Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.
Ülésnapok - 1922-212
226 A nemzetgyűlés 212. ülése 1923. évi december hó 19-én, szerdán. Elnök : Kérem a képviselő urat, méltóztassék kifejezéseiben a parlamenti illemet és formákat tiszteletben tartani ! Lendvai István :... az ő szocialista és matérialista világfelfogása folvtán, legalább a mateiialistd gondolkozásával gondolja el az1, hogy mit fog csinálni egy megcsonkított Magyarországgal, hogyan fogja itt a munkásgyomrokat táplálni, ha itt elszakítják lassankéntaz ország kétharmadrészét. Akkor ebben a Területvédő Ligában ott láttam Tolnai Kornél akkori Máv. elnökigazgató vezetésével igen tisztelt urakat, akik arra támaszkodva és abban bizakodva, hogy az a Kun Bélaféle társaság a területi integritás jelszavával adta ki kiáltványát, azon gondolkoztak, vájjon elmenjenek-e felajánlani Garbai Sándornak a szolgálataikat a területi integritás jegyében, mert nekik is az volt a felfogásuk, ami nekem s amit ma is vallok, hogy mindenkivel, még az ördöggel is szövetkezem szerencsétlen magyar hazánk integritásának visszaszerzésére. Mikor én onnan eljöttem, akkor Pető Sándor doktorral, a Magyarság jelenlegi főmunkatársával az Egyetem-utcán jöttem épen, mikor hátulról belémkarolt Göndör Ferenc Krausz Náthán és dúlt arccal azt mondotta : »Uram ! Ön nacionalista Csináljunk valamit ! Nyilatkozzék ön az én lapomban, hogy mit szól ön, mint nacionalista ahhoz, ami töri ént. Mi nem tudtuk megakasztani azt, ami történt, az ágyuk be voltak állítva a főkapitányságra, a csőcseléknél volt minden fegyver. Én önnek, mint nacionalistának azt mondom : melyik kell most rrár inkább önnek, az a Masaryk-e, aki megcsonkítja M gyarorszagot, vagy az a Lenin, aki hozza a területi felszabadulást ?« Azt mondottam ueki : ha Lenin hozza a felszabadulást, — ha S — akkor inkább ő, mint Mas aryk. S akkor, 1919-ben március 22-én irtani én egy cikket, amelyet már az E^ber című lap a homlokzatán is ezzel a címmel közölt : »Egy ellenforradalmár a szovjet köztársaságról« és belül a cikkem elé, megkérd zésem nélkül, egy kis magyarázatot irt, amely igy hangzik. Méltóztassék végighallgatni, hogy vájjon kommunistákról volt-e szokás akkoriban igy irai ! ? (Olvassa) : »Kíváncsiak voltunk rá, hogy az ellenf orra dal irárok miképen vélekednek a magyar szovjetköztársaságról. Lendvai István hírlapíró társunkat, — most dűlt betűkkel írja — veszedelmes ellenf orra dalír árnak ismerjük s ezért érdemesnek tartjuk véleményét meghallgatni az uj helyzetről.« Köszönöm én azt a reklámot, amelyet az abban az időben dűlt betűkkel szedett veszedelmes ellenforradalmárság jelentett ! (Zaj.) Én nem tehetek róla, hogy az a helyzet, hogy itt már türelmetlen atmoszféra van, lehetetlenné teszi számomra, hogy szószerint felolvassam azt a cikkemet, azt az egyetlen levelemet, amelyet hozzá, Göndör Ferenchez küldtem, s amelynek minden sora azt bizonyítja, hogy a nacionalizmus, a komoly, igaz nacionalizmus nem ismer osztályérdekeket s amely cikkb n én épen azt fejtettem ki, hogy a nacionalizmus gondolatát lehetett meghamisítani, de akkor nem agyonütni kell, hanem megtisztítani és megfényesíteni. Én ebben a cikkben azt fejtettem ki, hogy engem, mint ellenforradalmárt üldöztek. Miért ? Én azt a pozsonyi munkást, akit a csehek ott agyonlőttek akkor, mikor Magyarország mellett demonstrált, nem néztem ugy, hogy proletár-e avagy gróf, középosztálybeli-e vagy iparos, hanem azt mondottam, hogy : »Magyar testvérem, a véredet hullattad ezért a magyar fajtáért, tehát testvérem vagy !« Én mindezt kifejtettem, és megállapítottam : jöhetnek forradalmak, jöhetnek átváltozások, a világ nem áll meg ; de soha becsületes és egészséges átalakulás a nacionalista vagy antinacionalista nem lehet. Méltóztassék megengedni, hogy amikor én azzal fejezem be azt a cikkemet, hogy »az, akit most is csak az anyagi érdekei tüzelnek, aki valaha is habozott, hogy a maga anyagi vagy a nemzete létkérdése közül melyiket válassza, — soha nem volt nacionalista ;« mondom, ha ezt végig és szórói-szóra elolvasták, akkor el kell szörnyedneni, hogy itt akadhatnak még olyanok, akik engem a kommunizmus vádjával akarnak ideállítani és bemocskolni, engem, akinek 1919 március 22-én, tehát a dicső szovjet-köztársaság harmadik napján menekülnöm kellett, mert az én számomra nem adatott meg az a lehetőség, ami az igen t. előttem szólott képviselőtársamnak, hogy én abban az Otthonban tartózkodjam, esetleg szabadon beszédet mondhassak, mert engem már ott kerestek. (Huszár Károly : Engem a gyűjtőfogházban őriztek, mikor ön biztos helyen volt ! Schön Gábor vendége voltam !) Az önre nézve biztos hely volt, az önt a nemzet számára megmentette. Én ott Székesfehérváron, a szüleim házánál voltam, ahonnan pontosan féi nappal előbb sikerült meglépnem a nyomozó vörösök elől. Beszélhetnék a Prohászka Ottokár-féle kastélyról is, ahol a Fabik-különitmény társaságában kellett töltenem egy éjszakát. Az szintén nem volt olyan biztos hely. Ne folytassuk, örüljünk, hogy megmenekültünk ! Én tudom, hogy van itt egy réteg, amely nagyon boldog lenne, ha mindnyájan ugy jártunk volna, mint az a nagy, de tragikus végű Tisza István ! Én még azt sem szégyemém, hogy ha megtettem volna azt, — amire a hajlandóság talán megvolt nálam, ha tudtam volna hogy a fejemet, az életemet vagy Istentői nyert tehetségeimet vagy 20 esztendőre csak ugy tudom megmenteni nemzetem számára, — hogy ha levelet reverzálist adok ezeknek a vörös hóhéioknak ; azt is megadtam volna és nemzetem egyik legnagyobb tragédiáját és az egész Károlyi-forradalom sikerének titkát abban látom, hogy Tisza István gróf a döntő pillanatokban nem érezte, hogy akkor még neki is Istentől és sorstól való küldetése az lett volna, hogy meneküljön, hogy menekülésével kaszinóilag véve talán a gyávaság látszatával ugyan, de nemzete számára mégis megmentse magát annak a nemzetnek, amely ma vállain hordozná körül. Ezt kívántam elmondani, igen t. Nemzetgyűlés 1 (Felkiáltások jobbfelől : Éljen a házszabályrevizió !) Elnök : Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik ?
