Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.
Ülésnapok - 1922-213
A nemzetgyűlés 213. ülése 1923. évi december 20-án, csütörtökön. 257 Gyomron harminc vagy negyven famunkával foglalkozó iparos, aki Gyomron lakik ugyan a viskójában, de Budapestre jár be dolgozni. Ott akartak helyi csoportot alakitani, erre összehívták az alakulógyülést, amit Gyömrő járás főszolgabirája 5494/1923. szám alatt elutasított azzal az indokolással, mert a gyömrői járás területén, sajnos, sem faipari vállalat, sem erdőségek nincsenek. (Derültség.) Nem tudom, hol nőtt fel ez a főszolgabíró, hol volt ez az ember idáig, és mit csinált, mit tanult? Hát ez a közigazgatási tudomány, hogy Gyomron nincs faipari vállalat, nincs erdő, tehát nincsenek famunkások sem. (Propper Sándor: Erdőben vagyunk!) Nem tudom, mit akar a szolgabíró ur, de azt hiszem, hogy körülbelül erdőnek képzeli ezt az országot, ahol mindent szabad elkövetni, ahol nekimehet a kisemberek szabadságának, a kisemberek megszerzett jogainak és teszi ezt komoditásból, csakhogy ne kelljen kimennie egy alakulógyülésre, hogy ne kelljen egy egyesület ellenőrzésével vesződni, egyszerűen ugy határoz, hogy nem engedélyez gyűlést azzal, hogy Gyomron nincs faipari vállalat, nincs erdő, tehát nincsenek faipari munkások sem. (Propper Sándor: Ezen már baszankodni se lehet, ezen már csak mulatni lehet!) Ez a szolgabiró ur azonban vesz magának bátorságot arra is, hogy meggyanúsítsa azokat a kisembereket és azt mondja, mert erdő nincs, faipari vállalat nincs, faipari munkások sincsenek, a fentemiitett ténynél fogva tehát nem indokolt az egyesület megalakulása és ugylátszik, hogy valami más be nem vallott célt óhajt szolgálni a gyűlés. (Propper Sándor: Ekrazitot gyújtani! Összetévesztik az ébredőkkel) Mondtam, hogy a belügyminister ur hosszas unszolásokra kiadott egy rendeletet, amelyből már fel is olvastam. Ezek a végzések nagyrészben ennek a rendeletnek megjelenése után keltek. Ha csak azt látnám, hogy az alárendelt hatóságok nem hajtják végre ezt a rendeletet, legföljebb azt a konzekvenciát vonnám le, hogy a magyar kormányzat nem elég erős és nincs elég befolyása a közigazgatási hatóságokra, hogy a magyar szolgabiró ma is azt mondja, hogy a minister ur parancsol Budapesten, én parancsolok Gyöngyösön, vagy nem tudom hol Kukutyinban. De ezzel szemben azt látom, hogy nemcsak a szolgabiró ur engedi meg magának, hogy polgárjogokat kobozzon el ártatlan emberektől, hanem az alispánon keresztül fel egészabelügyministeriumig hasonlóképen kezelik ezeket az ügyeket. Itt egész hatalmas feljegyzést kaptam kézhez, amelyben az egyik munkásszervezet, a szabómunkások szervezete panaszolja el, hogy Pest vármegye alispánja 1905 óta működő csoportokat oszlatott fel. Ezeket a csoportokat megalakították 1923 február 1-én. (Propper Sándor: Agorasztó ur az igazi finom ur !) Ezt szabályszerüleg bejelentették az alispánnak, elintézve azonban az ügyük, 1923 február óta még ma sincs. Ugyanez a helyzet az újpesti csoportoknál is. Ezek február 10-én jelentették be alakulásukat és ügyük még ma sincs elintézve. Ugyanigy van a vidéken is. Csongrád vármegye alispánja feloszlatta a szentesi csoportot és felebbezésük még ma sincs elintézve. Heves vármegye alispánja a gyöngyösi csoportúkat oszlatta fel ; 1922. évi október 9-éről kérvényük még ma sincs elintézve. Zala megye alispánja a a nagykanizsai csoport megalakulásának bejelentését nem vette tudomásul. Megfellebbezték a belügyministeriumhoz még 1923 május 18-án, s ügyük ma sincs elintézve. A szolnoki csoport ügyét a belügyministerium 1923 május 28-ától még ma sem intézte el. Békés megye