Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-217

A 'nemzetgyűlés 217. ülése 1924. határozati javaslatok röviden indokolják, hogy miért szükséges a népszerű gazdasági szakoktatás és a végén azt mondják, hogy: felhívja a nemzetgyűlés a földmivelésügyi m mistert, hogy ez év ennyiedik és ennyiedik napjáig tegyen jelentést a nemzetgyűlésnek, hogy mennyire haladt a gazdasági szakoktatásról szóló törvényjavaslat előkészitése. A határozati javaslatokban foglalt határidők már több mint két éve elmúlottak, és, sajnos, ezt a jelentést mind a mai napig nélkülözzük. Készakarva nem azt vettem be a határozati javaslatokba, hogy: utasitia a nemzetgyűlés a földmivelésügyi minister! hogy záros határidőn belül törvényjavaslatot terjesszen a nemzetgyűlés elé, mert nem akartam elsiettetni a dolgot. — hiszen tudjuk, hogy egy hebehurgyán megalkotott törvény rosszabb mint semmiféle törvény — csak azt vettem be a határozati javaslatba, hogy a földmivelésügyi minister tegyen jelelentést arról, hogy mennyire haladt a törvényjavaslat előkészitése. Ennek ellenére mind a mai napig nélkülözzük ezeket a jelentéseket, ugy hogy azt mondhatnám, felülhetnék a költőnek egy átalakított pegazusára és azt kiáltván. »Hej, gazdasági szakoktatás, hol késel az éji homályban'?« Tudom ugyan, hogy foglalkoznak a kérdéssel, de sajnos, a gazdasági szakoktatás ma még a lehető legkezdetlegesebb stádiumban van! Azt hiszem, nem szükséges megindokolnom, hogy erre ma nagyobb szükség van. mint valaha. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ha ma. amikor annyi százezer és százezer hold földet bocsátunk a kisemberek tulajdonába, akik nélklüözik a megfelelő gazdasági szaktudást, fenn akarjuk tartani a termelést, nem szükséges magyaráznom, hogy mennyire szükség van a népszerű gazdasági szakoktatásra. Nem akarom ennek indokolásával untatni a t. nemzetgyűlést, csak rá akarok mutatni arra, hogy hol van a hiba és miért késik ez a törvényjavaslat, melynek hiánya naponként milliónyi károkat okoz az országnak. Azért késik ez a törvényjavaslat, mert a ministeriumok nem tudnak megegyezni egymással, hogy melyiknek a hatáskörébe tartozik ez a fontos törvényjavaslat, amely bizonyára százezerszer fontosabb, mint a sok ezernyi személyi ügy, amelynek tárgyalására az ország drága idejét pazaroljuk, (Barthos Andor: Ez a kanapé-processzus!) és amely miatt ez az ország annyi napidíjat fizet ki. Ez feltétlenül olyan fontos ügy, mely döntő szerepet játszik az ország gazdasági életében és amellyel 24 óráig sem szabadna késlekedni. Ezen fontosság ellenére azonban annak megvalósítása nem tárgyi akadályokon múlik, hanem kanapé-processzusokon. Esdve kérem az igen t. kormányt, tartson már ebben a tárgyban egyszer ministertanácsot, tessék ott kiverekedni egymással szemben, hogy a gazdasági szakoktatás melyik része melyik ministerium hatáskörébe tartozik és tessék azt végre megcsinálni. (Helyeslés.} Természetes dolog, hogyha a népszerű gazdasági szakoktatást bevisszük az elemi iskolába, a kultuszministerium joggal követelheti, hogy az az ő hatáskörébe tartozzék, mert utóvégre az elemi iskolai oktatás odatartozik, de mihelyt erre az elemi iskolára magasabb gazdasági iskolákat akarunk ráépiteni, ahol tisztán csak gazdasági szaktudást adnának elő, természetes dolog, hogy akkor annak okvetlenül az illető szakministerium resszortjához kell tartoznia. Nagyon kérem az igen tisztelt kormányt, lenne szives a gazdasági szakoktatásról szóló törvényjavaslatot a lehető legrövidebb idő alatt letárgyaltatni, vagy legalább is odáig vinni a dolgot, hogy elvileg tisztában legyenek azzal, hogy a gazdasági szakoktatásnak melyik része melyik ministerium resszortjához tartozik. NAPLÓ XVIII. évi január hó 5-én, szombaton. 