Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-214

A nemzetgyűlés 214. ütése 1P23. születésének századik esztendejében, amelynek végétől már csak néhány nap választ el bennünket és ebből a néhány napból is már csak néhány óra áll a nemzetgyűlés rendelkezésére, hogy együtt lehessen. De a kormány nem hozza ide a javaslatot és engedi, hogy a centennárium éve elmúljék anélkül, hogy Petőfi emléke törvénybe lenne iktatva. (Györki Imre : Örök szégyene a kormányzatnak ! — Kabók Lajos : Nem merik ünnepelni !) Nem mi hoztuk, nem mi akartuk a törvényt, de örömmel láttuk, hogy a javaslat idekerült. Nem tudom megérteni, mitől fél a kormány ennél a törvénynél. A ministerelnök ur március 14-iki felszólalásában, ugyancsak kapcsolatban a Petőfi emlékére vonatkozó törvényjavaslattal, meglehetősen epésen azt állitotta, hogy vannak, akik Petőfit csak öt percentben kivánják ünnepelni és csak egy versét kivánják szavalni, azt, hogy »Akasszátok fel a királyokat !« Megnyugtathatom a ministerelnök urat, hogy mi ugyanolyan gyönyörűséggel és meghatottsággal olvassuk Petőfi költeményei közül a »Szeptember végén«-t, az »Anyám tyúkját«, vagy a »Falu végén kurta korcsmát«, mint a »Magyar nemes«-t vagy a »Nép nevében« címűt, vagy Petőfinek minden egyéb költeményét, csak épen hogy Petőfi költeményeiből és Petőfi hagyatékán keresztül más színben látjuk azt a világot, amelyben Petőfi harcra tüzelte a magyar népet, amely az ő lelkét fűtötte, amely az ő lelkében felgyújtotta a lángot és kezébe adta a lantot és a kardot. Mert Petőfi Sándor a nép gyermeke volt. Életével munkásságával és egész lényével tanúbizonyságot tett amellett, hogy nemcsak olyanok lehetnek a nemzeteknek és az emberiségnek nagyjai, akik bíborban, bársonyban születnek, akik ezeréves családfák árnyékában pillantják meg a napvilágot, hanem a kunyhók is szülnek nagyokat. (Griger Miklós : Ugy van ! Ugy van !) Ezért ugy érezzük, hogy nekünk, mint szociáldemokratáknak nem szabad elmulasztanunk, hogy nemzetgyűlési szereplésünkkel kapcsolatban rá ne mutassunk a magyar nép múltjára, sőt ugy kell mondanom, fájó múltjára, mert hiszen ez a múlt tényleg tele van a dolgozó nép számára kinnal, szenvedésekkel és fájdalmakkal. Rá kell mutatnunk a ma élő magyar nemzetnek homályos jelenére és a bizonytalan jövőre, mert Petőfi szelleme, ha ebben a pillanatban itt van közöttünk — és én ugy érzem, hogy itt van — kétszeresen kötelez bennünket arra, hogy mi, a népnek itt ülő fiai, szót emeljünk azokért az ideálokért, amelyekért ő küzdött, harcolt és amelyekért meg is halt. Az a törvényjavaslat, amelyet a kormány eire vonatkozólag beterjesztett és amelyet nem akar tárgyalásra kitűzni, miattunk minden nagyobb akadály nélkül keresztül mehetett volna. Természetes azonban, hogy azzal kapcsolatban rá akartunk mutatni néhány rosszakaratú hazugságra és híresztelésre, nevezetesen arra, mintha a szociáldemokraták ki akarnák sajátítani a maguk számára Petőfi Sándort . . . (Györki Imre : Pedig csak Pékárnak akarja kisajátítani !).. . vagy mintha tagadásba vennők költészetének nemzeti és hazafias jellegét és mintha mi Petőfiban csak a forradalmárt látnók, nem pedig hazafit és évi december hó 21-én, pèntehen. â9â nem a nemzetét féltő, szerető, a nemzetéért harcoló, élő költőt és magyart. Nekem ki kell jelentenem, hogy ha tárgyalásra került volna ez a javaslat, megmondtuk volna, hogy a szociáldemokráciának sohasem jutott volna eszébe semmiféle formában az, hogy Petőfi Sándort kisajátítsa, vagy hogy csak a forradalmi költészetét sajátítsa ki. Nem téveszthet meg bennünket felfogásunkban és e tekintetben még az sem, hogy a legteljesebb, elismert Petőfibiográfiában, Alex Fischer könyvében, amelyhez az előszót Jókai Mór, Petőfi ifjúkori társa irta, ezt olvashatjuk (olvassa) : »Der Apostel ist eine Tendenzdichtung. Die zweifache Tendenz des Helden, die socialdemokratische und republikanische führt ihm aus dem Kampf mit der Gesellschaft bis zum Königsmord.« Petőfi »Apostol«-járói meg van itt állapítva Jókai Mór ellentmondása nélkül, hogy az szocialista tendenciájú. De mi azért ínég sem gondolunk arra, hogy Petőfi szocialista volt és nem akarjuk magunknak őt kisajátítani, mert mindenkinél jobban tudjuk, hogy megfelelő társadalmi előfeltételek nélkül senki sem lehet szocialista, és Petőfi idejében Magyarországon még nem voltak meg a szocializmusnak azok az előfeltételei, amelyeket később meghozott az idő és amelyek mellett azután Magyarországon is nemcsak megvetette lábát a szocializmus, de nagyra is nőtt. Magyarországon abban az időben 1846—47-ben az iparos és kereskedő népesség nem volt több 254.800 leieknél. Ebből Pesten 1847-ben 109.000 lakos mellett 7790 mesterlegény és inas volt, és ebből mindössze 876 volt a gyári munkások száma. így tehát ipari munkásságról, proletariátusról abban az időben szó sem îehetett. Voltak, akik már hatása alatt állottak a nyugati eszméknek, de Petőfi Sándortól sem lehet elvitatni azt, hogy az ő lelkét is megfogta a nyugati szellem, mert hiszen mindenki tudja, hogy a francia forradalmat nemcsak olvasta, hanem át is érezte és tüzet, reményt fogott belőle arra, hogy majd az ő hazájában is fel fog lángolni a forradalom és a nép le fogja rázni magáról azokat a bilincseket, amelyeket Petőfi panaszolt fel az ő csodálatos nagy lelki meglátásában és amelyet nálánál jobban senki sem tudott visszaadni. így naplójában 1847 március 17-én, tehát a magyar forradalom előtt egy évvel azt irta (olvassa) : »Csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeli és esti imádságom, mindennapi kenyerem a "francia forradalmak története, a világnak ez az uj evangéliuma, melyben az emberiség második megváltója, a szabadság hirdeti igéit. Minden sorát, minden betűjét a szivembe véstem és ott benn a holt betűk megelevenedtek és élethez jutottak. Szűk volt a hely és tomboltak és őrjöngtek benne.« Tehát megvolt Petőfiben a forradalmi szellem, és ha meg volt, ez nem jelenti azt, hogy Petőfi Sándor" nemvolt magyar, hogy Petőfi Sándort joga volna akár egyik, akár másik irányzatnak kisajátítani. Elmondtuk volna továbbá ezen törvényjavaslat tárgyalásánál azt is, hogy mi Petőfi Sándor költészetét nem akarjuk pártcélokra kihasználni, mert nekünk, a mai szocializmusnak igazán nincs szüksége arra, hogy akármelyik élő vagy elhalt nagy szellemnek a hagyatékát vagy 42'