Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-221

144 A nemzetgyűlés 221. ülése 1924. évi január hó ll-én, pénteken. tehát vetés, vagy aratás idején kellene csinálni. Már pedig- ahol nem vetettek, nem is tudnak aratni. (Bogya János: A tőzsdén: aratnak !) Ha pedig aratás idején történnék, ha csak pár napos lenne is a munkabeszüntetés, akkor már csak üres szalmát lehetne a csűrökbe gyűjteni, nem pedig nemes magvakat, s akkor azután beszélhetnénk a kenyér drágulásáról. (Szakács Andor: Ezt nem akarja senki sem !) Éppen ugy tehát, amint Szeder t, képviselőtársam mondta, én is azon az állásponton vagyok, hogy itt sem munkáskizárásnak, sem munkabeszüntetésnek helye nincs, hanem jő munkásvédelmi törvényekkel, azoknak becsületes végrehajtásával (Szeder Ferenc : Ez kellene !) és a mezőgazdasági termékek szabad értékesítésével lehet csak — és kell is — a bajon segíteni. (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelől. —- Cserti József: És jó földreform-' mai!) Én tehát arra kérem a mélyen t. kormányt, szüntesse meg végre-valahára azt az igazságtalanságot, hogy mig a mezőgazdasági termé-' kek értékesítése meg van kötve, mig azt a hamisan jegyzett zürichi korona szerint számítják és a kivitelnél ugy kell beszolgáltatni a valutát, (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) addig a mezőgazdaság szükséglete részben az ausztriai piacokon szereztetvén be, neki a bécsi jegyzést számítják fel. így a mezőgazdaság mindenképen ráfizet és a mezőgazdaságnak, a magvar falunak le kell rongyolódnia. (Ugy van! Ugy van! Taps jobbfelől. — Friedrich István: Nagyon okos beszéd ! — Bogya János : Nagyon helyes ! így van !) Ne méltóztassanak félreérteni. Hogy a munkásosztály tisztességes bért kapjon, azt akarom és óhajtom. (Helyeslés.) Épen ezért, ha másképen nem tudja kikónyszeriteni a maga megélhetését, a maga betevő falatját, nem tudnék pálcát törni felette akikor sem, amikor a sztrájk fegyveréhez nyúl, ha más módja nincs. (Szakács Andor : Elég, ha szervezkedést engednek neki !) mert ismétlem, azt tartom, hogy aki ebben az országban dolgozni akar és dolgozik, annak joga van tisztességesen meg is élni. (Helyeslés. — Halász Móric : Éhezőkkel és nyomorgókkal nem lehet dolgozni !) De ugy, mint napjainkban divatban van, hogy keressük a hibákat s látjuk is, hogy hol vannak, de nem mutatunk rájuk, aligha lehet az •egyetértést és az egyének boldogulását elérni. Nagyon divatban van most a drágaságért a termelőket, különösen a falusi termelőket okolni. Egyes képviselőtársaim felolvasnak itt statisztikákat a drágaság fokozódásáról, kimutatják, mennyibe kerül egy embernek, vagy egy családnak az életszükséglete, de még egyetlenegyszer sem hallottam azt, hogy kimutatták volna, mennyibe kerül a ruházkodása. Itt bizonyos kapcsolat van. Ha nem is mondom osztálygyülöletnek, de mégis meg kell állapitanom, hogy azok között, akik az ipari munkásokat védik, és az ipari munkáltatók között valami kapcsolat van, amelyben, ha. veszkődnek is egymással néha, annyira egyetértenek, hogy közös ellenségnek mégis csak a falut tartják. