Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-221

Í22 A nemzetgyűlés 221. ütése Í92á. gyek a falumból fuvarba, az ellenőr nem éri be azzal, hogy kerestem 10.000 koronát és leadok belőle 3%-ot, hanem vagy azt követeli, hogy forgalmi adókönyvet vezessek, vagy egyezzem ki vele átalányban. Sokaknál a forgalmi adó olyan csekély összeget tesz ki, hogy szívesen kiegyeznek vele, annál is inkább, mert ha nem egyezik ki vele valaki, akkor azt mondja, hogy beidéztetem Sátoraljaújhelyre, ahova tudniillik a vonatköltség 50—60.000 koronát tesz ki. Tehát mit tesz az a szegény ember? Inkább megfizeti otthon a 40—50.000 koronát, mert igy nem kénytelen egy napot eltölteni, vonatot fizetni s amellett még nem biztos afelől, hogy igazat adnak-e neki Ujhelyen. Szóval mindenkit belekényszerítenek abba, akár jó, akár rossz, hogy annyit fizessen, mint amennyit a forgalmi adóellenőr kivet. Viszont nézzük, hogy áll ez a dolog a kereskedőknél! Látok kereskedőket, akik azt mondják, — akikre 3—4 millió forgalmi adót vetettek ki és büntetik is őket — hogy inkább bezárom az ajtót, átadom a kulcsokat, hisz nincs annyi érték az üzletemben, mint amennyi forgalmi adót követelnek tőlem. A legrosszabb a dologban az, hogy nem engedik meg a bizonyitást se. Nem engedik meg, hogy az illető bebizonyítsa azt, hogy mennyi forgalmat csinál és az ellenbizonyiték nincs megengedve. A vásárokon tarthatatlan állapot az, (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.), hogy ott kell az embereknek különösen az ilyen téli időben ácsorogni. (Csontos Imre: Idehallgassak! — Derültség.) Ha valaki egy jószágot akar eladni, akkor harmadmagával menjen a vásárra, hogy az egyik tartsa az állatot, a másik alkudjék, a harmadik pedig várjon órákig a forgalmi adó befizetésénél a rettentő hidegben és valamikor majd másnap reggel elintézik. Szerintem ennek a lehetetlen állapotnak az egyedüli megszüntetési módja csak az lenne, ha a forgalmi adóellenőröket attól a bizonyos részesedéstől elütnék. (Ugy van! Ugy van! Helyeslés.) Mert bocsánatot kérek, nem tartom a tisztviselő kategóriába beilleszthetőnek azt az egyént, aki nem rendes fizetésért dolgozik és nem a maga fizetéséért vállalt kötelezettségét végzi, hanem akit külön, ilyenmódon meg kell a szegény emberek rovására fizetni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha ez megszűnik, akkor majd meglátjuk, hogy becsületes úton-módon igyekeznek megfogni azokat az adócsalókat, akiket bizony ma nehéz megfogni. Tisztelt Nemzetgyűlés! Egypár szóval kívánok csak foglalkozni az emigránsok kérdésével. A tisztelt túlsó oldal nagyon sokszor felvetette ezt a kérdést. Én ezeknek az úgynevezett emigránsoknak politikai működésével, egyéniségével nem kivánok foglalkozni. De a túloldal ezt a szerencsétlen országot már igen sokszor aláhelyezte még Szovjetoroszországnak is; nem egyszer hallottuk, hogy seholse olyan rosszak a viszonyok, seholse tudnak az emberek olyan nehezen elhelyezkedni, mint Magyarországon, hogy Szovjetoroszországban sokkal jobb dolguk van az embereknek. Ott azok, kiknek politikai vagy más ismereteik vannak, érvényesülni tudnak, szóval a legelmaradottabb állapotot festették le Magyarországról. De hát akkor önkénytelenül felvetődik a kérdés, hogy ha itt oly rossz és ha itt az emberek nem tudnak érvényesülni és innen az emberek azért szöknek ki, mert itt a megélhetés