Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.
Ülésnapok - 1922-216
A nemzetgyűlés 216. ülése 1924. zése ügyében a kormány nem teszi meg- a megfelelő intézkedéseket; ha okos, megfelelő gazdasági- és pénzügyi politikával nem fejleszt ki és nem teremt uj munkaterületeket, akkor az egész magántisztviselői testületet és velük együtt az elbocsátott köztisztviselőket is a legsúlyosabb katasztrófa fenyegeti az áradat miatt. Most egyelőre ennek a leépitésnek irányítását és mederbeszoritását kell a kormánynak elvégeznie. Ez a kormány sürgős feladata, bár most ugylátszik, hogy ebből nincs és nem lesz baj, s ugylátszik, mintha ezen a téren csend volna. Ezek az elbocsátott, nyugdíjazott tisztviselők most olyan pénzösszeget kaptak a kezükbe, hogy egy pár hónapig csendben maradnak. (Zaj jobbfelől. Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezek olyan pénzösszegekhez jutottak, amelyekkel átmenetileg biztositani tudják az életüket. Talán a tőzsdére mennek, taián valami kis üzlethez fognak, vagy talán egyszerűen felélik azokat a végkielégítéseket, amelyeket a kezükbe adtak, de ha a pénz elfogy, ha a tőzsde nem lesz elég jó kereseti alkalom és lehetőség, akkor csak azt fogják tenni, amire mi már hónapok óta rámutatunk, hogy elözönlik, elárasztják a mi pályánkat, azokat a munkaterületeket, amelyek eddig a magán- I tisztviselőké voltak. Ök is itt akarnak majd el- | helyezkedni s ebből olyan borzalmas gazdasági katasztrófa és munkabér leszoritás fog tá- j madni, amely az egész gazdaságunkat alapja- j ban fogja megrázkódtatni. Az államnak még { most, ezekben a csendes időkben, amikor még lehet, kell arról gondoskodnia, hogy ezek szá j mára arra az időre, amikor a pénz elfogy és kicsúszik a kezükből, olyan munkaterületek állljanak rendelkezésre, ahol ők elhelyezkedhetnek, akár a mezőgazdaságban, akár szőlő- vagy kertgazdaságokban, vagy egyéb más helyen. Ezt megcsinálni, ezt a tervet kidolgozni a kormánynak kötelessége, még most, amikor csend van, amikor még idő és lehetőség van ennek a tervnek kidolgozására és a törvényhozás elé való terjesztésére. Ezután pedig ezeknek a munkaalkalmaknak megteremtésével egyidejűleg modern és alapvető alkalmazotti törvényjavaslat benyújtásával kell nemcsak foglalkozni, (Propper Sándor: Ugy van! Már régen esedékes!) mint ahogyan a kereskedelemügyi minister ur már számtalanszor elnrondta itt, hogy foglalkoznak vele, hanem ide is kell hozni a nemzetgyűlés elé, mert ma a magántisztviselők szolgálati és jogviszonyáról csak egyetlenegy rendelet van, amely még 1920-ban kelt és amely az igényeknek semmi esetre sem felel meg. Szociális behatást követelünk ennek a rétegnek a reszer^, mert eddig ilyen elbánás mellett szociális belátásról ugyancsak keveset beszélhetünk. Tudom azt, hogy munkáskérdésekben és alkalmazotti kérdésekben a törvényhozás azelőtt sem végzett preventív munkát. A törvényhozás utólag szentesitette azokat a megállapodásokat, amelyek a munkás és munkaadó gazdasági harcában kialakultak. Most mutassa meg a törvényhozás, hogy ebben a kérdésben preventiv munkát is tud végezni; mutassa meg a kereskedelemügyi minister ur, hogy ő tényleg az, aminek mondotta magát, a gyengébbeknek védelmezője. Ezt a fontos kérdést nem lehet örökké rendeletekkel elintézni, épugy, mint ahogy más hasonló kérdésben is lehetetlennek és abszurd dolognak tartom azt, hogy rendeletekkel intézkedjenek. A magántisztviselők szolgálati és jogviszoévi január hó 4-én, pénteken. 