Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-221

Í22 A nemzetgyűlés 221. ütése Í92á. gyek a falumból fuvarba, az ellenőr nem éri be azzal, hogy kerestem 10.000 koronát és le­adok belőle 3%-ot, hanem vagy azt követeli, hogy forgalmi adókönyvet vezessek, vagy egyezzem ki vele átalányban. Sokaknál a for­galmi adó olyan csekély összeget tesz ki, hogy szívesen kiegyeznek vele, annál is inkább, mert ha nem egyezik ki vele valaki, akkor azt mondja, hogy beidéztetem Sátoraljaújhelyre, ahova tudniillik a vonatköltség 50—60.000 ko­ronát tesz ki. Tehát mit tesz az a szegény em­ber? Inkább megfizeti otthon a 40—50.000 koro­nát, mert igy nem kénytelen egy napot eltöl­teni, vonatot fizetni s amellett még nem biztos afelől, hogy igazat adnak-e neki Ujhelyen. Szóval mindenkit belekényszerítenek abba, akár jó, akár rossz, hogy annyit fizessen, mint amennyit a forgalmi adóellenőr kivet. Viszont nézzük, hogy áll ez a dolog a kereskedőknél! Látok kereskedőket, akik azt mondják, — akikre 3—4 millió forgalmi adót vetettek ki és büntetik is őket — hogy inkább bezárom az ajtót, átadom a kulcsokat, hisz nincs annyi érték az üzletemben, mint amennyi forgalmi adót követelnek tőlem. A legrosszabb a dolog­ban az, hogy nem engedik meg a bizonyitást se. Nem engedik meg, hogy az illető bebizo­nyítsa azt, hogy mennyi forgalmat csinál és az ellenbizonyiték nincs megengedve. A vásárokon tarthatatlan állapot az, (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.), hogy ott kell az em­bereknek különösen az ilyen téli időben ácso­rogni. (Csontos Imre: Idehallgassak! — De­rültség.) Ha valaki egy jószágot akar eladni, akkor harmadmagával menjen a vásárra, hogy az egyik tartsa az állatot, a másik alkudjék, a harmadik pedig várjon órákig a forgalmi adó befizetésénél a rettentő hidegben és vala­mikor majd másnap reggel elintézik. Szerin­tem ennek a lehetetlen állapotnak az egyedüli megszüntetési módja csak az lenne, ha a for­galmi adóellenőröket attól a bizonyos része­sedéstől elütnék. (Ugy van! Ugy van! Helyes­lés.) Mert bocsánatot kérek, nem tartom a tisztviselő kategóriába beilleszthetőnek azt az egyént, aki nem rendes fizetésért dolgozik és nem a maga fizetéséért vállalt kötelezettségét végzi, hanem akit külön, ilyenmódon meg kell a szegény emberek rovására fizetni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha ez megszűnik, akkor majd meglátjuk, hogy becsületes úton-módon igye­keznek megfogni azokat az adócsalókat, akiket bizony ma nehéz megfogni. Tisztelt Nemzetgyűlés! Egypár szóval kí­vánok csak foglalkozni az emigránsok kérdé­sével. A tisztelt túlsó oldal nagyon sokszor felvetette ezt a kérdést. Én ezeknek az úgyne­vezett emigránsoknak politikai működésével, egyéniségével nem kivánok foglalkozni. De a túloldal ezt a szerencsétlen országot már igen sokszor aláhelyezte még Szovjetoroszországnak is; nem egyszer hallottuk, hogy seholse olyan rosszak a viszonyok, seholse tudnak az embe­rek olyan nehezen elhelyezkedni, mint Ma­gyarországon, hogy Szovjetoroszországban sokkal jobb dolguk van az embereknek. Ott azok, kiknek politikai vagy más ismereteik vannak, érvényesülni tudnak, szóval a legel­maradottabb állapotot festették le Magyaror­szágról. De hát akkor önkénytelenül felvető­dik a kérdés, hogy ha itt oly rossz és ha itt az emberek nem tudnak érvényesülni és innen az emberek azért szöknek ki, mert itt a meg­élhetés oly nehéz, miért