Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-222

A nemzetgyűlés 222. ülése 1924 nemzetgyűlés és a régi képviselőház tagjai közül egyesek elkövettek azzal, hogy a nemzetgyűlés inditványkönyvébe bejegyeztek valamely indítványt, amelyet tényleg nem hoztak a t. Nemzetgyűlés elé, ugy hogy annak az indítványnak a sorsa ezzel a bejegyzéssel el is intéződött. Én egy évvel ezelőtt az iparostanoneképzés tárgyában jegyeztem be indítványt a nemzetgyűlés inditványkönyvébe. Ezt az indítványt nem volt módomban a t. Nenizegyülés előtt előadni, egyrészt azért, mert a nemzetgyűlés több alkalommal hosszabb szünetet élvezett, másrészt azért, mert a nemzetgyűlés elé mindenkor sürgős törvényjavaslatokat terjesztettek, melyeknek törvényerőre való emelkedését nem volt szándékomban megakasztani. Az indemnitási vitával kapcsolatosan tartandó beszédemből, szokásomhoz hiven, ez alkalommal is ki fogok kapcsolni minden néven nevezendő politikát, (Helyeslés jobbfelől.) pártpolitikával nem foglalkozom, egyes egyedül az iparostanonc-kérdésnek napirendre hozatala a szándékom — minthogy a tisztviselői kérdés tárgyalása alól Szabó Géza t. képviselőtársam beszéde felmentett — és ebben a kérdésben at. Nemzetgyűlés elé bátor leszek határozati javaslatot is beterjeszteni. Tisztelt Nemzetgyűlés! Nem lehet vitás, hogy az ipari termelés fejlesztése az ország osztatlan érdeke, az ország különböző kategóriájú lakosságának egyöntetű követelése. Nem lehet kérdés az, hogy az ország* egész lakosságát érinti, hogy azok a produktumok, azok az iparcikkek, amelyekre az ország minden egyes polgárának egyformán szüksége van, benn az országban állíttassanak elő, mert az, hogy ezek itt állíttatnak elő, javítja külkereskedelmi mérlegünk egyenlegét és így az egyes állampolgárok jólétét segitj elő. Ha azokat az iparágakat vizsgálom, amelyek ebben az országban meg vannak honosítva, azt kell mondanom, hogy ezeket az iparágakat, akár nagy, akár kicsiny iparágak, termelőképessé, sőt tovább megyek, exportképessé kell tennünk. Ha ezt megtesszük^ akkor ebben, a kérdésben igen fontos, messze jövőre kiható lépést fogunk tenni. Nagyiparunkban különösen a vas- és fémipar az, amely Magyarországon a szükségleteken felül teljesitőképes. Hogy ezt a szükségleteken felüli teljesítőképességét ki tudjuk használni, feltétlenül ngy kell támogatnunk ezt az ipart, hogy exportra tudjon dolgozni. Az exportra való dolgozás mindenesetre a világpiaci helyzettől is függ. Minél kedvezőtlenebbül alakulnak a megélhetési viszonyok itt benn az országban, annál kevésbbé lesz képes exportálni a nagy- és kisipar. Ha azokat a feltételeket vizsgálom, amelyektől a vas- és fémipar termelőképessége a jövőben függ, akkor nemcsak a köznapi értelemben vett valutáris viszonyokat kell figyelembe vennem, hanem elsősorban magát a munkáskérdést és a munkáskérdésben^ is az első helyen szereplő ipari tanoncképzés kérdését. Ezzel kívánok az indemnitási vita kapcsán előterjesztendő beszédemben foglalkozni. Az ipar létalapfeltételeinek egyike a képzett szakmunkásutánpótlás. Ha azt akarjuk, hogy az ipar teljesítőképessége szakmunkások hiánya folytán ne csökkenjen, akkor gondoskodnunk kell az ipari szakmunkások uj generációjának kiképzéséről, gondoskodnunk kell arról, hogy az egyes iparágakban foglalkoztatott képzett szakmunkások létszáma megfelelően kiegészíttessék. Állandó utánpótlásról, í. évi január hó 15-én, kedden. 