oly nehéz, miért akarják hát mindenáron hazahozni ezeket az embereket onnan, a jó világból, ahol minden szabad, az emberek érvényesülhetnek, ahol a megélhetés olyan évi január hó il-én, pénteken. nagyszerül Itt eszembe jut valami, tisztelt Nemzetgyűlés! Hivatkoznak arra, hogy ezeknek az embereknek az utján tudnánk ellenségeinkkel kibékülni, mert ezeknek ott künn mindenütt széles e világon olyan befolyásuk van, hogy még olyat is tudnának Magyarország számára csinálni, — ha idehaza lehetnének, — amit mi megköszönnénk nekik. Eszembe jut Károlyi Mihály esete. 1918 előtt ugyanigy hivatkoztak Károlyi Mihályra, hogy neki kell átadni a politikai vezetést, mert olyan óriási befolyása van Franciaországban és mindenütt, hogy ha átveszi a hatalmat, akkor Magyarországon minden gyönyörűen meg lesz oldva. Hát ime látjuk, milyen szépen meg lett minden oldva. Ebből az egy szempontból nem kivánom, hogy ezek az emberek ma még ide bejöjjenek. Mert ha szeretik az országot, akkor módjukban van odakinn bizonyos lépéseket tenni, nem minket nézve, mert ha egy szülének van egy rossz gyermeke, ha bajba kerül, akárhogy haragszik és gyűlöli, mint szüle, mert kötelessége, védelmére kel és eltekint minden roszszaságától. Az emigránsok, ha ennek csak egy hajszálnyi bizonyságát adták volna külföldi működésükben, egy szó kifogásom sem volna hazahozataluk ellen. Ezzel a kérdéssel csak ennyit kivántam foglalkozni. (Helyeslés a jobboldalon.) Most rátérek a hadirokkantak, a hadiözvegyek és a hadiárvák kérdésére. Nem akarok ezzel bőven foglalkozni, hiszen mindenki tudja — különösen akik végigszolgálták a háborút, — hogy ezek mit szenvedjek. Hiszen még ha vagyonnal is rendelkezik valaki, ha még nagy vagyonnal bir is, de ha megrokkant, az az ember már akkor is szánalomraméltó, azonban duplán szánalomraméltó az, aki rokkant is és semmi vagyona sincs. Mi azoknak az ő szolgálataikat megfizetni, meghálálni nem tudjuk. Látom és érzem, hogy a kormány mindent elkövet, hogy ezeknek a sorsán, amennyire a helyzet megengedi, javítson és segitsen. (Meskó Zoltán: Hol látjuk?) Azt is megmondom, hogy hol. Ezelőtt hat-hét hónappal — nem akarom felsorolni az összegeket, bár nálam vannak — felemelték a rokkantak, a hadiözvegyek és hadiárvák díjait. Egy nagy hiba azonban az, hogy az a bizonyos számfejtés — és ivt is sajnálom — de a tisztviselői karban látom a hibát, (Hoinonnay Tivadar: De rosszak azok a tisztviselők !) Hát méltóztassék akkor megmagyarázni, hogy hogyan történik meg az, hogy azt» amit ezelőtt hét vagy nyolc hónappal megszavaztunk, hogy amit a népjóléti minister ur magasabbra felemelt* miért még csak most kezdik kézhez kapni s miért csak félév múlva kapják meg a rokkantak, midőn az az akkor nagy összeget kitevő pénz ma már semmit sem éri Bocsánatot kérek, a legnagyobb hiba itt van. (Ugy van! jobbfelől.) Ezért valaki csak felelős! Mert hogy itt bizonyos hiba történt, az bizonyos. (Homonnay Tivadar: Az adminisztráció! — Felkiáltások jobbfelől: Nohát! Az adminisztrációt a tisztviselők csinálják! — Homonnay Tivadar: Adminisztráció és tisztviselői kar, az kettő!) Hát kikapcsolom. Bocsánatot kérek, hogy azt mondtam, hogy a 'tisztviselők csinálják. Hát az adminisztráció csinálja. (Homonnay Tivadar: Ugy van! Ez a helyes. — Derültség jobbfelől.) Az az összeg nem olyan sok, de ha az I a hadirokkant megkapná, mégis valamire fel