Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-221
A nemzetgyűlés 221. ülése 1924. gendő hatalommal rendelkezik annak biztosítására, hogy a kormány helyesen hajtsa végre a programmot és hogy törvényhozási intézkedések biztosítsák hogy a kormány végrehajtsa a programmot, ugy hogy a végrehajtás időszaka alatt a parlament ne akadályozhassa meg.« (Lendvai István: A főmegbizottat az elnöki székbe ültetik.) Ezek a paragrafusok azt jelentik, hogy nekünk meghatalmazást kell adnunk a kormánynak ennek a programúinak végrehajtására. Ha időközben a főbiztos arra jön rá, hogy ebben a programmban hiba van, akkor felszólítja a kormányt, hogy ezt a programmot módosítsa. A nemzetgyűlésnek azonban akkor nem lesz alkalma újból határozatot hozni, hanem a nemzetgyűlésnek már előre teljhatalmú meghatalmazást keli adnia, hogy még az esetben is, ha ezt a programmot a kormány a főbiztos közvetítésével megváltoztatja, mi azt előre és eleve is ellogadjuk. Ez olyan hatalmas politikum, amely nem jelent kevesebbet, mint egyszerűen az egész törvényhozás kikapcsolását. (Gömbös Gyula: De a kormánv kikapcsolását is! — Lendvai István: A kormányét is, világos!) Eckhardt Tibor t. képviselőtársam tegnapi felszólalásában azt mondta, hogy ha látna egy jó magyar embert, aki diktatúrával átvenné a hatalmat, ő például szivesén mellőzhetőnek látná a nemzetgyűlést is. Ebben én nem tudok egyetérteni Eckhardt t. képviselőtársammal, (Cserti József : Elég volt a diktatúrából!) mert diktatúrát nem lehet csinálni, nem lehet megrendelni. Ha volna ebben az országban olyan nagy koncepciójú ember, amilyen talán nincs, aki diktátornak való volna, akkor itt már valószínűleg diktatúra volna. Egyszer, még az úgynevezett első alkotmányczó nemzetgyűlés — mely persze mindent csinált, csak nem alkotmányozott — volt ilyen helyzetben, hogy ilyen diktátort üdvözölhetett e Házban. Ez volt Hegedűs Lóránt pénzügyminister, aki, méltóztassék utánanézni, expozéját azzal kezdte, hogy az államfőtől meghatalmazást kapott és a nemzetgyűlés hozzáiárulását kéri ahhoz, hogy ebben az országban ő pénzügyi diktátor legyen. Erre rögtön láttuk, hogy ő ilyen ötvenszázalékos kiegyezésre menő diktátor, aki egyideig diktált, de ugy diktált, hogy az ő parancsait mindig a nemzetgyűlés és különösen az akkori kisgazdapárt akarata szerint irányította s ennek a diktatúrának egy szánalmas, tragikus összeomlás lett a vége. Tehát én nem abban látnám most ebből a szerencsétlen helyzetből a kiutat, hogy itt diktatúrát csináljunk, hanem tisztán az esetben látnék gyógyulásra reményt, ha az igen t. kormány végre választ adna nekünk, hogy mi a szándéka ezzel a haldokló és minden reputációját elvesztő nemzetgyűléssel, mit óhajt ezzel a nemzetgyűléssel dolgozni, óhajt-e áttérni a rendes törvényhozói működésre, óhajt-e rátérni a rendes parlamentáris képviselőházi és főrendiházi törvényhozásra, akarja-e, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlés szisztémáját, ezt a képviselőházasdit itt rendszeresiteni és évekre még kiterjeszteni. Délelőtt folyamán bátor voltam felhívni a t. Nemzetgyűlés figyelmét az Árvizsgáló Bizottság ultimátumára, amely figyelmezteti a kereskedőket, hogy most ne merjenek drágítani, mert a korona kurzusának csak egyenlő nivóra valóhelyezéséről van szó, nem pedig a korona romlásáról. Az Árvizsgáló Bizottság igen t. elnökének ügyelmét felhívom egy körülményre: az igen t. Klebelsberg Kunó közoktatásügyi minister ur máris vétett az Árvizsgáló Bizottság ultimátuma ellen; amennyiben drágitott már is, t. i. az egyetemen a félévi tandíjakat kétszázhatvanezer koronára emelte