165 saukreszcenciáról kell gondoskodnunk. Ebben a tárgyban felhívom az igen t. kormány figyelmét arra, hogy tegyen meg minden lehetőt, hogy ugy a nagy-, mint a közép- és kisipar fejlődésképes legyen. Szerintem nem elegendő, ha az egyes iparágakban foglalkoztatott felszabadult szakmunkások számát írják elő, hanem igyekeznünk kell arra, (Zaj. Hulljuk! Halljuk! a balközépen.) hogy legalább olyan tanonclétszámot biztosítsunk, amekkora az abban az iparban foglalkoztatott szakmunkások létszáma. Miért ? Azért, mert a tanoncok egyrésze hazamegy, más része rövidesen önálló lesz, ismét más része kivándorol, más pályára megy, azonfelül a természetes halandóságot is figyelembe kell venni. Abban a mértékben, amint valamely iparág mindinkább gyárszerüvé válik, megváltozik az abban az iparágban foglalkoztatott szakmunkások létszáma is. Az iparilag legjobban kifejlődött nyugateurópai államokban, amelyekben ezek a nagyiparok technikai műeszközökkel vannak felszerelve, azt látjuk, hogy e szakmunkások százalékos létszáma aránylagosan csökken, még pedig azért, mert ezek a munkaeszközök, illetve azoknak r tökéletes berendezése mindinkább pótolja épen azokat a legjobban fizetett munkásokat, akiket mi szakipari munkásoknak nevezünk. De tévedés volna azt hinni, hogy ezzel a szakképzett iparosok feleslegessé válnak. Minél inkább tökéletesednek, mondhatnám komplikálódnak ezek a termelő eszközök, véleményem szerint annál fontosabb és szükségesebb, igaz, hogy kisebb létszámú, de feltétlenül kiképzett iparosnak alkalmazása, s kell, hogy ilyenekről annál nagyobb mértékben gondoskodjék az állam és maga a nagyipar is. Miért? Mert ezeket a tökéletes műeszközöket nem lehet előállítani, kezelni, javítani anélkül, hogy szakképzett iparos ne^ álljon az iparvállalat rendelkezésére. Kétségtelen, hogy a legfejlettebb és legtökéletesebb ipari országokban is feltétlenül szükség van szakipari munkásokra. Minél tökéletlenebb valamely iparvállalatnak berendezése, annál nagyobb számú szakipari munkásra van szüksége annak a vállalatnak. Kezdetlegesebb berendezésű gyáriparunk szakmunkásai minden további nélkül kiképzendők a kisiparban. De minél inkább gyárszerüvé válik valamely iparág, annál inkább szükséges, hogy ilyen speciálisan kiképzett munkásokat foglalkoztasson. Mas"án«

v HT iparosságnak érdeke tehát az, hogy megfelelő létszámú szakképzett iparosról gondoskodjék. Tanoncokat kell kiképezni. A németországi Zentralstelle für Volkswohlfahrt 1915. évi országos tanácskozásán megállapította, hogy a technikailag berendezett gyárak tanoncszükséglete a foglalkoztatott munkásoknak 12.5%-a, ha a munkások munkabírását 30 esztendőre vesszük. Ha már most azt kutatjuk, hogy itt Magyarországon mennyi a gyáriparnak és a kisiparnak tanoncszükséglete, akkor feltétlenül figyelembe kell venni azt. hogy a magyar ipar még ma sem annyira előhaladott, ma sincs olyau magas fokon, mint amilyen pl. a németországi ipar volt 11 esztendővel ezelőtt. Nálunk tehát a szaktanoncok, szakmunkások, szakiparosok létszámának feltétlenül nagyobbnak kell lenni, mint a németországi Zentralstelle által megállaDÍtott 12.5%. Ez nem csak azért van. mert nálunk az iparvállalatok nincsenek olyan tökéletes műeszközökkel berendezve, mint Németországban, hanem azért, inert a mi iparunk, amely gyáriparilag van berendezve, közelebb áll a kisiparhoz, mint a németországi nagy-