Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-214

39â À nemzetgyűlés âli. illése 1923. évi december hó 21-én, pénteken. Segítségünkre jön a külföld és annak egyik sajtóorgánuma a többi között a következőket irja (olvassa) : »Az ötödik tél ez, amelyet a magyar ellenforradalom áldozatainak legszerencsétlenebbjei börtönben töltenek. A börtönben, »az élők e nagy koporsójában való élet« a szabadságtól megraboltan mindig szörnyű ; de a szörnyűségei mérhetetlenre nőnek, ha sötétség és hidegség testet, lelket őröl, ha a félhomály reménytelensége nehezedik folyton az emberre, ha a tömlöc nyirkoshideg levegőjében baktériumok rágódnak az életerőn. Öt év multán meggyöngül a részvét érzése : a szerencsétlenek közül, akik még ma is a börtönökben senyvednek, sokat elfelejtettek azok, akik a fogság első és akkor még nem is olyan szörnyűséges idejében — hiszen testi-lelki erejüknek még voltak tartalékaik — támogatást adtak ; a támogatás egyre szűkösebb lett ; hiszen öt év multán a sirokat sem keresik fel már a gyász első idejének fájdalmával. Ötévi fogság félhalál már.« Ezt irja egy német lap, amelynek világpublicitása van. De nemcsak feljajdul és az emberiség érző lelkéhez fordul, hanem meg is mondja, hogy hány emberről van szó és milyen módon (olvassa) : »A magyar börtönök szerencsétlen, senyvedő lakóira a lassú halál vár. A börtönlakók száma és a büntetésük még mindig nem csekély. A szegedi fogházban 87 politikai fogoly van, akiknek a büntetési ideje 668 év ; a váci fogházban 156 politikai fogoly ül, összesen 1230 évvel és öt hónappal a vállán, nem szám it va egy politikai foglyot, akinek a büntetése életfogytiglan szól. Budapest különböző börtöneiben és a vidéki városoknak kisebb fegyintézeteiben ezeken kivül még megközelítően 560 politikai fogoly van, megközelítően 3500 évnyi együttes büntetéssel, tehát összesen 803 politikai »bűnös«, akiknek összesen 5400 évet kell iakolniok, hacsak az amnesztiának vagy a halálnak valamilyen formája meg nem váltja őket. A zalaegerszegi internálótáborban még mindig számos politikai okokból internált ember van, akikről senki sem tudja, hogy mikor szabadulhatnak, mert az internáltak szabadságvesztésbüntetése nincs időhöz kötve.« (Esztergályos János : Ezt nem szégyelik? Ezt a rendszert támogatják? — Propper Sándor : Vagy kőből, vagy lekvárból vannak, mert nem lehet megindítani őket !) A külföldi cikk végén a következőket mondja (olvassa) : »Az egész világ nyilvánossága előtt azt a vádat emeljük a magyar kormány ellen, hogy ártatlan embereket kárhoztat lassú halálra s ha még nem halt ki belőle minden jóérzés, szeretnénk megértetni vele, hogy általános amnesztiával kell véget vetnie ennek a gyalázatnak és esztelenségnek.« Mi átvettük ezt a közleményt azért, hogy a kormány és az ország népe előtt igazoljuk és bizonyítsuk azt, hogy a külföld nem hun}

