Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-213

256 A nemzetgyűlés 213. ülése 1923. átallja az alispán ur azt mondani ezekre a szer­vezetekre, hogy azok a kommunizmus meleg­ágyai. Végre egyszer idejöhetne az alispán ur tanulni és megnézhetne egy valódi szakszerve­zetet, mert az, amit az alispán ur csinál, egye­nesen menthetetlen könnyelműség. De az alispán úrtól nem csodálom, hogy ebből indul ki, hogy fél és retteg, mihelyt két embert lát együtt, hiszen ismeretes, hogy Simontornyán annak idején voltak bizonyos kellemetlenségek. (Erdélyi Aladár : Kinek?) Mégis jellemző az indokolás további része, mely a következőképen szól (olvassa): »Ismerve Simontornya lakosságá­nak, de különösen ipari munkásságának a forra­dalmak és különösen a kommunizmus alatt tanú­sított magaviseletét, a községben egy ilyen állandó munkásszervezet működésének engedélyezése ugy az államrendészet, mint a közérdek szempont­jából fölötte káros, sőt mondhatnám, veszélyes volna és igy a fentiek szerint kellett határozni.« Nem tudom, hogy az alispán ur mennyire ismeri a helyzetet, egy azonban bizonyos, hogy a kommün alatt is, amint már mondottam, épen az bosszulta meg magát, hogy ezeket a tényezőket azelőtt nem engedték a szervezkedés eszközeivel élni, hogy nem engedték őket érvényesülni abban a nagy harcban, amely a társadalmi osztályok között mindig annak a javára dönti el a kérdést, amely­nek jobb az organizációja. Épen azért éltek azután mohón, épen ezért éltek talán vissza is azokkal az intézményekkel, amikor szabad volt ezen a téren a vásár. Azt hiszem azonban, hogy ha az alispán ur nem is tud olyan messze látni és csak a maga kis szűk köréből itéli meg a helyzetet, a minis­ternek, aki politikailag felelős ezekért az intéz­kedésekért, mégis csak jobban kellene látnia a dolgokat és helyesebben kellene azokat megítélnie. Ennek ellenére az előbb általam felolvasott vég­zést, amelyet a vasmunkások megfellebbeztek, a minister ur elutasitotta egyszerűen azzal a rö­vid, lakonikus válasszal, hogy a nevezett szövet­ség által kellő időben benyújtott fellebbezés foly­tán felülbirálva, azt indokainál fogva helyben­hagyom. Azt a végzést hagyja tehát helyben a belügyminister ur, amelyet a simontornyai ügy­ben a tolnavármegyei alispán ur hozott. Hátha a belügyminister ur a határozatot olyan indokolt­nak találta, hogy azt helybenhagyhatta, akkor, azt hiszem, mégis nekem van ebbsn a kérdésben igazam. (Erdélyi Aladár : Azért, mert helyben lett hagyva 1 — Batitz Gyula : Ügy van, azért ! Ez nagyon jó fokmérő ! Majd én is megemlék­szem Tolna megyéről ! — Peyer Károly : A tolna­megyei alispán hires az ilyen dolgokban !) Annyi furcsaság, annyi nevetnivaló van ezek­ben a végzésekben, higyjék el az urak, hogy amikor egy-egy ilyen rendőrkapitánysági vagy alispáni végzést megkapunk, szinte előre tudjuk, mi van benne, szinte előre készülünk rá, hogy megint itt van egy Speck — igy nevezzük — és sokszor önkénytelenül is elfogja az embert a nevetési vágy, amikor egy-egy ilyen végzést el­olvas. Hogy csak még egyet emlitsek, a Magyar­országi Vas- és Fémmunkások Szövetségének központi vezetősége, melynek itt Budapesten van a székhelye, mely mindenki által ismert, hatal­mas, nagy szervezet, idestova százezer taggal, melynek vezetőivel Magyarország legmagasabb körei is igyekeztek már bizonyos kérdésekben tárgyalásokat folytatni, tehát közismert és elég­hatalmas tényező, azzal a kéréssel fordult a buda­pesti központi járás főszolgabirájához, hogy So­roksáron gyűlést kivan tartani, melyen a sorok­sári csoportot kivan ja megalakitani, s a gyűlés megtartására engedélyt kér. Mi történik erre? A központi főszolgabírói hivatal, mely ugyancsak évi december 20-án, csütörtökön. itt székel Budapesten, a következőkben utasitja el a kérést (olvassa): »Elutasítom a kérést azért, mert. . .