Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-221

A nemzetgyűlés 221. ülése 1924. évi január hó 11-én, pénteken, Scitovszky Béla és Pesthy Pál elnöklete alatt. Tárgyai : Az indemnitásról szóló törvényjavaslat tárgyalása. — Elnöki előterjesztések. — Á IV. bírálóbizottság beterjeszti Jánossy Zoltán választása tárgyában hozott Ítéletét. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. —- Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak ; Vass József, Walko Lajos, Szabó István (nagyatádi), Nagy Emil, gr. Csáky Károly, (Az ülés kezdődik d. e. 11 órakor.) (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Bodó János jegyző ur; a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Petrovits György jegyző ur, a javaslatok ellen felszólalókat jegyzi Csik József jegyző ur. Napirend szerint következik az indemnitásról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Szólásra következik? Petrovits György jegyző: Forgács Miklós! Forgács Miklós: T. Nemzetgyűlés! Az indemnitás vitája az, amely megengedi a képviselőnek, hogy .mindenhez hozzászólhasson. Ezzel a jogával különösen az ellenzék él is és nekünk is kötelességünk, sőt szinte rá vagyunk utalva arra, hogy éljünk is vele, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) mert az ellenzék ugy állítja be a dolgot, mintha mi az adott helyzettel és Magyarország sorsával egyenesen meg* volnánk elégedve. Sőt még többet mondanak ennél azzal, hogy szinte felelőssé tesznek bennünket ezért a mai helyzetért. Egész őszintén megvallom, hogy egyáltalán nem vagyok megelégedve az itteni helyzettel és Magyarország mai viszonyaival. Tudom jól, hogy maga a kormány sincs megelégedve (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) és nem is tartom igaz magyarnak és jó hazafinak azt, aki a mai állapotokkal Magyarországon meg van elégedve, (Helyeslés a jobboldalon.) leszámítva azt az egynéhány sibert, akinek itt igen jól megy a dolga. Az azután már más lapra tartozik, hogy ki kit tesz ezért felelőssé és hogyan és miként akarunk egyénenként, pártonként vagy politikai csoportosulások szerint ezen a mai helyzeten változtatni. Efelett vitatkozhatunk. Mielőtt a kormány működését kritika tárgyává tenném, lehet, hogy furcsának tűnik fel, de nekünk magunknak, mint képviselőknek és törvényhozóknak az eljárását kell elsősorban kritika tárgyává tennünk. Énrajtam, vagy azt mondhatnám, hogy rajtunk, kisNAPLÓ XIX. gazdákon, akkor, amikor az első választásnál ennek a fényes teremnek küszöbét átléptük, bizonyos ihlettség- vett erőt, hogy vájjon eleget tudunk-e tenni törvényhozói kötelességünknek. Mi azt hittük, hogy ez a terem arra épült, hogy itt a magyar nemzet sorsáért küzdjön nemes és férfias küzdelemmel minden képviselő. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Sajnálattal és szégyennel kell megállapitanom s bevallanom, hogy itt minden történik, csak az nem. Itt napirenden vannak a durva közbeszólások, a személyes kérdések egész özöne. Felelős állásban lévő férfiakat ma gonosztevőknek, holnap könnyelmű lumpoknak és gyilkosnak neveznek. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Amikor az igen tisztelt ellenzék a konszolidációt követeli, sajnálattal kell megállapitanom, hogy először itt kellene megindulni a konszolidációnak. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) Mi, mint törvényhozók, hogyan kívánhassuk azt, hogy ott künn, az élet küzdelmeiben, a zaklatott életben kifáradott emberek tudják egymást megbecsülni, akkor, amikor itt benn mi, ez a kisebb tömeg, nem tudjuk egymást megérteni és megbecsülni? Hogyan kívánjuk azt, hogy minket körülvevő ellenségeink tiszteljenek, csak valamennyire is tiszteljék a nemzetet, mikor mi egymást idebenn nem tudjuk megérteni? (Meskó Zoltán: Remélem, az elvek harca van itt és nem személyek harca! — Egy hang jobbfelől: Az elvek harcának kellene lenni, de elfajult! — Szabó István (sokorópátkai): Durva személyi harc!) Mindezekből egy tényt kell megállapítanom. Itt a parlamentben már egyszer vita tárgyát képezte az, hogy a paraszt szó milyen formában sértő és milyen formában lealázó. Most örömmel állapítom meg, hogy bármilyen formában sem megalázó. (Ugy van! jobbfelől. — F. Szabó Géza : Az a paraszt, aki megalázónak tartja!) mert olyat, amilyet itt hallunk a legprimitívebb intelligenciával rendelkező községben, a községházánál sem hallottunk még. Olyat még a legdurvább paraszt sem mond. (F. Szabó Géza: A bicskacserélő csárdában sincs olyan hang, mint itt!) Ha közbeszólást emiitettem, ez kötelessésemmé teszi, hogy egy bizonyos félreértést tisztázzak, amit bizonyos sajtóorgánumok na'gyon szivesen magyaráznak félre^ sajnálattal kell megállapitanom, hogy szándékosan. A múltkor Fábián igen tisztelt képviselőtársam az indem 17