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől. — Kuna P. András: Ehhez Szeder is csatlakozik!) Pedig tudhatná mindenki, beláthatja mindenki, hogy nem az a nyomorult kofaasszony az árdrágító, aki behozza feleslegét a piacra, amire magának is szüksége van. (Friedrich István : Bizony nem az !) Az árdrágítókat egészen máshol kell keresni. Aki fedezetnélküli bankót bocsát ki, az az árdrágító ! Az az egyedüli árdrágító ! Mi í'öldmivelők panaszkodhatunk, panaszkodhatnak igen t. szociáldemokrata képviselőtársaim is, de egy formában, ugy, hogy egymást okoljuk, nem. Lássuk be végül, hogy bajaink kútforrása legfőképen a közénk furakodott tisztességtelen kereskedelem. — (Kuna P. András : A közvetítők !), amely lefölözi ugy az ipari munkás munkaerejét, mint a földmives munkás munkaerejét is. Pedig ezen egészen könnyen lehetne segiteni. A városi munkásságnak, hála Istennek, megvannak a maga szövetkezetei. Ezeket a szövetkezeteket ki kellene bővíteni. A munkásság nézzen utána, legyen rajta, hogy a termelőtől közvetlenül szerezze be a maga szükségletét. Ne hizlaljon árdrágítókat, többszörös közvetítőket, akkor azután meglesz a békesség a falu és a város között. Nem tudom, hogy Sándor Pál igen t. képviselőtársam múltkori beszédében, amikor azt mondotta, hoey a pénzügyminister oda szórja a százmilliókat, ahova azelőtt gondolni sem mert volna, nem azt tette-e szóvá, hogy a ministerium, a kormány végre belátta, hogy a szegény magyarság szövetkezeteit istápolnia kell, hogy ezzel is ellensúlyozza az árdrágítást. Ha ezt gondolta, akkor azt kell rá felelnem, hogy a kormánynak igenis, kötelessége ugy n munkásság, mint a falusi földmivesgazdák szövetkezeteit támogatni, mert a tisztességes kereskedelmet igy lehet kiépíteni Magyarországon. Az erre fordított összeg nem is megy kárba, mert hiszen tudjuk, hogy ez a forgalmi és jövedelmi adókból jórészt kikerül, mert ezek a kis szövetkezetek könyvvezetésre, nyilvános számadásra vannak kötelezve, ugy hogy a falu kis putikja, kicsike kis szatócsüzlete több forgalmi adót, több jövedelemadót fizet, mint az a fényes másik kereskedő. (Kuna P. András: Ugy van! Nem tagadhatja le! — "Rassay Károly: Hány millióba került a Hangya diszévkönyve!) Van még egy másik bajunk is. A bankok, a kartellek, a trösztök mindmegannyi ellenség. de átharapódzott ez már az alsóbb rétegekre is. Mindenki szervezkedik ebben az országban, mintha csak ugy volna megteremtve az emberi társadalom, mint az állatvilágban látjuk, hoe-y az egyik a másiknak ellensége, hogy az e.ö-viknek az a hivatása, hogy felfalja a másikat, hogy eledelül szolgál-ion neki. A kis szabómestertől, a kis cipésztől kezdve már mindenki szervezkedik. Nézzük, van-e lia szón belőle. Bocsánatot kérek, hoe-v egv helyi jelentőségű példát hozok fel. Győrött, amikor talán a koronának nem fiktiv 3-as kurzusa volt, a szabómesterek szakosztálya kimondotta, hogy ezután egy öltöny ruhát 160.000 koronáért csinál meg — természetesen mindent a rendelő fél ad — és ezen alul senkinek sem szabad m hát készítenie. Az a 160.000 korona abbaü az időben, 3-as kurzusú' koronával számítva, 48 arany korona értéknek felelt mes:. Ha. meggondoljuk, hogy békében 48 koronáért egy öltöny ruhát kapott a polgári család, most meg annyi a mes-csínáltatásának az ára akkor itt olcsóbbodásról beszélni nem lehet. (Ugy van!) De egy közülük kiugrott. Ezt azért húzom fel. hogy kimutassam, hogy sokszor a szervezkedés visszafelé sül el. Az egyik hétgyermekes apa mesélte el nekem, hogy ő belátta, hogy igy megélni nem lehet, mert csak kéthetenként, ha kap egy öltöny megrendelést. Közzétette