Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-222
À nemzetgyűlés 222. ülése 1924.. évi január hó 15-én, kedden. I?l követeléséhez. (Dénes István: Sok ilyen eset van!) T. Nemzetgyűlés! Én is elő akarom segíteni, — amint Homonnay t. képviselőtársam mondotta benyujott határozati javaslatánál — hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk és a mai kor követelményeinek megfelelő törvényeket hozzunk a mezőgazdasági munkások jogviszonyainak szabályozása kérdésében, ennélfogva a következő határozati javaslatot vagyok bátor előterjeszteni (olvassa) : »1. Utasitsa a nemzetgyűlés a földmivelésügyi minister urat, hogy az 1898 : II. te., az 1899 : XLI. te., az 1899 : XLIL te. és az 1900. évi XXVIII. te. hatályon kivül helyezéséről sürgősen terjesszen elő törvényjavaslatot. 2. Utasitsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a mezőgazdasági munkások és cselédek munkaidejéről, a munkaviszony szabályozásáról, a munkaviszonyból származó peres ügyeknek^ a közigazgatási hatóság hatásköréből való kivételéről terjesszen elő a mai kornak megfelelő modern szellemű törvényjavaslatot.« T. Nemzetgyűlés! Nemcsak a mezőgazdasági munkások jogviszonyainak kérdését szabályozzák törvényhozási utón, ugy, hogy az nem jelent szabályozást, hanem ilyenek a mezőgazdasági munkások szociálpolitikai viszonyaival való törődés is. Siránkoznak, hogy pusztul a magyarság. Megállapítják, hogy a magyarságot erősíteni kell, hogy a magyarságot naggyá és hatalmassá kell tenni, de sehol sem látok valóban erre való igyekezetet és törekvést. Csak azt látom, hogy különösen a mezőgazdasági munkások szociálpolitikai viszonyait nagyon bűnös könnyelműséggel kezelik. Nem lehet vádolni a háború előtti kormányokat sem azzal, hogy valami kiadós szociálpolitikai intézményeket alkottak volna a mezőgazdasági munkások részére, a kereszténység égisze alatt működő pár- I tok azonban egyenesen bűnös könnyelműség*- J gel elhanyagolták a mezőgazdasági munkások- j kai szemben ez irányban fennálló kötelességüket. Ha elővesszük a statisztikai adatokat, azoknak egész tömegével bizonyithatom azt, hogy nálunk a születési arány nagyon leromlott és hogy különösen a mezőgazdasági munkások egészségi viszonyai állandóan romlanak. Amikor ezt látjuk, amikor ezt tudjuk, akkor kötelességünk volna ennek szükségszerű konzekvenciáját is levonni. Buday László »A megcsonkított Magyarország« című könyvében az érdekes adatok egész tömegével bizonyítja azt, hogy ha pedig a romlást és pusztulást meg akarjuk akadályozni, hathatós szociálpolitikai intézkedésekre van szükség és ezeket kell megvalósítani Szociálpolitikai téren eddig a magyar mezőgazdasági munkásokkal csak annyit törődtek, hogy Gazdasági Cselédsegély-pénztár címen egy intézményt létesítettek, amelynek az volna a célja, hogy a mezőgazdasági munkásokat rokkantság esetén segélyezze és hogy rokkantság esetén kárpótlásban részesítse őket. Ez az intézmény — beszéltem róla annak idején — semmi tekintetben sem felelhet meg a célnak és legkevésbbé érheti el azt az eredményt, amelyet annak idején vártak tőle, már csak annál az egyszerű oknál fogva sem, mert a biztosítást nem tette kötelezővé. Most eltekintek attól, hogy egykoronás járulékokkal, — amint annak idején a törvény megállapította — nem lehet egy ilyen intézményt kifejleszteni és hathatóssá tenni, csak arra mutatok rá, hogy annál az egyszerű ténynél fogva, hogy nem tette a biztosítást kötelezővé, nem állhat olyan mértékben a magyar mezőgazdasági munkások szolgálatára, mint ahogy azt szociálpolitikai tekintetek ma már megkövetelik. Magyarországon még mai megcsonkított tormájában is közel 250.000 gazdasági cseléd van, es több mint félmillió a teljesen vagyontalan földmunkások száma. Ennek ellenére azt látjuk, hogy mig a mezőgazdaságban a biztosítottak létszáma mintegy 300.000-et tett ki 1922ben, ugyanakkor az 1907. évi XIX. te. alapján az ipari munkások számára létesített pénztárak taglétszáma közel 700.000 volt. Azt látjuk, hogy mig ez alatt az idő alatt az Országos Gazdasági Cselédsegélypénztár évi bevétele 5 millió koronát tett ki, addig ez a másik intézmény ugyanazon idő alatt több mint 1 milliárd korona költségvetéssel dolgozott. Azt látjuk továbbá, hogy ez az intézmény Magyarország területén az összes rokkant födmunkásoknak, akik tagjai ennek az intézménynek, ez alatt az idő alatt 663.000 K-t fizetett ki ugyanakkor, amikor az ipari munkások intézménye nehéz milliókat fizetett ki ezen a címen. Elnök ur, kérek öt perc szünetet. Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem! (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Kérem Szeder képviselő urat, sziveskedjék beszédét folytatni. Szeder Ferenc: Mélyen t. Nemzetgyűlés! Nem is merem a gazdasági munkásbiztositó pénztár adatait összehasonlitani a kerületi munkásbiztositó pénztár adataival, mert anynyira eltörpülnek ott ugy a kiadási, mint a bevételi tételek és seg*ély 3zési összegek, hogy szinte semmiszámba mennek a kerületi munkásbiztositó pénztár hasonló adatai mellett. De azért mégis annak igazolására, hogy ez a pénztár megközelítőleg sem szolgálhatja azokat a feladatokat, amelyeket annak idején, amikor ennek felállítását javasolták, eléje tűztek, bátor leszek néhány adatot szemléltetésképen felolvasni. Például 730 esetben 10 héten belüli gyógyulási! balesetek esetében segélyezés cimén nyújtott ez a pénztár 1922-ben 40.580 koronát, vagyis átlag* kifizetett tagjainak 10 héten belüli gyógyulásu balesetek esetén 55 K 58 fillért. Fizetett továbbá 1432 biztositottnak, akiknek a bai eset folytán beállott munkaképtelensége 10 héten belül nem szűnt meg, járadék címén 425.775 koronát, vagyis fejenként átlag 297.35 koronát. 96 esetben természetes haláleseti segély cimén kifizetett 11.653 koronát, vagyis fejenként átlag 121 K 38 fillért. De érdekesebb és jellemzőbb a most következő utolsó adat: 47 esetben kifizetett ez a pénztár haláleseti segély cimén összesen 2822 koronát, (Farkas István: Nagyon megerőltette magát!) vagyis fejenként és halálesetenként összesen 6 koronát. Ha még megállapítjuk, hogy ez a pénztár a balesetet szenvedett munkásoknak és azok hátramaradottaiknak Magyarországon összesen 2394 aranykoronát fizetett ki abban az időben, akkor fogalmunk lehet arról, hogy mennyire teljesiti ez a pénztár azt a szociálpolitikai feladatot, amelyet annak idején eléje tűztek. Azt hiszem, a t Nemzetgyűlés minden egyes tagját sikerült meggyőznöm arról, hogy. ha a munkásságot valóban támogatni akarják, ha a támogatás nemcsak szólamokban akar megnyilatkozni, akkor szociálpolitikai intézkedésekkel kell a munkásságot támogatni. Nem