Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-217

424 A nemzetgyűlés 217. ülése 1924, az ugyanazon rangosztályba sorozott középiskolai { tanárok, akiknek képesitésük semmivel sem több. Ezzel be is végeztem felszólalásomat. Bátor vagyok még esak a következő határozati javaslatot benyújtani, amelyet velemegyütt körülbelül 40 képviselőtársam irt alá. (Halljuk! Halljuk! Olvassa); ^ »Mondja ki a nemzetgyűlés, hogy 1921 június 8-án és 1922 július 31-én egyhangúlag hozott azonos határozatait megujitja és kimonja, hogy & gazdasági szakoktatás népszerűsítését kivan ja; ezért felhivja a földmivelésügyi minister urat, hogy 1924 március l-ig tegyen jelentést a nemzetgyűlésnek a népszerű gazdasági szakoktatás kimélyitésének előkészítéséről«. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik! Hebelt Ede jegyző: Rothenstein Mór! Rothenstein Mór: T, Nemzetgyűlés! Mindenekelőtt bocsánatot kérek Kuna P. András igen t. képviselőtársamtól, hogy felfogásával szemben, választóim megbizásából itt, a törvényhozók házában felszólalok, hogj

r kritikát mondjak a kormány működése felett. Kuna t képviselőtársam délelőtt t. i. többek között azt mondotta, hogy a szociáldemokrata képviselőnek a legkevésbé van joga ahhoz, hogy a mostani kormány működését kritizálja, mert a szociáldemokraták voltak azok, akik minden bajt, minden nyomorúságot, ami az országban ezidőszerint uralkodik, előidéztek, Ha Kuna igen t. barátom nem igen lapozgat is a történelemben, még akkor is tudnia kellene bogy a közelmúltban mik történtek. (Kuna P. András : Nagyon is tudom !) Kellene tudnia, hogy a nyomorúság, az internálás és hasonló intézmények nem akkor kezdődtek, amikor a szociáldemokratáknak beleszólásuk volt a kormányzatba, hanem kezdődtek a háború kitörésével. A háború kitörése azzal kezdődött, hogy az összes háborús országokban internálták az idegen alattvalókat, adva ezt a rossz példát, ami azután a háború után a forradalmak közepette követőkre talált. Hát Kuna barátom nem emlékszik arra, amikor a háború alatt végtelen nagy sorban munkásasszonyok és polgári asszonyok álldogáltak élelmiszerért a piaci sátrak előtt és a legelőkelőbb utcákon is a városban ? Nem akkor kezdődött-e ez a nagy nyomorúság, amelynek folytatása még ma is fennáll, ha nem is a sorban állással, de annak az óriási drágulásnak a következtében, amely mindig velejár a háborúval. Azt esak illenék tudni, hogy ez igy történt, és hogy a szociáldemokraták már csak akkor jutottak szóhoz, amikor a háborút elveszitettük, amikor itt állott az óriási nyomorúság, tehát olyan időben, amikor nem lehetett a bajokon segiteni. Azért nem lehet ilyet állitani. És ha Kuna P. András képviselőtársam mondta volna ezt^ anélkül, bogy ez a túlsó oldalon visszhangra talált volna, akkor még meg tudnám érteni. De tüntető tapssal honorálták azt a rendkivüli bölcseséget, hogy mindazt, ami ma bűn és baj ebben az országban, mindazt ezek a rossz fiuk, a szociáldemokraták követték el. (Kabók Lajos: Kuna-féle bölcseség! — Griger Miklós: Ez személyes megtámadtatás! — Pikler Emil: Kuna azt tartja, hogy in vino Veritas! — Nagy Ernő: Egész helyes dolgot tart. Okos ember. — Kuna P. András: Igazam van nekem ! — Derültség.) Elnök (csenget); Csendet kérek, képviselő urak. Kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét folytatni. Rothenstein Mór : Az indemnitási törvényjavaslat megszavazása szerintem feltételezi azt, hogy azok a képviselők, akik ezt megszavazzák, bizalommal viseltessenek a kormány iránt. Ebből egész természetesen az következik, hogy az