Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-221
140 A nemzetgyűlés 221. ülése 1924. évi január hó 11-én, pénteken, egyhangú nemtörődömséggel és belenyugvással, végleges vérelmeszesedéssel belenyugodjunk abban, hogy mi most újból belemenjünk ebbe a ratifikációba. Mi nagyon törekvők és iparkodók voltunk akkor, amikor jóvátételt kezdtünk űzetni, hiszen nem is tudjuk ma sem, hogy mennyi a jóvátétel és évek óta fizetjük jámborul, derékul s ugy ahogy egy jó adóshoz illik, pontosan fizetjük a jóvátételt. Ezzel úgyis megmutattuk, hogy mi menynyire szivünkön viseljük Középeurópa békéjét és konszolidációját. De miért vagyunk mi mindig azok, akik legjobban szivünkön viseljük Közép-Európa konszolidációját? Miért vagyunk mi, akik tönkrementünk, azok, akik legjobb őrei akarunk lenni a középeurópai rendnek? Ez nem rend KözépEurópában, ez reánk nézve katasztrófa, lehetetlen helyzet, melyen csak mosolyoghatunk, melyet csak utálhatunk, de amelyről nem nyilatkozhatunk sem hivatalos, sem félhivatalos formában. Mi ennek a rendszernek, ennek a hullarablásra alapított rendszernek legyünk itt, quasi, hivatalos képviselői? Nagyon szomorú volna, ha ilyen köntösben akarna ennek a tönkrement országnak a kormánya a külföldön^ megjelenni. A második számú jegyzőkönyv tendenciája föltétlenül az, hogy fejlődjünk vissza földmives állammá. Lelkünkre köti a jegyzőkönyv, hogy ne támogassunk olyan ipart, melynek nincsenek meg itt az életfeltételei és utal azokra az iparokra, amelyekhez nincsen meg nálunk a szükséges nyersanyag. Ha van itt munkaerő, ha van vállalkozási kedv, ha van elég munkanélküli, kérdem, miért ne tartsunk mi fenn olyan ipart is, amelyhez szükséges nyersanyag nem terem meg nálunk, hanem importálnunk kell. Ha az az igen bölcs népszövetség pénzügyi bizottsága, például Svájcnak ajánlaná ezt, nagyon rosszul járna, (Biró Pál: De milyen rosszul!) vagy ha például Cseh-Szlovákiának ajánlaná a pamutiparra vonatkozólag, melyhez szükséges nyersanyag nincs Cseh-Szlovákia egész területén. Miért jön a népszövetség épen mihozzánk, jámbor magyarokhoz ilyen tanácsokkal? Ezen a jogon azt ajánlhatná Svájcnak, hogy szüntesse be egész finom iparát, óra-iparát, hiszen Svájcban sincs meg az ehhez szükséges vasanyag. (Szomjas Gusztáv: Az egykéről nincsen szó? Még csak az hiányzik!) Az egykéről?Erre a tréfás közbeszólásra csak azt jegyzem meg, hogy méltóztassanak elolvasni ezt a jegyzőkönyvet; abban annyi bántó, annyi megalázó van, hogy ha hotentották kölcsönért folyamodnának, akkor sem beszélhetnének velük ilyen primitiven. Méltóztassanak elolvasni, hogy mit kivannak ettől a szerencsétlen országtól, (Lendvai István: Azt, hogy dögöljünk meg !) mielőtt megengednék egy kölcsön felvételét, mert hiszen ők nem adnak kölcsönt, hanem csak megengedik a kölcsön felvételét. Mit kivan ez a második számú jegyzőkönyv? Azt kivánja, hogy fejlődjünk vissza földmives állammá, áldozzuk fel egész intelligenciánkat, szüntessük meg főiskoláinkat, szüntessük meg iparunk legnagyobb részét. És talán ebben is van egy gonosz szándék, egy gonosz háttér, amely rejtve van előttünk: bele akarnak bennünket újból kergetni a legsúlyosabb gazdasági és abból folyó társadalmi válságba. Itt van a munkanélküliség réme. Anélkül, hogy ennek a diktátumnak eleget tennénk, tény az, tudják önök is, épen ugy, mint én, hogy intelligenciánknak nagy része, művelt, intelligens ipari munkásságunknak nagy része kenyér, munka nélkül van. (Lendvai István: Egymásután vándorolnak ki !) A múltkor egyik szocialista képviselőtársam azt követelte a kormánytól, hogy a munkanélkülieknek segélyt adjon. Én ennek ellene voltam és vagyok, hiszen mi töröltük el annakidején a munkanélküli segélyt. Ezzel nincs elintézve a munkanélküliség. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Munkaalkalmakat kell teremteni!) Ne méltóztassanak e fölött a téma felett napirendre térni. Tudom ugyan, hogy nem érünk rá vele foglalkozni, mert itt vagyunk reggeltől estig, de megállapitani, hogy van munkanélküliség, a munkanélkülieknek pedig segélyt nem adni, nem megoldás. Hát mit csináljanak? Haljanak egyszerűen éhen? Amikor megállapitjuk, hogy van felesleges intelligenciánk, intelligenciánknak kenyeret adni nem tudunk, intelligenciánk elhelyezkedni nem tud, ugyanekkor az ententjegyzőkönyv azt mondja, hogy el kell bocsátanunk legalább még 10.000 tisztviselőt, nem számitva bele azokat, akiket már elbocsátottunk. Méltóztassanak ezt a helyzetet elképzelni: Szüntessük meg az iparunkat, legyünk földmives állam, bocsássunk el 10.000 tisztviselőt. És még egy nagy baj van. Az egész társadalom ma — ahogy délelőtt mondtam — a hosszra van berendezve, rendkivül sok ember él a hosszból, a tőzsdespekulációból, a rengeteg sok bankból. Budapesten a társadalom nagy része ebből él. Most, ha ez a programm remélhetőleg mégis keresztülvitetik, meg fog szűnni ez a lehetőség is, ós ez is csak szaporítani fogja azoknak a szerencsétlen embereknek a számát, akiknek nincs kenyerük. Méltóztassanak elhinni nekem, hogy annak ellenére, hogy tényleg demokrata, és a titkos választójognak feltétel nélküli hive vagyok, egyúttal konzervativ is vagyok. Tudom szeretni ezt az intelligenciát, tudom szeretni ezt a nemzetet, de csak egy bizonyos határig. Ez nem társadalom, ezt a társadalmat megmenteni nem lehet, ezt az intelligenciát megmenteni nem lehet, ha a munkanélküliség szörnyű problémájával azonnal foglalkozni nem akarunk, mert ennek a programmnak a befejeztével megoldhatatlan lesz a munkanélküliség kérdése. Elismerem, alkalmat ad ez a program költségvetésünk rendbehozatalára, (Lendvai István: Az országot nem hozza rendbe !) de a termeléshez semmivel sem járul hozzá. Azt mondta a pénzügyminister ur, hogy ez igaz, de reméljük, hogy majd beözönlik az országba a magántőke, hogy a magántőke majd megtalálja az utat a magyar vállalkozási kedvhez, a kettő összefog és megindul a termelés. Önökkel aligha történik meg, — hiszen önök közül csak kevesen budapesti képviselők — nálunk azonban minden öt percben jelentkeznek emberek, rongyosan, éhesen, egy fillér nélkül, munkaalkalomért; nem kérnek mást tőlünk mint törvényhozóktól, mint hogy mondjunk nekik egy helyet, ahová elmehetnek dolgozni és legalább annyit kaphatnak, hogy éhen ne haljanak. Ezt a kérdést nem tárgyaljuk itt, mert ez kellemetlen kérdés, amelyről jobb nem beszélni. Önök a választójog megszükitésével akarják megmenteni ebben az országban a nemzeti gondolatot, és ugyanakkor nem méltóztatnak észrevenni, hogy az ország intelligenciája proletarizálódik, a munkanélküliség kétségbeesésbe hajtja a városi szegények ezreit. (Kuna P. András: Csonka az ország!) Mit gondol t. törvényhozótársam, hogy a kérdés el van intézve azzal, hogy megállapítja, hogy csonka Magyarország vagyunk? Ami van, az van, és ugy kell segiteni, ahogy lehet. Ha ez a nemzetgyűlés az ön álláspontjára helyezkednék, abban a pillanatban megszűnnék a létjogosultsága. A nemzetgyűlés azért van, hogy még a lehetetlent is leküzdje, mert segiteni kell. (Lendvai István: Csonka ésszel nehéz gondolkozni!)