénzkamaton, csakis uzsoraáron, s igy a termelés részükre nem rentá­bilis. Ez okozza, hogy ezidőszerint az Állami Munkaközvetítő Hivatalnak jelentése szerint egy üres munkahelyre 4 munkanélküli munkás jelent­kezik, hogy körülbelül négyszer felülmúlja a mun­kát kereső munkások száma az előjegyzésbe vett munkahelyek számát. Ha pedig részletesen is meg­nézzük a dolgot, akkor látjuk, hogy 10—15-ször nagyobb a munkát keresők száma a vas- és gép­ipari munkások között azon helyek számánál, melyek rendelkezésre állanak. Ez okozza, hogy az egyes gyárak kénytelenek üzemeiket korlátozni. Korlátozzák egyes gyárak olyan módon, hogy a hatnapi munka helyett csak 4 napig dolgoztatnak; korlátozzák mások olyan ér­telemben, hogy a nyolcórai munkaidő helyett csak hét órát dolgoztatnak, a többiek pedig ugy, hogy munkásaiknak 10—15%-át, sőt a Láng­gépgyár munkásainak 50%-át kénytelen elbocsá­tani; így növekszik azoknak a munkásoknak renge­teg tömege, akik az egyébként is szűkös viszo­nyok között még a munkanélküliséggel is küzdeni kénytelenek. De nem az okok felsorolása felszólalásomnak célja, (Pikler Emil: Pedig az volna az érdekes!) hanem a segítés módja. (Pikler Emil: Az még érdekesebb !) Egyre-másra látom abból a nyomor­enyhitő akcióból, amelyet az állam inditott meg ós a székesfőváros hajt végre, hogy napról-napra jelentkeznek ott segélyért ipari munkások is. Pedig ennek a nyomorenyhitő akciónak nem az a célja és rendeltetése, hogy ipari munkásokat segélyez­zen. A nyomorenyhitő akció tulaj donképen csak az önhibájukon kivül elaggottak, megrokkantak, bénák vagy esetleg özvegyek vagy árvák segélye­zésére való, akik önhibájukon kivül munkaképte­lenek, nem pedig a munkaképes munkások segélye­zésére. A nyomorenyhitő akció egyébként az idén sokkal kisebb keretek között mozog az anyagi erők lecsökkenése folytán, mint a múlt esztendő­ben és sokkal kevesebb az is, amit nyújtani képes. A munkanélküli segélyt, amelyre t. képviselő­társam célzott, az állam részéről a leghatározot­tabban perhorreszkálom, mert az állami munka­nélküli segély nem egyéb, mint felhívás a munka kerülésére és a munkanélkül való megélhetésre. (Ugy va7Ű jobb felől.) A magam részéről soha­sem fogok ahhoz hozzájárulni, hogy az állam pénze munkanélküli segélyezésre fordittassék. (Pikler Emil: Az egész világon megvan ! Angliá­ban, Ausztriában, Németországban!) Igenis, visszahárítom mélyen t. képviselőtársamra ezt a feladatot, mert az én szerény véleményem szerint a szakszervezeteknek, az ipari mun­kások szervezeteinek elsőrendű feladata az, hogy bajba került, munkanélkül levő vagy megrok­kant munkásait saját ereiéből segítse; ezért sze­dik be a milliárdokra menő szakszervezeti járu­lékokat, amelyeknek elsőrendű feladata és ren­deltetése a munkanélküliség segélyezése. (Rothen­steín Mór: Miért üldözik hát a szakszervezete­ket?) Mert nem ezt a hivatásukat teljesitik. (Ugy van! jobbfelöl. — Roíhenstein Mór: Ne mondja! — Szabó Imre: Sohaíera volt bent egy szakszerve­zetben sem!) Hála Istennek, nem. (Zaj a szélső­baloldalon.) Amikor az egyik szociáldemokrata képviselő ur dicsekedett azzal, hogy karácsony alkalmával körülbelül 68 milliót osztottak ki a munkások kö­zött karácsonyi segély címen, azt hitte, hogy va­lami rettentő syéditő számot mondott, holott, ha ezt összehasonlítom a munkások számával és el­osztom csak tízezerrel, kiderül, hogy 6800 koronát kapott egy-egy munkás. Ilyen számokkal nekünk imponálni nem lehet. (Rothensteiii Mór : Ez csak egy szakma volt!) Ha azt mondotta volna t. képviselőtársam, hogy ennyi és ennyi milliárdot adtunk a tőlük besze­dett járulékokból az ő segélyezésükre, az minden­esetre többet jelentett volna részünkre. Ugy tudom, hogy a. magyar kormány bizo­nyos kötelezettségeket vállalt a munkanélküliség elleni biztosítás törvényhozási rendezésére. Ugy tudom, hogy abban az átkos trianoni okmányban (Pikler Emil: Az ön barátja irta alá: Benárd Ágoston l) van egy ilyen paragrafus, sőt azt is tudom, hogy ennek a kötelezettségnek határideje már meglehetősen közel van. Március 18-án, az u. n. békekötés utáni 18 hónap múlva jár le az a határidő, ameddig a munkásságnak munkanélkü­liség esetére való kötelező biztosítására, vonat­kozó állami intézkedéseknek meg kell történniök. Mindez égetően sürgős és fontos, és igazán sze­retném látni, hogy ez a törvényjavaslat a Ház asztalán feküdjék, de a mostani munkanélküli­ségen való segítésre ez teljesen alkalmatlan, ez a bajokon csak pro futuro segítene. Az én igénytelen véleményem szerint a bajon segíteni egyesegyedül a közmunkák sürgős meg­indításával lehet, azonkívül inségmunkák elren­delésével. (Rothenstein Mór : Mióta sürgetjük!) Engedje meg a tisztelt képviselő ur, hogy én is csatlakozzam ehhez és én is sürgessem a közmunkák azonnali megindítását! Ez talán nem lesz ellenére a képviselő urnák. Minden egyes tárcának, az összes állami üzemeknek, vasútnak, postának stb. vannak olyan pótlandó berendezési tárgyai, olyan javítási, tata­rozási, karbantartási munkái, amelyek már el vannak határozva, amelyeknek talán már a fede­zete is biztosítva van, amelyek mindazáltal ezideig elrendelve nincsenek. Arra kérem a mélyen tisz­telt kormányt, hogy necsak az ut- és vasútépítés terén, hanem ezek felszerelése, berendezése terén és egyéb állami üzemek terén is a megindít­ható munkálatok sürgős megindítása iránt tegye meg az intézkedéseket. A legintenzívebb segítés azonban az építőipar nagyobbszabásu fellendítése volna. Itt hivatkozom arra, hogy például a Budán tervezett postapalota épitése, amely maga 20—30 milliárd költséget jelent,

Next

/
Oldalképek
Tartalom