« itt fel­sorol két pontot, amelyek nem érdekelnek ben­nünket, csupán a harmadik pont — »... a be­adványban nincsenek lakhely és név szerint fel­sorolva azok, akik az értekezleten beszélni fognak és azok sem, akik a rend fentaríásáért a felelős­séget vállalják.« Hát engedelmet kérek, ezt a be­adványt a Vas- és Fémmunkások Szövetsége nyomtatott fejjel ellátott ivén adta be az elnök és a titkár aláirásával. Természetes, ha van ilyen hatósági rendelkezés, hogy a gyűlés lefolyásáért a felelősséget vállalniok kell, akkor ezek vállal­ják a felelősséget és ebből a szempontból^ legalább is olyan jók, mint bárki az országban. Mégis azzal jött vissza a beadvány. (Erdélyi Aladár : Miért nem irták alá 1 — Peyer Károly : Aláirta az elnök és a titkár. Ha az egyesület testületileg vállal fe­lelősséget, több, mint ha egyénileg vállalnak. — Szijj Bálint : Van-e még rendőrkapitány ? — Peyer Károly : Van. Nem vesz ki ez ebből az or­szágból ez a cikk ! Ebből exportálhatnánk bőven !) Van még, mert itt van a szentendrei főszolga­bíró is. Az se különb mint a többi. A beadványt egyszerűen elutasitja azzal, hogy az egyesület szabályszerűen meg nem alakult, tehát gyűlést se tarthat. Itt van azután a szolnoki rendőrkapitány. Ez se különb. Ő is azt mondja: »elutasítom, mert nem jelölték meg az egyének nevét, polgári fog­lalkozást, lakcímét, akik a gyűlésnek engedély keretében való lefolytatásáért felelősek.« Nem le­lökték meg, de azt mondja : »Erről a Magyar­országi Vas- és Fémmunkások Központi Szövet­ségének titkárságát értesítem.« Tehát ugyanaz történt meg * itt is, ami Soroksáron és Szent­endrén. Itt van Vác is. Ilyet tudnék hozni legalább száz darabot, mert nincsen az országban egyetlen­egy szakmai munkásszervezet, amelynek hasonló végzés tucatjával ne állna rendelkezésére. Ez a végzés egyszerű kaptafa, mely csak arra való hi­vatkozással tagadja meg az egyesületi működést, mert tudomása szerint az illető egyesület nincs bevezetve az alispánnál az egyesületek lajstro­mába. A tapolcai hasonló. Egy kuriózum ez ebből a fajtából, az utolsó, de egyszersmind a legbődüle­tesebb. Ezt azért hagytam utoljára, hogy^ ennyi szomorú irás után végre egy vígat is lássunk. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. — Pikler Emil: Hintsük be a humor aranyporával!) Budapestről hosszú évekkel ezelőtt munká­sok, kishivatalnokok, kisiparosok és kisexiszten­ciák, kispolgárok ezreit szoritotta ki már béke idején a lakásínség, Budapest környékén sok-sok olyan község alakult, ahol munkásemberek az ő kis viskóikban laknak, amelyeket még békeidőben épitettek. Ezek azonban ide járnak be a fő­városba állandóan, itt találnak megélhetést, itt keresik meg a kenyerüket és mindegyik egyúttal tagja a maga szakmabeli szakszervezetének is. Fizetik a járulékaikat s igény beveszik azokat a jogokat, melyeket nekik az alapszabály biztosit, de természetesen épen abban az időben, mikor legsúlyosabb a helyzetük, mikor munka nélkül vannak, ezeket a jogokat nem tudják olyan mér­tékben igénybevenni, ha be kell Budapestre járniok. Hiszen épen múltkor fordultam interpellá­cióval a vasúti jegyek dolgában a kereskedelem­ügyi minister úrhoz, mert a vasút egyszerűen elvette tőlük az utazási kedvezményt és egy oda­visszautazás költségeire rámegy majdnem egész heti munkanélküli segélyük. Hogy ezt ne kelljen áldozniok. meg akarták alakítani a maguk 30—40—50 tagbál álló kis helyi csoportját. Igy próbálkoztak Gyomron is a famunkások. Van

Next

/
Oldalképek
Tartalom