Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.
Ülésnapok - 1922-214
A nemzetgyűlés 214. ülése 1923. évi december hó 21-én, pénteken. 295 sorokat. Mert hiszen abban az időben már forrongásban volt egész Európa, Lengyelországban parasztlázadás tört ki s ennek szele átcsapott ide, Magyarországra is, — itt is meg volt a konfliktus a vagyonos és vagyontalan, a birtokos és birtoktalan népesség közt. Az úrbéri viszonyok uralták a helyzetet és uralták akkor a közéletet és közszellemet is. így többek között 1847 május 27-én Kossuth Lajos irt egy levelet Wesselényinek s e levél végén a következőket mondja (olvassa) : »Az úrbéri viszonyokat tehát meg kell szüntetni, a népet és a nép földjét szabaddá kell tenni az egész országban egyszerre. Ezt pedig nem lehet magánjogi eljárásokkal felfüggeszteni. Az országgyűlésnek kell ezt kezébe venni s mint Staatsmassregel-t keresztülvinni. De az 1847-iki országgyűlés, mint pusztán privilegiális elemekből álló nem lesz, nem lehet 1789-iki constituante. A magyar arisztokrácia nem fogja megcáfolni a természetet, inkább veszni fog, hogysem az úrbéri jogokat kárpótlás nélkül feladja. Ez világos, tehát kármentesiteni kell a földesurakat, de kármentesíteni és mégis az egész országban egyszerre, rögtön keresztülvinni, ugy, hogy a nép viselje a váltság egész terhét, materiális képtelenség.« Ami akkor képtelenség volt, azt most a földmivelésügyi minister földreformjánál lehetségesnek tartják, mert a földreformunk arra van bazirozva, hogy aki földet kap, az teljes értékében fizesse meg azt, amit kapott. (Továbbolvassa) : »A jobbágyi viszonyokat még seholsem szüntették meg máskép, mint vagy revolúciós csapással, vagy pedig ugy, hogy a váltság egy részét a státus viselje. Nálunk is ez utóbbi kell.« Ezt irta akkor Wesselényinek Kossuth Lajos, és hogy miként vélekedett maga a nép abban az időben, errenézve jellemző, hogy kint Lipcsében megjelent egy röpirat »Antik urbérváltság« címen »Anonymus« név alatt, amelyet mindenesetre egy, a magyar viszonyokat s a magyar fejlődést és haladást szivén hordó magyar ember irt és adott ki. Azért Lipcsében, mert abban az időben is ugy volt, mint ma Magyarországon van, hogy aki az igazat meg akarja írni és világgá akarja bocsátani, annak a külföldön kell a könyveit megjelentetnie, hogy azután a magyar kormány ugy, — mint most egymásután tette az emigrációs emlékiratokkal és történelmi könj^vekkel — azokat egyszerűen kitiltsa az országból. Tehát ez is Lipcsében jelent meg. És benne foglaltatik a következő passzus (olvassa) : »Századok fognak még múlni, míg ezen állapot elérve s az uri viszony kiküszöbölve lesz ; és akkor tanúi lennénk a parasztok között fejlődő uj nemének az arisztokráciának. A fogalom : »uri viszonyok megszüntetése« olyan uj állapot előliozását és fennállását akarja kifejezni, melyben a régi feudális viszonynak nyoma se lészen többé. Követeljük, hogy ezen uj állapot elérésekor a nép is vagyonában gyarapult legyen ; követeljük továbbá nemzeti erősödését, amennyiben általa az ország roppant számú községei mindannyi szabad és önkormányuk alatt municipális testületekké varázsoltatnak, kik a nemzeti függetlenség hatalmas támaszait képezik. Ehhez pedig nem elégséges a szukcesszív lassú átmenet, hanem megkívántatik, hogy ezen állapot hatalmas és impozáns lépésekkel céljához közeledve előhozassék.« Tehát a nemzet erősödésére követelték ebben az időben azt, hogy a parasztság szabadittassék fel, juttattassék az általa művelt föld birtokába, hogy a szabadság légkörében magasabb kulturfokra emelkedhessek. Petőfi Sándor ennek a törekvésnek volt szószólója és ez volt akkor a magyar nemzeti gondolatnak egy nagy kiemelkedő és szép vonása. Itt van Táncsicsnak egynéhány sora, amit a Népkönyvben irt és Kossuth Lajosnak ajánlott. Azt irja (olvassa) : »Ti paraszt testvéreim, semmit se törődjetek ezen elnevezéssel. Az egész ország számára mi teszünk a legtöbbet. Mi magyar parasztok az első, az eredeti ősmagyaroknak az ivadékai vagyunk. Az mondja a nemesség : fogadjuk be a népet az alkotmány sáncaiba Mily roppant csalódás í Mintha bizony a kicsiny rész fogadhatná be nyomorult árkai közé a sok millióból álló népet. Ha ellenünk vetitek, hogy ez nem az egész népnek a szava, megengedjük, mert igaz, testvéreinknek nagy része majd barommá van alacsonyítva, de mi, akik szót emelünk és akik kiáltunk, az egésznek érzéséi,, óhajtását fejezzük ki, mert érezni a nyomasztó terhet még a legtudatlanabb is képes. Mig szabadságunk és jogaink nem egyenlők, mig a különféle kiváltságok meg nem szűnnek, addig összetartok nem lehetünk soha. Vagy más szavakkal, nekünk nemeseknek és parasztoknak tökéletesen össze kell olvadnunk, mindnyájunknak egyenlő polgárokká kell lennünk. Vannak emberek, akik azt állítják, hogy nincs semmi sürgetősebb most nálunk, mint a királyi városok szavazati jogát megállapítani, törvényesíteni. Nem akarunk a városi polgárok mögött maradni. Némely emberek harmadik vagy középrendről álmodoznak, de ezen jó emberek elmaradtak az időtől. A kérdést elintézni 50, vagy 30, vagy még csak 10 évvel előbb is jól lehetett volna, de ma már késő. Ma nem városokról, hanem emberekről kell szónak lenni a törvényhozásnál. Mi egyenlőséget akarunk. Gondoljatok Galíciára ; természetesnek fogjuk találni, hogy az elnyomott és kirabolt népet az olyan nemesség ellen fellázítani könnyen lehetett. Mit tett ez ellen az országgyűlés ? A múlt országgyűlésen a törvényhozók kimondották, hogy a parasztok is szerezhetnek tulajdon földet. Ha kedvünk volna tréfálni, azt kérdeznők : csúfolni akartak-e bennünket a törvényhozók, mikor határozták, hogy mi koldusok tulajdon birtokot szerezhetünk, olyan földet, amely sohasem volt a nemességé ? Dolgoztak már a múlt országgyűléseken is, részünkre meghozták az urbért mint jótéteményt, pedig ezen úrbér legnagyobb veszedelme a hazának. Hol megengedték a tagosztályt, nincs benne köszönet . .« Elnök : Kérem a képviselő urat, hogy oldalakon át ne méltóztassék felolvasást tartani ! Vanczák János : Rögtön készen vagyok vele ! Elnök : Citálhat a képviselő ur egészen bátran, de lehetőleg csak annyit, amennyi álláspontjának bizonyításához szükséges. Vanczák János : Tehát befejezem, (olvassa) * »Hol megengedték a tagosztályt, nincs benne köszönet, hol történt is, a parasztság vesztett.» Elég az hozzá, hogy igy vonul végig Magyarország akkori történelmi időszakán ez az igazságtalanság, a népnek szolgaságbantartása, a kiváltságosok védekezése kiváltságaik elvesztése ellen.