Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-222

166 A nemzetgyűlés 222. ülése 1924. évi január hó 15-én, kedden. iparhoz. E mellett igen sokan visszamehetnek, mint ahogy vissza is mennek, önállósitani magukat, részben pedig más iparágakban helyezkednek el a szakképzett iparosok és tanoncok. Különösen a vas- és fémiparunknál tudvalevő, hogy a szakképzett iparosok gépkezelőknek, gépészeknek, művezetőknek mennek el. Nem tévedek, ha azt mondom, hogy a magyarországi gyáripari tanoneszükséglet a gyárban akalmazott munkásságnak 20%-a. Mit látunk, t. Nemzetgyűlés*? Azt látjuk, hogy nálunk a gyáriparban alkamazott munkásokkal szemben a szaktanoneok száma alig több 4— 10%-nál. (Kabok Lajos: És a kisiparban milyen? — Klárib Ferenc: Ott 15 segéd van és 1 tanonc! Ott van a tanonctenyésztés! — Zaj.) Erre is rá fogok térni. Példa gyanánt a magyar vasművek és gépgyárak 1918 óta vezetett adatait emlitem fel, amelyek szerint Budapesten és környékén a következőképen oszlanak meg a munkások és a szaktanoncok ezekben az iparokban. 1918 októberben az összlétszám 56.975; ebből a szakmunkás 16.056, tanonc 2808. Százra az összlétszámból esik 4-9 tanonc. 1919 novemberben 16.896 az összlétszám; szakmunkás 6857, tanonc 1408. százra az Összlétszámból esik 8'33 tanonc. 1920 októberében 33.861 az összlétszám : szakmunkás 12.046, tanonc 2382. Százra az összlétszámból esik 7-03 tanonc. 1921 októberben 38.398 az összlétszám: szakmunkás 14.033, tanonc 2591, az összlétszámból százra esik 6-71 tanonc. 1922 októberben 47.249 az összlétszám*, szakmunkás 16.437. tanonc 2613, az összlétszámból tehát százra esik 5*53 tanonc. T. Nemzetgyűlés! Az 1923. évi adatok — sajnos — nem állanak rendelkezésemre. (Klárik Ferenc: Csakhogy ez nem jó statisztika! —Zaj. Halljuk! Halljuk! jobb felől) T. képviselőtársam, én úgy tudom, hogy ez teljesen megbízható statisztika, mei't olyan helyről vettem, amelynek autentikusságában semmi okom és jogom kételkedni. Ha már most a fentebb emiitett létszámokat figyelemfhe vesszük, akkor önként felvetődik a kérdés, hogy — mondjuk, csak a vasiparban — honnan pótoljuk jövőben a szakmunkásokat. Nagyon jól tudjuk, hogy a külföldi munkások behozatala sem nem ajánlatos, sem nem nagyon lehetséges. Hiszen magában az országban is igen nagy azoknak a száma, akik munkanélkül vannak. Ha tehát elfogadjuk azt, hogy ezeknek a szaktanoncoknak a létszáma csekély, akkor vizsgálnunk kell azokat az okokat, amelyek miatt ilyen csekély ezeknek a tanoncoknak létszáma. (Kabók Lajos: Azért nem akar senki szakmunkás lenni, mert a szakmunkások éhenhalnak!) Maga az ipar bizonyosan szívesen látná, hogy ez a tanonclétszám normális legyen, hiszen ez magának az iparnak is érdeke, nemcsak a jelenben, hanem a jövőben is. De a munkásságnak is érdeke az, hosv megszerezze a szakképzettséget, mert jól tudtuk, hogyha momentán nem is, de később sokkal jobban fizetik a szakképzett iparost, mint akármely más munkást, — nem veszem ki ez alól a tisztviselőket sem, — ha más okból nem is, de a szervezettségüknél fogva. Maguknak a szülőknek is érdeke, hogy a gyermekük, akit ipari pályára adnak, szakszerűen kiképeztessék abban az iparágban, amelyet pályául kiválasztanak. Ha tehát az iparnak s maguknak a munkát kereső ifjaknak is érdeke az, hogy kiképeztessenek, akkor miért nem talál a kormány és a nemzetgyűlés módot arra, hogv ez meg is történjék 1 E tekintetben a