Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-213

2ű8 A nemzetgyűlés 213. ülése 1923. azzal az erővel sem, amellyel az ipari munkásság rendelkezik. Itt van egy egész tekintélyes munkástábor, amelynek sokkal súlyosabb panaszai vannak. Ezeket kötelességszerűen teszem szóvá ez alkalommal, annál is inkább, mert ennek a munkásosztálynak önök szerint, de nem miszerintünk, itt csak egyetlen egy szószólója van, Szeder képviselőtársam. (Erdélyi Aladár : Mi inkább azt mondjuk, hogy ezt is tagadásba vesszük! — Batitz Gyula : Az a fontos, hogy a földmunkások nem veszik tagadásba és azt hiszem, ez a perdöntő! — Farkas István : Előnyére szolgál Szedernek, hogy ön tagadásba veszi !) Elnök: Csendet kérek képviselő urak! Szabó Imre: Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy amikor politikai mandátumot vállaltunk, ezt vállaltuk nemcsak az ipari munkásság ügyéért, hanem vállaltuk ennek az országnak minden dolgozó munkásáért, tekintet nélkül arra, hogy milyen munkával foglalkozik, legyen az ipari, földmives, fizikai vagy szellemi munkás, sőt tovább megyek, vállaltuk az ország minden elnyomottjáért és jogtalanjáért. Ha tehát ez a felfogásunk, akkor senki sem vetheti szememre, hogy itt a földmunkások ügyét is szóváteszem. Mielőtt erre rátérnék, tisztelettel kérnék egy kis szünetet. Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem, (Szünet után.) (Az elnöki széket Pesthy Pál foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szabó Imre képviselő urat illeti folytatólagosan a szó! Szabó Imre: T. Nemzetgyűlés ! Amikor a földmunkások szervezkedésének kérdéséről van szó, amikor mi ezt itt szóbahozzuk, akkor a túlsó oldalról, ha mindjárt közbeszólások formájában is, állandóan azt a választ kapjuk, hogy mi azt nem tudjuk, hogy a földmiveseknek van szervezkedési szabadságuk. Ezzel szemben én azt álíitom: azoknak a földmiveseknek, akik hajlandók odaállani (Halljuk! jobbfelől.) a mindenkori hatalom szekerét tolni, akik hajlandók odaállani stafázsnak és helyeslő, fejbólongató Jánosoknak a helyi közigazgatás mögé és a kormány mögé, elhiszem, hogy van szervezkedési szabadságuk, én elhiszem azt, hogy Csontos Imre képviselőtársam pártjának, hogy az ottani földmunkásoknak, azoknak, akik vele egyetértenek Karcagon, vagy Csizmadia András képviselőtársam embereinek Orosházán, vagy Kuna P. András embereinek az ő falujában vagy városában a Berettyó vagy a Körös mellett, van bizonyos szervezkedési szabadságuk addig, amig ez az illető képviselőtársaimnak jól esik és amig ez az ő felfogásuknak megfelel. De legyenek meggyőződve, hogy abban a pillanatban, amikor ez a szervezkedés akár a helyi hatóságnak, akár a központi államhatalomnak kellemetlen lesz, akkor ez a szervezkedés már nincs is meg; csak addig van meg, amig jó gyerekek, de amikor komolyan a saját osztályérdekeiket kezdik taglalni, azt próbálják napirendre hozni, abban a pillanatban már nincs is szervezetük. De ne tessék azt hinni, azt állítani velünk szemben, hogy csak Karcag, Orosháza, vagy nem tudom én, melyik község, vagy vidéki város van még igy, mert ebben az országban sok-sok város, sok-sok község van, ahol sok nincsetlen földmunkás ki van szolgáltatva a mindennapi éhsége, rongyoskodása révén mindenkinek, akinek csak egy kis hatalma is van felettük. Ezeknek a munkásoknak az érdeke az, ami minket arra kényszerit, hogy az ő ügyeiket. . . (Zaj.) évi december 20-án, csütörtökön. Elnök: Csendet kérek, képviselő urak ! Szabó Imre: Kérem, ne méltóztassanak zavartatni magukat, egész bátran tessék mulatni. {Egy hang jobbfelől : Azt mondják, hogy jobb, ha nem hallják! — Varsányi Gábor: Ne zavarjuk 1 Az obstrukciót lehet zavarni!) Én azonban nem vagyok hajlandó elfogadni ezt az álláspontot és azt mondom: nekünk mind ez a sok szerencsétlen ember kötelességünkké tette, hogy érdekükben szót emeljünk itt a nemzetgyűlésen, mert meggyőződésünk, hogy senki az ő érdeküket szivén nem viseli. Elég baj, hogy nekünk kell ezt itt állandóan szóvá tennünk, elég szomorú, hogy nekünk a magunk súlyos sok-sok szomorúságán, a magunk baján kivül még egy óriási nagy tömeg szervezetlen, elnyomott, kizsákmányolt munkástársunk ügyét is cipelnünk kell és napirenden kell tartanunk és foglalkoznunk kell vele, áldozatot kell érte hoznunk. (Erdélyi Aladár: Schandl Károly többet csinált értük, mint önök együttvéve! — Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak helyeiket elfoglalni és csendben maradni. Szabó Imre: A földmivelésügyi minister ur nem mondom, hogy hivatalosan nyilatkozott, de nem egyszer hangoztatta már itt közbeszólás formájában, a legutóbb épen Szeder t. képviselőtársammal szemben, hogy igenis, ő megengedi a földmunkások szervezkedéséi, ő nem akadályozza meg azt, hogy a földmunkások jogos igényeiket a szeryezkedés utján érvényesítsék. Mégis azt látom, hogy ennek ellenére ezeknek a munkásoknak minden megmozdulását a legkíméletlenebb formában nyomják el. Akár azt nézem itt is, hogy mit csinál a helyi közigazgatás, akár azt nézem, hogy mit csinál a megyei igazgatás, akár azt vizsgálom, hogyan bánnak velük ugyanott a belügyministeriumban, ahol a mi ügyeinket intézik, mindenütt azt találom, hogy ha talán lehetséges, még fokozottabb mértékben nyomják el őket, mint ezt az ipari munkássággal teszik. A szarvasi járás főszolgabirája pl. ezeknek a munkásoknak — bár ugyanúgy megvan az országos szövetségük, mint az ipari munkásoknak — nem hajlandó gyűlést engedélyezni arra, hogy ezek Szarvason a helyi csoportot megcsinálják. (Kováts-Nagy Sándor: Mennyi pénzbe kerül az országnak, hogy önök igy beszélnek! — Horváth Zoltán: Hát az, hogy önök idejöttek! — KovátsNagy Sándor: Az nem került egy krajcárba sem, képviselő ur! — Horváth Zoltán: Gömbös még most is adós az elszámolással ! — Br. Podmaniczky Endre: Kinek adós? — Horváth Zoltán: Nekünk az elszámolással !) Elnök: Csendet kérek! Horváth Zoltán képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. (Zaj a jobboldalon.) Csendet kérek, képviselő urak, jobbfelől is! (Éhn Kálmán: Hallgassatok! Nem lehet hallani! Azért vagyunk itt, hogy hallgassuk! — Klárik Ferenc: Azért nem lehet hallani, mert nincs csönd! Pedig jó akusztikája van ennek a teremnek! — Éhn Kálmán: De nem hallunk, mert ott folyton lármáznak!) Csendet kérek! (Varsányi Gábor: A szónok zavarja a közbeszólót!) Csendet kérek! Szabó Imre: T. Nemzetgyűlés! Nem az a baj, hogy az kerül sokba az országnak, hogy én itt felállók és elpanaszlom azokat a bajokat, amelyeket én saját munkásosztályunk szempontjából orvosolni szeretnék, hanem baj, hogy ülnek itt képviselőtársaim tétlenül, hallgatva egész éven keresztül, anélkül hogy okos ötlet belőlük az egész éven kérésziül kijönne. (Kováts-Nagy Sándor: Az a fő, hogy magukból kijön!) Azt várnám, hogy azok, akik kifogásolják, hogy itt jogos panaszokat emelnek, ha ők okosabbak, álljanak fel és