423 A pénzügyminiszter úrhoz pedig vagyok bátor azt a kérést intézni, hogy méltóztassék több megértéssel lenni a gazdasági szakoktatás iránt, mert az nem improduktiv, hanem felette produktiv kiadás. Ha milliárdokat tudunk költeni im produktiv kiadásokra, erre a produktiv kiadásra is meg kel lennie a pénznek. (Barthos Andor: Ott kellene reformot csinálni elsősorban!) Nem akarom részletezni és hosszadalmasan fejtegetni a gazdasági szakoktatás kérdését, hiszen az bizonyos fokig már elő van készitve, legalább annak nyersanj^aga, irányadó eszméi már megvannak, de fel akarok vetni és a földmivelésügyi minister ur jóindulatába akarok ajánlani egy uj eszmét. Hogy a megoldás rengeteg nehézségekbe ütközik, annak oka az, hogy a gazdasági szakoktatáshoz gazdasági szaktanerőkre is szükségünk van és pegig sokkal nagyobb számban, mint amennyivel ma rendelkezünk. Honnan szedjük ezeket a gazdasági szaktanerőket? Először is, a fődolog az volna, hogy a preperandiáknak, a tanitóképzőintézeteknek egész tanitási programmját megreformáljuk és azt lehetőleg telítsük gazdasági tudással. Természetes, hogyha ezt ma meg is kezdjük, annak hatása csak évek bosszú sora után lesz érezhető, amikor ezek a fiatalemberek kikerülnek a gyakorlati életbe. Addig azonban nem várhatunk, tehát a közbeeső időt kell valahogy kihasználnunk. Erre szolgálnak az u. n. gyorsforraló, alias Schnellsieder-kurzusok, amelyekbe körzetenkint, illetőleg megyénkint berendelik a tanitókat, akiknek részére egy gazdasági akadémiai tanár nyáron hat-nyolc hetes kurzusban előadásokat tart. Ezek többé-kevésbbé meg is felelnek a célnak, de nincs is más módja annak, hogy ezt a közbeeső időt valahogy áthidaljuk. Megcsináltuk tehát azt, hogy a paedagógusokat megfejeltük gazdasági tudománnyal. Jó, de most én egy uj eszmét ajánlanék az igen t. kormány figyelmébe. A földbirtokreform végrehajtása következtében nagyon sok diplomás gazdatiszt és bérlő veszíti el állását és lesz földönfutóvá vagy legalább is keresetnélkülivé. Tessék ezeket a gazdasági diplomával rendelkező embereket most pedagógiummal megfejelni és ezek számára kurzusokat rendezni, amely kurzusokon egy kis pedagógiumot adnak be nekik, ugy, hogy ezáltal nagyon alkalmas egyénei lesznek a gazdasági szaktudás terjesztésének. (Helyeslés. — Nagy Emil igazságügyminister : Nagyon okos gondolat ! Meg lehet valósítani !) T. Nemzetgyűlés ! Ha már a gazdasági szakerőknél tartunk, legyen szabad nekem rámutatnom arra, hogy azoknak, akik hivatva volnának az ország gazdasági szaktudásának alapjait lerakni, — a különböző gazdasági szaktanárok -— fizetési viszonyaik a lehető legszomorubbak. Ezek ugyanazon kvalifikációval birnak, illetőleg ugyanazon kvalifikációt követelik meg tőlük, mint a középiskolai tanároktól, fizetésük azonban sokkal alacsonyabb, mint amazoké. Ez természetesen munkakedvüket és ambíciójukat végtelenül csökkenti. Fáj nekik. — látva azt — hogy ők, akik minden bizonnyal nehezebb munkát végeznek a középiskolai tanároknál, mert nekik nemcsak a kezükre bizott diákokat kell oktatniok és el keli sajátitaniok az ezekkel való bánásmódot, mert ennek az elsajátítása is rendkívül fontos, ha eredményt akarnak elérni, sőt talán egyike a legfontosabb ^ dolgoknak, mondom, fáj nekik az, hogy mégsem részesülnek abban a díjazásban, mint a középiskolai tanárok. Kérem tehát a földmivelésügyi minister urat, hasson oda, — ők maguk sem akarnak többet — hogy legalább ugyanazt a fizetést kaphassák, mint 59