r szemet a magyar állapotok és a magyar munkásság szenvedései előtt. (Esztergályos János : A világ összes lapjai irnak róla !) Átvettük ezt, leközöltük és kivettünk belőle minden keményebb szót, hogy közvéleményünk ne háborodjék fel azon, hogy milyen keményen Ítélik ezt meg odakint. Es mégis, mi történt? A kormány annyira fél ettől az ártatlan cikktől, mely a kormány esztelenségét és szívtelenségét, és a keresztény magyar uralom kereszténytelenségét igazolja és bizonyítja országvilág előtt, és annyira"igyekszik eldugdosni ezt az állapotot, hogy ma reggel az ügyészség első dolga volt, hogy e miatt a cikk miatt a Népszavát elkobozza. (Rothenstein Mór: Éljen a sajtószabadság !) így majd megint odaállhatok a bíróság elé egy cikkért, melyet átvettünk egy külföldi lapból és majd megint ítélhetnek felettem esztendőkre. (Propper Sándor : Tiszta cárizmus ! Kár, hogy nincs itt a cár ! Még csak az hiányozna ! — Esztergályos János : Csinálnak ők odaát !) Nem kormányzati talaj, nem kormányzati alap az, amely annyira gyenge, hogy a sajtószabadságnak ezt a minimumát sem birja el. Nincs egyetlenegy jogászember sem, aki ebben a cikkben izgatást, lazítást láthatna, ellenben van itt egy osztályuralom, amely a maga uralmát azzal támasztja alá, hogy megfosztja a sajtót a szavától és megfosztja a népet a panasz jogától. A belpolitikai demokrácia hiánya bizalmatlanná teszi irántunk az egész világot és megakadályozza a konszolidáció kialakulását. Az a kormányzati rendszer, amelyet a kormány követ, a legridegebb osztályuralomnak politikája. A belügyminister ur hányszor védte itt meg a felelőtlen elemeket és a bombavetőket, akikről később kiderült, hogy tényleg bombavetők, azután az éjjeli igazoltató tányérsapkásokat, a zsidóverőket és hányszor védte meg csendőreit, akik brutálisak voltak és akiknek brutalitásait, mi idehoztuk és szóvátettük. Az egész kormánypárt, az egész többségi párt pedig hányszor és mennyire harcolt Zalaegerszegért és minnyire igyekezett Zalaegerszeg rémségeit szépiteni. Még el is ment oda az orvosképviselő és orvosi tudományos alapon ugy állította itt be a hel\

r

zetet, hogy az emberek élete ott nem olyan ugyan, amefy az élet lehetőségét biztosítja, de mégis olyan, hogy az az ellátás, amit ott kapnak, a momentán meghalástól megmenti őket. Hány olyan interpelláció, amelyekben sérelmeket panaszoltunk fel és amelyekre másfél év után sem kaptunk orvoslást, van itt még felelet nélkül. ^ Azonkívül hány olyan kényes pontja van a Bethlen-kormánynak, amelyen sebezhető és amelynek megsebzésétől fél ! Itt van például, aminek napirendretüzését, tegnap, azt hiszem, Pikler képviselőtársam javasolta a Petőfi emlékének törvénybe iktatásáról benyújtott törvényjavaslata. Holnap lesz egy esztendeje, hogy ez a javaslat idekerült a Ház elé. Az alatt az egy esztendő alatt Petőfit ünnepelte az egész ország. Igaz, hogy az én ünnepi beszédemért, ug}^ hiszem, a debreceni ügyészség legközelebb ki fog kérni a Háztól, ugyan nem tudom miért, . . . (Kabók Lajos : Nem szabad Petőfit ünnepelni !) mert ott tisztán egy Petőfit méltató irodalmi előadást tartottam. De ünnepelte őt az egész ország, sőt azt kell mondanom, az egész világ. (Kabók Lajos : Sokan hamis érzésekkel î) A párisi ünneplést kiveszem ebből, mert abban bizonyos mértékig benne volt a kormány keze, az szinte hivatalosan megrendezett ünnepség volt, ellenben mindenütt másutt tényleg spontán igaz ünnep volt ; a tiszteletnek és a megbecsülésnek érzése hatotta át azokat, akik Petőfi szellemének áldoztak és születésének évfordulóját megünnepelték. A magyar kormánynak pedig még ma sincs bátorsága ezt a törvényjavaslatot napirendre tűzetni, hogy .letárgyalhassuk azt még Petőfi