Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-222

A nemzetgyűlés-222. ülése 1924. évi január hó '15-én, kedden. 177 ami az ország gazdasága szempontjából elképzelhetetlen veszteséget jelent. El sem tudom képzelni^ azt, hogy termelésünk fejlesztését el tudjuk érni addig, amig komolyan hozzá nem fogunk egységes tervek és nagykoncepcióju elgondolások után az ország csatornázásához. El sem tudom képzelni, hogy közgazdasági életünket felvirágoztassuk akkor, amikor járhatatlanok az utaink. Elsőrendű kötelességünk, az ország gazdasági életének fejlődése szinte parancsolóan követeli, hogy irtainkat kijavitsák, csatornahálózatunkat kiépítsék, mert ez egyrészt előrelendítené az ország gazdasági életét, másrészt pedig munkaalkalmat teremtene a sok nélkülöző, éhező és nyomorgó mezőgazdasági munkásnak. Hallottam az ellenvetést és szinte hallom már jóelőre: Nincs pénz! és ezzel el van intézve ez a súlyos kérdés. Igen t. Nemzetgyűlés! Hírlapírók nem vezető politikusok és nem azok, akikre a pénzügyünk van rábízva. Évekkel ezelőtt kimutatták, hogy ha inflációs politikát folytatnak, ami; lassanként elkésve meg is csináltak, akkor lehet végeztetni ilyen irányú közgazdasági munkálatokat, lehet épitkezni. Pályi Ede számtalan szakcikket irt erről a témáról (Pikler Emil: Ausztria meg is csinálta!) és Ausztria meg is csinálta ugyanezt. De a. mi közgazdasági politikusaink, pénzüg-yniinistereink ezzel szemben az őszerintük helyes politika alapján azt mondták, hogy ez pénzünk leromlását jelentené az inflációs és nagy előszeretettel azt a szállóigét hangoztatták: Papirból nem lehet aranyat csinálni. (Reisinger Ferenc: De házakat lehet!) Igen t. Nemzetgyűlés! Most már az események igazolják, hogy igenis meg lehe;ett volna helyes pénzügyi politikával nagy közgazdasági kérdéseket oldani, de vagy nem elég előrelátással, vagy bűnös könnyelműséggel kezelték a kérdést, és ennélfogva itt állunk ismételten csak ugy, mint ezelőtt két-három esztendővel e nagy feladatok megoldása előtt és tehetetlenül vergődünk. Nem az én feladatom az, igen t. Nemzetgyűlés, hogy rámutassak azokra a forrásokra, ahol az ilyen közmunkákhoz szükséges fedezetet elő lehet teremteni. A pénzügyminister kötelessége ez és az ország jól felfogott érdekében ezt a kötelességét teljesítenie is kell. Nagyvonalú építkezési politikának kell érvényesülni közgazdasági életünkben, mert mondom, csak akkor jelent ez a sok tétlen munkáskéz az ország gazdasági életének szempontjából értéket. Szólok még, igen t. Nemzetgyűlés, röviden a hadirokkantak kérdéséről is. Közel egy esztendeje annak, hogy a nemzetgyűlés a hadirokkant-kérdésben egy javaslatomat elfogadta a népjóléti minister ur felszólalása után

% amely szerint utasította a nemzetgyűlés a népjóléti minister urat, hogy sürgősen terjesszen elő törvényjavaslatot a hadirokkantak és hadiözvegyek ügyének törvényes rendezése céljából. Méltóztassanak megérteni, igen t. Nemzetgyűlés, hogy a hősök, akik végigverekedték a háborút, akik nem az itthoni fronton verekedtek, hanem kint a lövészárokban, a hősöknek az özvegyei, akiknek férjei ott maradtak a lövészárokban és jeltelen sírokban pihennek, ezek nyomorognak, kínlódnak és koplalnak, mint a kutyák. Végre valahára a törvényhozásnak fel kellene arra az erkölcsi magaslatra emelkednie, hogy meglátná ezeknek a nyomorékoknak a szenvedését és pénzt teremtene elő felsegitésükre. Igen t. Nemzetgyűlés! Hát azok, akik idehaza voltak akkor, amikor mi kint verekedtünk a fronton, akik