alispánja a gyulai csoport dolgát hasonlóan még ma sem intézte el 1922 szeptember 14-e óta. Somogy megye alispánja, majd a belügyminister a kaposvári csoDort dolgát 1920 október 8-a óta nem intézte el. T. Nemzetgyűlés! Én magam is azt tapasztaltam, sajnos, hogy nemcsak az alárendelt hatóságok, nemcsak a közigazgatási hatóságok a vidéken, hanem a vármegyéknél, alispánoknál, sőt magában a belügyministeriumban is igy mennek ezek az ügyek, hogy valószínűleg van valahol egy szoba, és ha azután valamelyik munkásegyesülettől érkezik beadvány, valaki kinyitja annak ajtaját, behajítja a beadványt és rácsukja az ajtót, hogy valahogy onnan ki ne szabaduljon, és ezzel el is van intézve. Ha oda megyünk érdeklődni, ne adja Isten, hogy rájöjjenek arra, hol van az akta. (Propper Sándor: Mire való a kályha!) Emlékszünk a békeidőkből, amikor a munkásszervezeteket még nem nézték ilyen borzasztóan veszedelmeseknek, amikor még ugy állt a helyzet, hogy a munkásszervezetek is emberekből állanak, akkor is előfordult, hogy bizonyos alapszabálymódositásokat előterjesztettünk. Évek hosszú során át meg sem mozdultak a belügyministeriumban, de akkor ez nem igen jelentett sokat, mert legfeljebb arról lehetett szó, hogy 5—10 fillérrel felemelték vagy leszállították a járulékokat, vagy ujabb segélyezési ágat vezettek be, vagy valami olyan alapvető intézkedést tettek, amely alapszabálymódositást követelt, de ha nem hajtották is végre azokat, ez nem jelentett katasztrófát. Ma azonban, amikor a pénz értékének változásával állandóan súlyos anyagi veszteségek érhetik ezeket a munkásszervezeteket, ma, amikor a munkásszervezetek a legnagyobb üldözésnek vannak kitéve, ha aktaszerü dolgaikat igazolni nem tudják, ez _ a késlekedés súlyos veszedelmet és katasztrófát jelent. Ne méltóztassék ezek után azt hinni, hogy ezt az egész speiszettlit csak azért hoztam ide, hogy az időt töltsem. Mi sokkal súlyosabb és veszedelmesebb jelenségnek tartjuk ezeket, semhogy itt szóvá ne tennők. Azonkívül szóvá kell tennünk azért is, mert azt látjuk, hogy a kormányelnök ur, amikor a külföldön van, ott olyan hangulatot igyekszik elplántálni, hogy idehaza a munkásságnak szervezkedési szabadsága, — más és más szabadsága, szociálpolitikai lehetősége stb. van, pedig ezzel szemben mi idehaza dokumentálni tudjuk azok előtt, akiknek nincs módunkban máskép tudomására hozni azt, hogy ezek a szervezkedési szabadságok igy néznek ki, hogy lehetetlen indokolásokkal dobják el a munkásság szervezkedési jogát. Hiszen a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnál módunkban volna ezeket a kérdéseket ismételten szóvá tenni, (Farkas István: Oda is fogjuk vinni, ha nem javul a helyzet!) de azt vártuk, hogy végre mégis csak megjön az eszük, a józanságuk és rájönnek arra, hogy a munkások szervezkedését erőszakkal úgysem lehet elfojtani, tehát megfelelő intézkedésekkel fogják a bajoknak elejét venni. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a kormány nemcsak egész politikai mentalitását alapozta^ a beválthatatlan Ígéretekre, hanem a munkáskérdés tekintetében is a beváltatlan ígéretek halmaza áll előttünk és a beváltatlan Ígéreteknek halmazával igyekszik a munkásságot visszaszorítani jogos követeléseivel. De igy van ez más téren is, Mi, ipari munkások valahogyan majd csak kiverekedjük magunknak a szervezkedési jogot és akár tetszik, akár nem, a magunk jogát valahogyan majd csak el tudjuk érni. (Farkas István : Majd átmegyünk a drótsövényen!) De ezzel szemben itt van egy tekintélyes számú munkásosztály, (Batitz Gyula: A földmunkások, vasutasok, villamos alkalmazottak!) amely nem rendelkezik még 37*