Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-211

174 A nemzetgyűlés 211. ülése 1923, (Maday Gyula: Önmagát tagadta ki a munkásság! Megtagadta a nemzetet. — Peyer Károly : önmagát küldi Zalaegerszegre. — Zaj a szélsőbaloldalon. — Pikler Emil: Somogyi is önmaga gyilkolta meg magát! — Mozgás jobbfelől. — Szabóky Jenő: A Hollánok is!) Azt az ellentétes politikát, amelyet a magyar ministerelnök külföldön hirdet, fel lehet fedezni itt benn a magyar politikai életben is. Itt benn is azt látjuk, hogy mig az egyik oldalon a magyar kormány konszolidációt hirdet, mig az egyik oldalon a látszatát kelti annak, hogy az egyéni kilengésekkel szemben a megtorlás útjára tért, addig azt látjuk, hogy ezekben az ügyekben még mindig nem érkezett el a megtorlás ideje, mert, mint a ministerelnök ur is mondta néhány nappal ezelőtt, várni kell ezekkel, mig meggyógyulnak a lelki betegek, várni kell, mert még nem érkezett el az ideje annak, hogy az atrocitások elkövetőivel le lehetne számolni. Ennek a várakozásnak a keserű poharát már megittuk, ennek a várakozásnak a gyümölcsei már megértek abban, hogy nemhogy csökkennének ezek az atrocitások, hanem mind gyorsabb és gyorsabb, sürübb és sürübb tempóban következnek egymásután. (Buday Dezső : A Dob-utcában !) és megjósolhatom, hogy ugyanez a sors fogja elérni a magyar kormányt a diáktüntetésekből kifolyólag is, ha annak letörésére nem teszi meg kellő időben a szükséges intézkedéseket és nem vet gátat azoknak az atrocitásoknak, melyeket felelőtlen diákok itt ebben az országban véghez vittek. (Szabóky Jenő: És a Dob-utcában Löbl!) Méltóztassanak figyelembe venni és elgondolni, hogy ezeknek a kilengéseknek és utcai igazoltatásoknak a meg nem torlása vezetett ahhoz, hogy itt a bombamerényletek elszaporodtak és az egyik bombamerényletet a másik után követték el. Ez érthető, mert sehol megtorlás nem volt, vagy ha a közvélemény nyomása alatt valami történt is az ilyen ügyekben, vagy kéznél volt mindenkor az amnesztia, vagy pedig a magyar biróságok ezeket az ügyeket soha le nem tárgyalták. Ugyanigy fogunk járni ezekkel a diáktüntetésekkel is. Addig, mig csak ilyen szórványosan fordulnak elő ezek az esetek — és a kormány ezeket nem is helyesli, de semmiféle megtorló ellenintézkedéseket nem tesz — addig ezek továbbra is meg fogják zavarni az egyetemi diákság nyugodt tanulási rendjét, mig egy hevesebb kirobbanást fognak előidézni, mikor is a kormány amúgy is súlyos helyzetét még jobban meg fogják nehezíteni. Egyébként ebben az országban gazdasági téren sem látjuk azt a konszolidációt, amelyet a kormány hirdetett és amelyet meg akar valósítani, mert annak megvalósításához nincsen elég ereje. Nem tudja megvalósitani a gazdasági konszolidációt, mert olyan korrupt szellemet teremtett a mostani kormányzás ebben az országban, amelyhez hasonlót a múltban elképzelni se tudtunk. A közéleti tisztességről, mely a múltban — legalább Magyarországon — ha nem is teljes mértékben, egy bizonyos fokig mégis megvolt, ma már beszélni nem lehet. Ma már olyan korrupció lett úrrá ebben az országban, amely a régi Romániára és Oroszországra emlékeztet minket. (Maday Gyula: Le kell leplezni kíméletlenül!) És hiába méltóztatott hivatkozni a magyar ministerelnöknek (Barthos Andor: Ministerelnök ur! Az nem