Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-217

À nemzetgyűlés 217. illése 1924. hivatva segiteni és az egységes hatalom erejét vannak hivatva megerősiteni. Az állam érdeke azt követeli, hogy itt, ha hatalom van, az a hatalom csak egy kézben legyen ; hogy azok, akik ministerek, akik hivatva vannak az ország ügyeit intézni és akik felelősséggel kell hogy az országnak ügyeit intézzék, a hatalom teljességével rendelkezzenek, hogy sem kis, sem nagyhatalom a kezüket meg ne foghassa; ahhoz, hogy valaki a törvény rendelkezései alá helyeztessék, ne legyen szükség ministerelnöki rendeletre, hanem a hatóságok, minden kis hatóság, minden rendőrtiszt, minden detektív, minden egyes katona érezze azt, hogy az ő háta mögött áll az egész államhatalom akkor, amikor ő a törvények betartásáról gondoskodik és ahhoz, hogy a törvényszabta és a törvény által kötelességévé tett feladatát teljesítse, ne legyen neki szüksége felsőbb hatóságok engedélyére. Minthogy azok miatt, amiket elmondtam, a kormány iránt bizalommal nem viseltetem, az indemnitást nem fogadom el. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: A honvédelmi minister ur kivan nyilatkozni. Gr. Csáky Károly honvédelmi minister : T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt nagyon köszönöm Fábián t. nemzetgyűlési képviselő urnák, hogy annyira szivén viseli a magyar hadsereg jó hírnevét. Nagyon köszönöm azt is, hogy kioktatott engem arra, miként vigyázzak a hadsereg jó hírnevének megőrzésére. Remélem, hogy ezentúl én is jobban fogom tudni elvégezni ezt a kötelességemet, mint eddig, mert utóvégre a jó katona is, mint a jó pap, holtig tanul. Csupán egyet kell ehhez hozzátennem, azt, hogy nekem némileg más nézetem van ebben a tekintetben, — ami, azt hiszem, egészen természetes — és én más irányban keresem ugyanazt, amit Fábián igen t. képviselő ur is annyira a szivén visel. Felszólalására részletesebben a következőkben adom meg válaszomat Elsősorban is itt van Bedő »hadnagy« esete. Az igen t. képviselő ur ismét mint hadnagyot hozza ide ezt a Bedő urat, dacára annak, hogy annak idején volt szives ... (Fábián Béla: Nem mint hadnagyot hoztam! Megmondtam, hogy elbocsáttatott a hadsereg kötelékéből!) később igen, de az első szó az volt, hogy hadnagy. Ez nem szemrehányás akar lenni és mindjárt meg fogja látni a képviselő ur, hova akarok kilyukadni. Az t. i. a rákfenéje ma a hadsereg hírnevének, ami ellen harcolok minden erővel és harcolni is fogok minden rendelkezésemre álló eszközzel, hogy mindenki, aki valamikor tiszti rangot viselt vagy valamikor a hadsereg tagja volt, az ma is azon a címen szerepel, mint amelyet valamikor viselt; és különösen akkor hozakodik elő azzal a címmel, amikor valami zsiványságot vagy gaz dolgot csinál. (Ugy van!) Miért teszi ezt! Azért, mert azt hiszi, hogy ez neki védelmet nyújt. Tessék meggondolni, hogy mi a helyzet ? Az, hogy uniformisban jár. Tudja mindenki, hogy a nyugállományú tisztnek azelőtt is, amikor a monarchia fennállt és azóta is, ma is joga van az uniformist viselni addig, amig ugy viselkedik, ahogyan tisztnek viselkednie kell. Épen ezért tartozik a nyugállományú tiszt továbbra is a katonai becsületügyi eljárás alá, hogyha nem viselkedik tiszthez megfelelő módon, akkor eszközünk legyen arra, hogy lehúzzuk róla az egyenruhát, lehúzzuk róla a rangot. Ezt meg is tesszük, mihelyt adatokat kapunk valakiről, hogy ilyen eljárást érdemel meg. Annakidején, a háború előtt, a régi konszolidált viszonyok között a rendes hadsereg állományából évente bizonyos számú tiszt kivált, nyűgein január hó 5-én, szombaton. 