fel. (Mozgás jgbhfelőL) Mai érteévi január hó 11-én, pénteken* 139 sülésem szerint a diákok panaszkodnak, hogy a tandíjat kétszáz hatvanezer koronára emelték fel. A kormány jelenlevő tagja legyen kegyes alkalomadtán szóvátenni, hogy nem jó az, ha egyes minister urak is drágítanak. Elég nekünk az, hogy a háború óta minden kormány drágit. mert állandóan fedezetnélküli bankjegyeket bocsát ki. csak egy kormány volt, amely nem tette s ebben együtt voltunk az igen t. földmivelésügyi minister úrral. Méltóztassék most megengedni, hogy még egy dologra utaljak a múltból. Méltóztatnak emlékezni, hogy amikor Magyarországon a bolsevizmus volt hatalmon és Kun Béla volt a diktátor, milyen nagy szimpátiával viseltetett az entente Magyarország iránt. Később, mikor a kommunizmus megbukott, láttuk azt a csodát, hogy az ententehatalmak milyen nagy szeretettel viseltettek épen Kun Béla iránt és velem szemben akkor éjjel-nappal csak azt kötötték ki, hogy senkinek a hajaszála meg ne görbüljön. Ök rendezték akkor Kun Béla elutazását s akik innen megszöktek, azok mind entente-segitséggel, entente-utlevelekkel 5> különösen francia segítséggel menekültek innét el, s erőszakkal vitték ki a súlyos bűnösöket és gyilkosokat a fogházból. Meg vagyok győződve arról, hogy az entente nagy örömmel látta itt ennek a bolsevizmusnak működését. Most, ugyanettől az ententetől, amely a legnagyobb szeretettel és békülékenységgel kezet nyújt az orosz szovjetnek, ugyanettől az ententetől. vagy amint méltóztatnak nevezni, u nyugati kulturállamoktól, vagy a nyugati demokráciától méltóztatnak most egyszerre gyógyitóirt várni! Miért méltóztatnak gondolni, hogy egyszerűen megváltozott az az atmoszféra velünk szem-« ben? Mikor a francia imperializmus ugy kívánta, hogy az orosz cárral házasodjanak össze, — a despotával — azt is megtették. Ma, amidőn a francia imperializmus azt kívánja, hogy a másik szélsőséggel, a boísevizmussal fogjanak össze, akkor minden lelkiismeret furdalás nélkül s azok a nagy erkölcsi hősök, amelyek népszövetség címén egy életbiztosítási, viszontbiztosítási intézetet állítottak fel, ezt csak megismétlik. Nagyon jól tudjuk, hogy a Népszövetség micsoda. Vannak még ideális lelkek, amilyen talán Lukács képviselő ur is volt, aki tegnapi beszédében annak a reményének adott kifejezést, hogy a Népszövetség mégis talán végre arra a piedesztálra fog emelkedni, amelyen a világ pacifistái látni szeretnék. Én megint destruktiv vagyok és azt mondom, hogy ma tulajdonképen nincs Népszövetség. Népszövetség addig lesz, amig az ententvédelmére szolgál. Próbáljon az a Népszövetség egyetlenegyszer az entent érdekei ellen szólani, akkor a Népszövetség egyszerűen nem létezik. Lukács képviselő ur is azt mondta tegnap, hogy hiába fordultunk a Népszövetséghez, a kisebbségek védelme tekintetében mindig süket fülekre találtunk. (Szomjas Gusztáv: Csak sóhivatal — Egy hang balfelöl: Csakugyan egy nemzetközi sóhivatal! — Lendvai István: Nomen est, omen: Lukács a sóhivatalt védi!) Csekély erőmet igazán arra szeretném felhasználni, hogy igyekezzek egy olyan hangulatváltozást előidézni, hogy ne törekedjünk valamennyien, ennek a törvényhozásnak túlnyomó többsége, ugy beállítani a dolgot, hogy nekünk most szükségünk van arra, hogy a trianoni békét újból ratifikáljuk, mert lehet a mai helyzetet felfogni így és ugy, de tényleg itt nem folyik más, mint a trianoni békének ujabb ratifikálása. Nem tudom elképzelni, hogy az a kétszázötven millió koronás állítólagos segítség tényleg olyan fontos-e. hogy ezen a szerencsétlen nemzeten ezt a második gyalázatot is elkövessük és