meggazdagodtak, akik a háborúnak csak a hasznát látták, akik a háború jövedelmét lefölözték, akik^ gazdaságokat szereztek ez idő alatt, azok védelmet nem érdemelnek. Tessék ezekhez hozzányúlni! Tessék komolyan arra gondolni, habár hosszú idő elmúlt azóta, habár száz mód és alkalom volt arra, hogy a háborús vagyont és jövedelmet eldugják és elvonják a megadóztatás^ lehetősége alól, a legkomolyabban és a legkíméletlenebbül belenyúlni ezekbe a háborús vagy ónokba. Mégis csak tűrhetetlen az, hogy mikor mi ott kínlódtunk, ott szenvedtünk, ott nyonioruságoskodtunk a lövészárokban, mikor védtük ezt az országot, amikor minden pillanatban élet-halál közt kínlódtunk (Reisinger Ferenc: Papirbakancsban!), hogy akkor azoknak, akik elhullottak, a családtagjaik itt nyomoruságoskodjanak, akiket pedig hősökké avattak, akik elvesztették kezüket, lábukat, szemük világát, életüket lehetetlenné tették, hogy azoknak ne legyen meg a mindennapi betevő falatjuk ! Ezeken az állapotokon való segítés erkölcsi kötelessége az igen tisztelt túloldalnak; én csak szóváteszem, a kezdeményezés ott van önöknél! Hogy ha önök nem teszik meg ebbeli kötelességeiket a rokkantak, a. hősi halottak, özvegyek és árvákkal szemben, akkor tetézik eddigi bűnüket, (Reisinger Ferenc: Nem lehet a fogyasztási adót még e célra is emelni!) Igaz, hogy az eddigi közönyösség is bűn volt, amit tanúsítottak velük szemben, és bűn. hogy egy egy évvel ezelőtt elfogadott határozati javaslatról még csak nem is beszélnek, hogy az a megvalósulás stádiumába jusson. De ne tetézzék ezeket a bűnöket tovább azzal, hogy néma közönnyel szemléljék ezeknek a szerencsétlen nyomorultaknak vergődését, T. Nemzetgyűlés! Én is azok közé tartozom, akik a harctéren rokkanttá váltak és szégyenpír borítja el arcomat, amikor kiküldik nekem havonta azt a 44 korona 66 fillér rokkantsági díjat. (Pikler Emil: Nem szégyelik magukat!) Szégyenpír borítja el az arcomat, amikor aláirom azt a csekklapot, amelyért én 12 korona kézbesítési díjat fizetek. (Lendvai István: A nyugta többe kerül, mint amennyit kap!) Méltóztassék elképzelni, mennyibe kerül az adminisztrálása ennek a 44 korona 66 fillérnek, mennyibe kerül, amig valaki megkapja a kis ezüst vitézségi érme után járó 7 korona 50 fillért, vagy a nagyezüst vitézségi érme után járó 15 korona díjat. 12 korona a kézbesítési díj igen t. túloldal ! Három koronát kap az, aki nagyezüst vitézségi érmet kapott a harctéren ! Beláthatják önök is, hogy ez abszurdum ; lehetetlenség igy kezelni ezt a kérdést. Ha Ausztria meg tudta oldani a rokkantak kérdését, ha Ausztria kielégitő módon tudja segélyezni az ő hadirokkantjait és hadiözvegyeit, akkor nekünk is kötelességünk megcsinálni ezt, kötelességünk létrehozni egy olyan törvényalkotást, amely lehetővé teszi a háború eme szerencsétlen áldozatainak kiadós segélyezését. Ezek vágyak, óhajok, amelyek az én belső meggyőződésemből fakadnak és amelyek megvalósítása nélkül az én szerény felfogásom és nézetem szerint itt belső konszolidációról, belső jogrendről beszélni hiábavaló. Ha látnám azt, hogy a kormányban legalább az itt felvetett kérdések megoldására nézve megvan a hajlandóság, vagy jóakarat, akkor talán a kormányt más szemüvegen keresztül nézném. Itt élünk, itt ülünk közeikét esztendő óta, napról-napra szóvá tesszük a sérelmeket és panaszokat, amelyek bennünket naprólnapra érnek, visszásságokat, lehetetlen állapotokat hozunk ide és ezek gyógykezelését, orvoslását kivánjuk és akarjuk ezeknek a bajoknak. És 24*