Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.
Ülésnapok - 1922-207
30 Á nemzeigyülés 207. ülése 1923, mint az emberi életet í (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) De itt van még egy másik magántulajdon, amelyről a nagybirtokosok ugyancsak megfeledkeznek akkor, amikor a magántulajdon szentségét olyan kimerítően és olyan körülbástyázottan igyekeznek előmozdítani: az emberi munkaerő védelme. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az emberi munkaerő is magántulajdon, a magántulajdont ebben a kérdésben is meg kellene védeni; és épen a t. túlsó oldal támogatásával a belügyminister ur nyújtott be ez év tavaszán vagy telén egy, az ngynevezett rend fokozottabb védelméről szóló törvényjavaslatot, amely a közmunkákat kényszeritőleg előírja és az emberi munkaerőt mint magántulajdont egészen közpréda tárgyává kívánja tenni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. Ellenmondások jobbfelöl.) Ugyebár tehát, mikor az állami érdek megkívánja, mikor egy magasabb szempont teszi szükségessé az államnak, hogy belenyúljon a magántulajdonba, akkor, igenis, ezt helytállónak tekintjük, és ebben semmi kárhoztatandót, ezen semmi megütközni valót nem találunk. De ha ezzel a kérdéssel még bővebben foglalkozni akarunk és visszamegyünk — nem akarok általánosítani — csak a szerzett földbirtokok egy tekintélyes részére és megvizsgáljuk, hogy vaj.ion a szerzés alkalmával a legtöbb földbirtokos, a legtöbb magyar arisztokrata család betartotta-e^ azt a kényes Ízlést és kényes módot a magántulajdon szentségének megőrzésében, akkor, amikor megszerezték birtokukat, amely kényes ízlést be akarják most tartani, amikor tőlük a földbirtok helyesebb megoszlására bizonyos holdakat el akarnak venni, akkor látjuk, hogy annak idején bizony nem voltak ilyen súlyos skrupulusaik, annak idején nem voltak ilyen kényesek a földbirtok megszerzésében, mint ma, amikor birtokuk bizonyos megnyirbálásáról van szó. (Zaj.) Pikler Emil : Hazaárulásért való jutalom volt az a föld, amit kaptak ! (Zaj és ellenmondások jobbfelöl.) Nem kapott senki hazaárulásért birtokot Magyarországon 1 Forgács Miklós : És hányan szereztek csalással birtokot Magyarországon 1 Az sem kevesebb ! (Zaj. Elnök csenget.) Györki Imre : Akik a magyar történelmet ismerik, tisztában lehetnek azzal, hogy a nagybirtokoknak, — nem közép- és nem parasztbirtokokról szólok, — a nagy latifundiumoknak tekintélyes része hazaárulás jutalmazása, vagy pedig annak jutalmazása volt, hogy a vallásháborúk idején egyesek megérezték a konjunktúrát és idejében meg tudták állapítani azt a helyes módot, hogy melyik vallásra kell áttérni, melyik az a vallás, amellyel megtarthatják családjuk vagyonát, sőt azt szaporítani is tudják. Ha a magyar történelmen végigtekintünk, akkor ezeknek az eseteknek egész tömkelegét látjuk. Ha tehát a magyar nagy latifundiumok és hitbizományok tekintélyes része igy képződött és a szerzés idején nem voltak kényesek a magántulajdon szentségére, akkor ne legyenek ezek az urak olyan kényesek ,ma sem, amikor a földigénylőket kell bizonyos mértékig kielégíteniük. De itt van egy, a közeli napokban lefolyt esemény 7 , itt van a gróf Károlyi Mihály-féle hitbizomány elkobzása. Az egész dolog még birói fórumok előtt van, még le sem tárgyalták, Ítélettel be sem fejeződött, máris egy egész csomó ember nyújtja ki kezét erre a latifundiumra és kéri, hogy adjatok nekem; mások is jelentkeznek és kérnek