369 nyának szabályozásáról is akartunk ezen a mi szerencsétlen, betiltott kongresszusunkon beszelni : meg akartuk beszélni azokat az alapvető tételeket, amelyeket a kereskedelemügyi ministernek a törvény megalkotásánál figyelmébe akartunk ajánlani, mert nem volt erre más módunk, mint ezeket kongresszuson kifejteni. Annál az előkészítő munkánál, amely állítólag ezen a téren a kereskedelemügyi ministeriumban folyik, a mai napig is hiába várjuk azt, hogy az érdekelt munkavállaló szervezetek is képviselve legyenek, hogy az érdekelt munkavállaló szervezeteknek érveléseit meghallgassák és azoknak kívánságát figyelembe vegyék. A szolgálati szerződések, felmondás, végkielégítés, szabadságidő, munkaidő és a túlórázások ügyében számtalan olyan panaszunk es serelmunk van, amelyeknek figvelembevételét követelnünk kell akkor, ha meg akarunk élni, ha miránk is szükség van ebben az országban, amint hogy hiszem és vallom, hogy szükség van ránk. Annyiféle megjegyezni és figyelembe ajánlani valónk volna ezen a téren, amit máskép, mint ezen a mi szerencsétlen betiltott kongresszusunkon elmondani nem "tudtunk és nem tudunk, hogy most is újból felhívom a kereskedelemügyi minister ur figvelmét arra, hogy ezzel a tövény ja vaslattal végre nemcsak igéretképen, hanem komolyan szíveskedjék foglalkozni, és ennek előkészítésénél az érdekelteket mind a két oldalon meghallgatni szíveskedjék. A magántisztviselők szolgálati és munkaviszonyából eredő perek ügyében is igen sok sérelmünk van, ami viszont az igazságügyminister úrra tartozik. Itt csak azt az egyetlen egy anomáliát kell felemlítenem, hogy most a pénz értékének csökkenésével kapcsolatban számtalan olyan per indult meg és számtalan olyan munkavállalói követelés ment peres útra, ahol a munkaadó csak azért nem fizette ki a munkavállalót, az illetőt jogosan megillető felmondási és egyéb illetékeket, azért engedte perre jutni ezeket a jogos követeléseket, hogy az alatt az idő alatt ezeket a pénzeket visszatartva, kosztba adhassa, vagy tőzsdei manőverekre használhassa fel. Ezeket a követeléseket a bíróság természetesen nem valorizálta, úgyhogy mikor ilyen követelést hat—nyolc—tizenkét hónap múlva az alkalmazott számára megítélt a bíróság, akkor már annak a pénznek jóformán semmiféle értéke nem maradt. Ezeket a dolgokat kell, hogy az igazságügyi és kereskedelemügyi ministerium figyelembe vegye, kell, hogy az országnak ezt az értékes és hasznos munkásságát, munkásrétegét ne hagyja lesülyedni a teljes és tökéletes nyomorúságba, ne hagyja odáig jutni, hogy öreg korára aztán koldusbotra jutva, az utcasarokra állhasson. Ide kapcsolódik bele a nyugdíj kérdése is, amely kérdésről ezekről a padokról már több felszólalás hangzott el, amelyek r azt kívánták, hogy egy életnek nyomorgásáért legalább öreg napjaira adjanak azok a munkaadók el látást, ha már kötelező állami ellátás nincsen. (Mozgás a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Kéthly Anna: A nyugdíjkérdést ezekből a padokból nem most bolygatjuk meg először, nem most figyelmeztetjük az illetékeseket arra, hogy nem emberi és nem emberhez méltó eljárás az, kirakni ezeket a szerencsétleneket nyugdíj és aggkori ellátás nékül az utcára és lehetetlenné tenni ajzt, hogy egy munkás élet után nyugodt öregségben tölthessék el nap52»