magam részéről is nehézségeket látok fenforogni. A szülők a mai nehéz megélhetési viszonyok mellett kénytelenek a dolgozó ifjakat, — tekintet nélkül a későbbi jöyőjükre, — napszámosmunkára fogni, napszámosoknak adni, mert igy sokkal biztosabb a megélhetésük. Ugyanolyan viszonyok mellett egy napszámosnak ma kétszer, sőt némely helyen ötször annyi a fizetése, mint egy szakképzett iparosnak. Ha tehát megtalálnók azt a módot, hogy a szakiparos, amikor a szülői házból kikerül és a magániparban, kisiparban vagy nagyiparban helyet foglal, az első naptól kezdve megtalálja a megélhetésének biztosítását, — ugy hiszem, hogy isren sok szülő nyugodtan és nagyobb örömmel adná a gyermekét ipari pályára. Azok között az akadályok között, amelyek megnehezítik az arra hajlamos ifjaknak, hogy szakképzett iparosok legyenek, közvetlenül és elsősorban az úgynevezett órabérkérdés foglal helyet; mondhatnám, elsősorban, talán legelső sorban a mai nehéz gazdasági viszonyok között az olyan^ nehézségeket okozó lakáskérdés és a közlekedési alkalmatosságoknak horribilis megdrágulása.

( Az a szegény család, amely fiát tanoncDak adja, rá van utalva, hogy a közeli szomszédságban megtalálható iparvállalatnál alkalmaztassa gyermekét, mert messze nem mehet, lakást nem változtathat, messzi útra pedig nem jut az ő keresetéből. Szerintem tehát nemcsak az élelmezést, hanem a lakást is biztosítani kell az iparostanoncok részére. Erre más mód nincs, mint az, hogy kellő helyen megfelelő iparostanonc-internátust kell felállítani. (Helyeslés a balközéven.) A régi jó időkből emlékszem két példára. Az ideiglenesen megszállott Nagyváradon volt egy cipőgyár, Orosházán pedig a Thék-féle iparostanonciskola. Főképen ezt a két tanonciskolát, amelyek eredményesen működtek, az iparosok legnagyobb megelégedésére és a szülők legnagyobb megnyugtatásáfa állították fel. A tanoncképzésben eddig mondhatnám főképen a kisipar vette ki a maga részét; ezer nehézséggel küzdve képezte ki a szükséges ós kellő számú kisiparost. Ma ennek a kisiparnak sokkal nehezebb a helyzete, sokkal több nehézséggel küzd, nem tud kellő számú iparostanoncot foglalkoztatni a kisipar életében, nem tud neki lakást és élelmezést adni a nehéz gazdasági viszonyok következtéiben. (Strausz István: Elpusztulunk!) Azért az államnak eminens érdeke, hogy ennek a kisiparnak hóna alá nyúljon és ne csak termelőképessé tegye a munkaalkalmak megteremtésével, hanem olyan gazdasági helyzetbe is hozza azt a kisipart, hogy ugy mint a múltban önzetlenül, nyugodt lelkiismerettel alkalmazhassa a kisiparban foglalkoztatott iparostanoncait, tisztán altruizmusból, hogy önfeláldozó, lelkiismeretes nevelésével az iparostanoncnak nemcsak az _ iparnak, de az országnak érdekeit is szolgálják. A kisiparosságnak ez az önzetlen viselkedése a múltban egészen a mostani időkig teljes elismerést vivott ki. A háború előtt is igen nehéz dolga volt minden szülőnek, hogy gyermekét iparostanoncnak adja, nehéz volt gyermekét eltartania, mondhatnám, súlyos teher volt minden szülő lelkén és szivén, hogy gyermekét hogyan tartsa el és fiát iparosnak akarta adni, vagy foglalkoztatni akarta, igen gyakran túlkorán be kellett olyan munkára fogni, amely munka nem volt megfelelő se a fizikumának még akkor, se szellemi képességeinek. Ha mi ezt a kérdést megoldjuk, egyformán szolgáljuk a munkásságnak, az iparnak, még pedig ugy a kisiparnak, mint a nagy-