ellen. évi január hó 5-én, szombaton. ! zéki képviselő a felhatalmazási törvényjavaslatot megszavazni nem tudja. Épen azért véleményem szerint Sándor Pál igen t. képviselőtársam igen értékes beszéde — amely lesújtó volt a mai kormányrendszerre — értékéből vesziteít azáltal, hogy Sándor Pál ezen nagy beszéde után kijelentette, hogy az indemnitást pedig megszavazza. Ugy gondolom, hogy a felhatalmazást csak olyan kormánynak lehet megszavazni, amely működésével azt mutatja, hogy ezt a bizalmat ki is érdemli. Ha azonban végignézünk a Bethlenkormány működésén, akkor legalább is mi, szociáldemokraták, nem látjuk ezt a működést olyannak, hogy a bizalmat a kormánynak mogadhatnók. El lehet ugyan képzelni olyan szituációt, amikor a mi pártunk, a szociáldemokrata partis megadja valamely kormánynak a felhatalmazást a további kormányzásra, de ez csak kivételes esetben történhetik, amikor az ország érdeke igy kivan ja és amikor más ut nem áll rendelkezésre. Rendszeresen ez nem történhetik meg. Most már az ötödik indemnitásról, felhatalmazásról van szó és mindig azt láttuk, hogy amig az ellenzék azt követelte, hogy a kormány terjesszen elő rendes költségvetést és zárszámadásokat, hogy a nemzetgyűlés betekintést nyerhessen az ország pénzügyi gazdálkodásába, addig a kormány az ellenzéknek eme jogos követelése felett napirendre tért. Arra várt, amig valamely külföldi hatalom parancsolja neki, hogy a költségvetést elő kell terjesztenie. Ugy tudjuk, hogy a kölcsön feltételei között az is szerepel, hogy a magyar kormány köteles az ország anyagi helyzetét két és félév alatt rendezni és ez alatt a két és félév alatt köteles a nemzetgyűlésnek minden félévben rendes költségvetést bemutatni. Az egész ellenzék és általában a nemzetgyűlésnek minden hozzáértő tagja csak olyan költségvetést kivánt látni, amely egy évre szól és a kormány eddig ezt a kívánságot sem tudta teljesiteni. Most, hogy az entente ráparancsolt, hogy: kölcsönt csak ugy kapsz, ha minden félévben adsz a törvényhozó testületnek költségvetést, most meg tudja csinálni. Hát nem szégyenteljes helyzet az, hogy külső nyomásra, egy külhatalomnak parancsára teljesiteni tudja a kormány ezt a kötelességét, de ha itt a Házban az ellenzék kivánja vagy követeli ezt, akkor annak nem tesz eleget? (Zaj és derültség jobb felölj Látom, hogy a túloldal mulatozik. Nem muszáj nekem beszélni. Én figyelmesen és türelemmel hallgattam, amikor gróf Széchenyi képviselő ur beszélt, de nem látom ugyanezt a lojalitást akkor, amikor az én szerény személyem beszél. (Gr. Széchenyi Viktor: Szót sem szóltam!) A kormány felhatalmazási törvényjavaslattal jön a nemzetgyűlés elé és azt kivánja, hogy ezt az ország, a kölcsön, a konszolidáció érdekében még az ellenzéki képviselők is szavazzák meg. Ha a Bethlen-kormány minduntalan appellál a szélsőbaloldalhoz, még a szociáldemokratákhoz is, hogy működjenek közre a rend, a normális helyzet helyreállításában, ha a kormány lojalitást kivan az ellenzéktől, akkor szerintem az is természetes dolog volna, hogy a kormány ezt a lojalitást viszonozza. A kormánynak legalább is mutatnia kellene, hogy a lehetőség szerint eleget kivan tenni azoknak a követeléseknek, amiket az ellenzék, a szociáldemokraták tőle kivannak. És ezzel szemben mit látunk? Kapunk ígéreteket, nyilatkozatokat itt a Házban, elméletben kint pedig a gyakorlatban, a mikor cselekedetre kerül a sor a dolog egészen másként fest. A ministerelnök ur az ellenzék deklarációjára adott válaszában kijelentette, hogy nincs az a hatalom, amely meggátolná őt abban, hogy a