elvtárs!) — azt hiszem Szolnokon tartolt beszédében — arra a moévi december hó 18-án, kedden. mentumra, hogy büszkélkedett azzal, hogy 20 éves közpályája alatt semmiféle közgazdasági funkciót nem töltött be, semmiféle igazgatóságnak, részvénytársaságnak tagja nem volt, soha semmiféle tantièmet nem vett fel, Mert ha igaz is a magyar ministerelnök ez a kijelentése, (Barthos Andor: Ur!) ha helytálló is ez saját személyét illetőleg, nem áll fenn azokra, akik a ministerelnök ur környezetéhez tartoznak s amikor a ministerelnök ur ilyen kényes a saját személyére, érthetetlen, miért nem olyan kényes azzal a párttal szemben is, amely háta mögött ül és őt támogatja. Láttuk ezt akkor, amikor Ulain képviselő ur kipattantotta itt az ingyen- vagy kedvezményes részvények ügyét. Láttuk akkor, amikor ezt a kérdést le kellett volna a nemzetgyűlésnek tárgyalni, amikor tiszta képet kellett volna alkotnia arról, hogy kik hát azok a közéleti és parlamenti férfiak, akik a különféle vállalatoktól, részvénytársaságoktól és egyéb ipari és kereskedelmi alakulatoktól ingyenvagy kedvezményes részvényt kaptak. Ezt a kérdést félretolták, biróság elé utalták, amely természetesen máig sem foglalkozik az üggyel, ugy, hogy ezt a fekélyt még ma sem tudjuk teljesen felfakasztani. Ez nem is csodálható ily parlamenti élet közepette, amikor a ministerek között is a legnagyobb ellentétek uralkodnak nemcsak politikai téren, hanem erkölcsi szempontból is. Nem csodálható ez olyan kormányban és kormányzás mellett, ahol az egyik minister — az igazságügyminister ur — megállapítja pl. ezen ingyenrészvényekkel kapcsolatosan, hogyha jogi szempontból nem is esik a dolog súlyos kifogás alá, illetőleg, ha nem büntetendő cselekmény az, amit itt egyes képviselők elkövettek, akik ilyen ingyen- vagy kedvezményes részvényeket kaptak, erkölcsi szempontból igenis súlyos megitélés alá esik ez a cselekedet. És mégis, amikor az igazságügyminister ur ilyen kritikát gyakorol, nyugodt lélekkel együtt ül azzal a belügyminister úrral, aki ilyen kedvezményes részvényeket kapott és aki zsebrevágta azt a hasznot, ami ezekből származott. De nemcsak ebben látjuk az ellentétet. Látjuk, — és ennek x-szer kifejezést adott Nagy Emil igazságügyminister ur, — hogy ő _ nem ért egyet a kormány pénzügyprogramm jávai. Adva van tehát egy kormányzat, amelyben más pénzügyi programmot kivan megvalósitani az igazságügyminister, — aki helytelennek tartja az egész pénzügyi politikát — és teljesen más pénzügyi politikát kezdeményez a pénzügyminister. Ugyanigy vagyunk más kérdésekbeil is, amelyekben szintén dühöng az ellentét a ministerek között. Nagy Emil igazságügyminister ur működése és ellenőrzése alá tartozó biróságok szabadlábra helyeznek bizonyos bűncselekmények elkövetői közül olyanokat, akik büntetésüket már kitöltötték s erre jön a belügyminister ur és ezeket az embereket büntetésük kitöltése után internáltatja. Itt nyilvánvaló az ellentét. És gazdasági téren is teljesen más képet kapunk akkor, ha a közélelmezési minister urat halljuk, ha az ő megnyilatkozásait olvassuk bizonyos gazdasági kérdésekben és egészen más megnyilatkozást és más politikát és más irányt hallunk akkor, ha nyilatkozik a földmivelésügyi minister ur, vagy a kereskedelemügyi minister ur. S itt néhány szóval a kereskede-