akarják hát minden­áron hazahozni ezeket az embereket onnan, a jó világból, ahol minden szabad, az emberek érvényesülhetnek, ahol a megélhetés olyan évi január hó il-én, pénteken. nagyszerül Itt eszembe jut valami, tisztelt Nemzetgyűlés! Hivatkoznak arra, hogy ezek­nek az embereknek az utján tudnánk ellensé­geinkkel kibékülni, mert ezeknek ott künn mindenütt széles e világon olyan befolyásuk van, hogy még olyat is tudnának Magyaror­szág számára csinálni, — ha idehaza lehetné­nek, — amit mi megköszönnénk nekik. Eszembe jut Károlyi Mihály esete. 1918 előtt ugyanigy hivatkoztak Károlyi Mihályra, hogy neki kell átadni a politikai vezetést, mert olyan óriási befolyása van Franciaországban és minde­nütt, hogy ha átveszi a hatalmat, akkor Ma­gyarországon minden gyönyörűen meg lesz oldva. Hát ime látjuk, milyen szépen meg lett minden oldva. Ebből az egy szempontból nem kivánom, hogy ezek az emberek ma még ide bejöjjenek. Mert ha szeretik az országot, akkor módjuk­ban van odakinn bizonyos lépéseket tenni, nem minket nézve, mert ha egy szülének van egy rossz gyermeke, ha bajba kerül, akárhogy haragszik és gyűlöli, mint szüle, mert köteles­sége, védelmére kel és eltekint minden rosz­szaságától. Az emigránsok, ha ennek csak egy hajszálnyi bizonyságát adták volna külföldi működésükben, egy szó kifogásom sem volna hazahozataluk ellen. Ezzel a kérdéssel csak ennyit kivántam foglalkozni. (Helyeslés a jobboldalon.) Most rátérek a hadirokkantak, a hadiöz­vegyek és a hadiárvák kérdésére. Nem akarok ezzel bőven foglalkozni, hiszen mindenki tudja — különösen akik végigszolgálták a háborút, — hogy ezek mit szenvedjek. Hiszen még ha va­gyonnal is rendelkezik valaki, ha még nagy vagyonnal bir is, de ha megrokkant, az az em­ber már akkor is szánalomraméltó, azonban duplán szánalomraméltó az, aki rokkant is és semmi vagyona sincs. Mi azoknak az ő szol­gálataikat megfizetni, meghálálni nem tudjuk. Látom és érzem, hogy a kormány mindent el­követ, hogy ezeknek a sorsán, amennyire a helyzet megengedi, javítson és segitsen. (Meskó Zoltán: Hol látjuk?) Azt is megmondom, hogy hol. Ezelőtt hat-hét hónappal — nem akarom felsorolni az összegeket, bár nálam vannak — felemelték a rokkantak, a hadiözvegyek és hadiárvák díjait. Egy nagy hiba azonban az, hogy az a bizonyos számfejtés — és ivt is saj­nálom — de a tisztviselői karban látom a hi­bát, (Hoinonnay Tivadar: De rosszak azok a tisztviselők !) Hát méltóztassék akkor megma­gyarázni, hogy hogyan történik meg az, hogy azt» amit ezelőtt hét vagy nyolc hónappal meg­szavaztunk, hogy amit a népjóléti minister ur magasabbra felemelt* miért még csak most kezdik kézhez kapni s miért csak félév múlva kapják meg a rokkantak, midőn az az akkor nagy összeget kitevő pénz ma már semmit sem éri Bocsánatot kérek, a legnagyobb hiba itt van. (Ugy van! jobbfelől.) Ezért valaki csak felelős! Mert hogy itt bizonyos hiba történt, az bizonyos. (Homonnay Tivadar: Az admi­nisztráció! — Felkiáltások jobbfelől: Nohát! Az adminisztrációt a tisztviselők csinálják! — Homonnay Tivadar: Adminisztráció és tiszt­viselői kar, az kettő!) Hát kikapcsolom. Bocsá­natot kérek, hogy azt mondtam, hogy a 'tiszt­viselők csinálják. Hát az adminisztráció csi­nálja. (Homonnay Tivadar: Ugy van! Ez a helyes. — Derültség jobbfelől.) Az az összeg nem olyan sok, de ha az I a hadirokkant megkapná, mégis valamire fel

Next

/
Oldalképek
Tartalom