belőle valamit. És egyáltalában eszükbe sem jut ezeknek a kérelmezőknek, hogy a magántulajdon szentségét itt is respektálni kell és hogy évi december 13-án, csütörtökön. a magántulajdonhoz ebben a tekintetben és ebben a vonatkozásban sem lehet hozzányúlni. Tankovics János: Valahogy csak megértenénk egymást, de miért beszél a képviselő ur ellene ? Esztergályos János: Miért állnak a nagybirtok _ védelmére önök. akik ugyanolyan szegény sarjadékból származnak mint mi, meg a többi apró kisember ? Ez furcsa ! Az önök apáin a nagybirtokosok épugy végigvertek, mint ma végigvernek rajtunk ! (Ellenmondások jobbfelől.) Erdélyi Aladár: Ahogy magán végigvernek! Ki ver magán végig! Frázissal nem lehet ilyesmit elintézni! (Zaj. Elnök csenget.) Györki Imre: Azt méltóztatik mondani, hogy megértjük egymást, csak azt nem méltóztatik megérteni, hogy a konzekvenciák levonásában miért vagyok én más állásponton, mint ön. Erre is megfelelek. Más állásponton vagyok azért, mert ezt a törvényjavaslatot nem tartom kielégítőnek, nem tartom olyannak, amely megnyugvást teremtene ebben a kérdésben. (Zaj és ellenmondások jobbfelől.) Ez az egyik indok, amiért nem tartom elfogadhatónak ezt a törvényjavaslatot és amiért ellene fogok szavazni; a másik indok pedig az, hogy ez a törvényjavaslat ugy, amint ma van készen, véleményem szerint talán jó lehetett volna 15—20 évvel ezelőtt, ma azonban ebben a megoldási formában már teljesen elkésett. Szijj Bálint : Tehát mindent vagy semmit ! Tisztára pártpolitikai szempontból beszél ! Györki Imre: Elkésett, t. Nemzetgyűlés, mert nem most keilene-megoldani ezt a földbirtokkérdést, hanem meg kellett volna oldani még akkor, amikor még megvolt Nagy-Magyarország. Szijj Bálint : Miért nem csinálták meg 1919ben, amikor a hatalom kezükben volt ? Miért akadályozták meg 1 B. Podmaniczky Endre : Csinálták a forradalmat ! Györki Imre: Tisztelt képviselő ur, azt hiszem, nem egyszer tisztáztuk már azt a kérdést, hogy mi nem voltunk hatalmon. Szijj Bálint: Ezt még igazán nem tisztáztuk egyszer sem ! Györki Imre: Méltóztassék egyszersmindenkorra tudomásul venni, hogy nem voltunk hatalmon, Erdélyi Aladár : Böhm Vilmos könyvében világosan megvan! Györki Imre: Amennyiben pedig hatalmon voltunk, akkor épugy hatalmon volt az önök igen tisztelt vezére, a földmivelésügyi minister ur is és néhány társuk, akik direktóriumi tagok voltak. Szijj Bálint: Szó sines róla! Az önök katonáinak kezében volt a fegyver! 1919 elejétől kezdve csak vörös katonák voltak! Györki Imre : Azok legalább is annyira a képviselő ur katonái voltak, mint az én katonáim! Szijj Bálint: Az enyéim nem voltak! Semmi összeköttetést nem vállalok velük! Elnök : Csendet kérek ! r Györki Imre: Elkésettnek tartom a javaslatot azért, mert ismétlem, ezt még Nagy-Magyarország idejében kellett volna megcsinálni. Akkor lehetett volna áttérni egy úgynevezett fajvédő politikára, amikor a nemzetiségi vidékeken elhúzódó nagy, hatalmas, kötött birtokokra telepítéssel oda lehetett volna vinni a magyar embereket, azok között lehetett volna földet kiosztani, vagy részükre kisajátítani, kihasítani és igy beplántálni a nemzetiségi vidékekre a magyar fajtájú embereket. Ezen az utón a nemzetiségi kérdést meg lehetett volna oldani és bizonyos mértékig ezeket a nagybirtokokat is meg lehetett volna osztani. Már akkor kellett volna ezzel a kérdéssel előállni. Ha akkor idejében előjöttek volna ezzel, feltétlenül hiszem és erős a meggyő-