417 díjba lépett. Ezek természetszerűen hosszabb szolgálati idővel rendelkező, idősebb tisztek voltak, hiszen legalább tizenkét évig kellett szolgálni, hogy valakit nyugdíjazhassanak és negyven évig szolgálhatott az illető, amig hivatalból nyugdíjaztatott. Ezek a nyugállományú tisztek a hosszas katonai szolgálat alatt természetesen önfegyelmezték magukat ugy, hogy amikor már nyugdíjban voltak, az uniformisra a legritkább esetben hoztak szégyent. Ma ezzel szemben mi az állapot? Tudjuk, hogy a háború alatt minden épkézláb ember katona volt. Ezek közül az épkézláb emberek közül mindenki, akinek bizonyos tudományos képzettsége volt, elérte a tiszti rangot és mint tiszt vonult háborúba, Azt is tudjuk, hogy bár a háború sok minden tekintetben a legnagyobb áldozatokat követelte mindenkitől, aki benne részt vett, kétségtelenül nem volt arra alkalmas nevelőintézet, hogy azokat, akik egészen fiatal korukban, tapasztalatlanul kerültek ki a harctérre és ott tisztek lettek, önfegyelmezésre és a későbbi becsületes életre nevelje. Ehhez először is nagyon rövid volt a háború, másodszor pedig minden egyébbel volt ott mindenki elfoglalva, úgyhogy ott nevelni az embereket nem lehetett. Ebből az óriási hadseregből, amely a háború alatt felállíttatott,^ sok ezer meg ezer fiatal, tapasztalatlan tartalékos tiszt került ki. Ezek a háború után nyugdíjaztattak, mert nyugdíjjogosultságuk volt azért, mert a háborúban részt vettek, vagy mert megsebesültek, vagy sok mindenféle egyéb oknál fogva. Hogy ezek között akad sok olyan, aki az uniformisnak nem szerez dicsőséget, aki nem válik díszére a hadseregnek és csak rontja a hadseregnek és az egyenruhának tekintélyét, az nagyon sajnálatos tény, ami ellen azonban minden erőnkkel küzdünk. Természetes azonban, hogy ez betegség, de sajnos, olyan _ betegség, amelyet máról-holnapra operáció utján gyógyítani nem lehet, hanem csakis lassú orvosi kezeléssel olyformán, ha mindenkitől, aki elárulja magáról azt, hogy nem érdemes a rangra és az uniformisra, megvonjuk ugy a rangnak, mint az egyenruhának használatát. De nem vonhatjuk meg az uniformis viselési jogát egyszerre mindenkitől általános intézkedéssel, mert ezzel nagyon sok érdemes hazafit sújtanánk érdemetlenül, már pedig egy pár gazember kedvéért nem lehet sok becsületes, jóravaló hazafit sújtani. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Ezzel szemben más védekezési eszközünk nincs, mint hogy, igenis, ha valaki a tiszti uniformist viseli, annak ellenére, hogy már nincs joga viselni, akkor, amikor az kisül, megmondjuk, hogy ez az ur nem tiszt; ebből visszafelé azt konstruálni, hogy mindig csak akkor mondjuk, amikor máiokunk van rá, hogy ne legyen tiszt, ez, bocsánatot kérek, de nem nagyon jóhiszemű inszinuáció. (Lendvai István: Nem szokásuk a jóhiszeműség! — Derültség. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Ez vonatkozik Bedő hadnagyra, ez vonatkozik Piroskára is, hiszen aktákból volt szerencsém kimutatni, mikor indult meg ellene az eljárás, mikor lett lefolytatva, mikor lett Ítélet hozva; azt is megmondottam, hogy ma még tiszt, csakhogy nyugállományú, mert még mindig folyik ellene az eljárás szigorítás végett. Azt hiszem tehát, hogy igen t. Fábián képviselő ur is meg lehet ebben az esetben elégedve azzal a szigorúsággal, amellyel mi kezeltük a tiszti tekintély ügyeit; ha nincs megelégedve vele, megigérem, hogy még szigorúbb is lehetek idővel, és leszek is, ha ez nem fog elég eredményt hozni." Ezért van tehát az, hogy uniformisban jelenik meg, uniformisban jár, mert 58*