Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.
Ülésnapok - 1922-211
À nemzetgyűlés 211. ülése 1923. Jfem érdektelen politikai szempontból az ! sem, hogy amikor a kormány egyik oldalon idefordul az ellenzéki pártokhoz és Isten békéjét kéri a külföldi tárgyalások idejére, ugyanakkor semmiféle intézkedést nem tesz arra, hogy olyan közállapotokat és olyan atmoszférát teremtsen ebben az országban, (Peidl Gyula: Sőt ellenkezőleg!) amelynek megteremtésével csakugyan megadná annak lehetőségét, hogy itt nyugodt parlamentáris helyzetet teremtsen és nyugodt politikai és gazdasági konszolidáció alapját vesse meg. Nem is lehet ezen csodálkozni. Aki ismeri a kormányelnök működését itthon és aki ismeri viselkedését külföldön, megállapíthatja, hogy a kettő között nagyon lényeges eltérés van. Aki figyelemmel kiséri azokat a nyilatkozatokat, amelyeket a magyar ministerelnök tesz külföldön, vagy azok a kormányférfiak tesznek, akik kinn vannak, az óriási eltérést talál az itthoni cselekedetek és a külföldi nyilatkozatok között, az láthatja, hogy a magyar ministerelnök teljesen hamis képet ad külföldön az ország közállapotairól, az ország politikai és gazdasági helyzetéről és teljesen hamis szinben tünteti fel az itteni állapotokat. Mig ugyanis külföldön a konszolidáció megteremtéséről szokott a magyar ministerelnök beszélni, addig idehaza a konszolidációnak semmi jelét, semmi nyomát sem találhatjuk meg. (Mozgás a jobboldalon. — Peidl Gyula: A fejbeverés a konszolidáció? Zalaegerszeg a konszolidációi Vagy talán a bombamerényletek?) Hiszen csak az elmúlt hetekben jelentette ki itt a belügyminister ur egyik képviselőtársunk felszólalására, aki kifogás tárgyává tette, hogy épen külföldi tárgyalások idején, vagy külpolitikai helyzetváltozás esetén lepleznek le jobboldali, vagy baloldali puccsokat, hogy ez nem határidőre történik, hanem, sajnos, olyan gyakran vannak ilyen puccsok, hogy minden egyes külföldi szereplés alkalmával megtörténik egy anélkül, hogy a kormánynak abban bármily része is lenne. Ugyancsak látjuk azt is, hogy akkor, amikor a kormány külföldön demokráciát hirdet, amikor azt hirdeti, hogy itt ebben az országban a demokrácia teljesen uralmon van, az igazságügyminister ur és a belügyminister ur olyan törvényjavaslatot terjesztenek be, mely egyenes arculcsapása a demokráciának. (Vanczák János: Fegyházi törvények!) De ugyanígy vagyunk a numerus clausus-javaslattal is, amelyet a ministerelnök ur mindenütt letagad a külföldön, amelyet más szinben tüntet fel és más indokokkal magyaráz meg, mint amilyenekből itthon törvénybe iktatták és ahogy még ma is fentartják. Ugyanigy vagyunk a munkássággal való bánásmódot illetőleg is. A külföldön mindenütt letagadja a magyar ministerelnök, hogy a magyar munkásoknak még ma sincs meg a mozgási és szervezkedési szabadságuk és ha a magyar munkásság szervezkedési szabadságáért küzd, a sztrájk jogát akarja biztosítani és egy nagyobb falat kenyérért bérharcot kezd, sorsa a zalaegerszegi internálótábor, vagy a rendőrfogda. De nemcsak ebben nyilvánul meg a kormánynak és a magyar ministerelnöknek az események helytelen szinben való feltüntetésére irányuló törekvése, hanem meg kell állapitanunk a ministerelnök ur külföldi szereplése alkalmával azt is, hogy a ministerelnök ur teljesen tájákozatlan az európai politikai helyzettel szemben. Amikor a magyar ministerelnök legelső külföldi útjáról hazajött s a parlamenti pártok előtt beszámolt külföldi ut?vi december hó 18-án, kedden. 17-3 járói, a baloldali pártok, köztük Peidl Gyula t. képviselőtársam szóvá tették neki, hogy a demokrácia az egyetlen segitő ut, mely a kölcsön sikeréhez vezet. A ministerelnök ur azonban képviselőtársunkat lemosolyogta és azt mondta: téved a képviselő ur, mert nem a demokrácia felé vezet az ut, hanem Nyugateurópában a konzervativizmus lett úrrá és a konzervativizmus iránya felé vezet az ut. Mit látunk ezzel szemben? Alig néhány hónappal a ministerelnök urnák eme nyilatkozata után megtörténtek Angliában a választások, melyekből a munkáspárt, mint a leghatalmasabb pártok egyike került ki, a konzervativ párt, amely eddig kormányzópárt volt teljesen összezsugorodott, elveszitette kormányzópárti jellegét és kénytelen ma már Angliában az uralkodó munkáspártra bizni a kormányalakítást, ami kétségtelenül az ellenkezőjét bizonyitja annak, amit a magyar ministerelnök hirdet, hogy tudniillik a külföldön a konzervativizmus iránya az uralkodó. Nem az az uralkodó, hanem a demokrácia felé vezet az ut külföldön is csak ugy, mint Európa más államában. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De itt látjuk a ministerelnök ur szereplését egy másik kérdésben is. Azt látjuk, hogy amikor elmegy a népszövetség üléseire és meg akarja szerezni a magyar állam részére szükséges kölcsönt, a népszövetség ülésén találkozik azzal a Brantinggal, akit nem átallották annak idején itt, a nemzetgyűlésen állandóan gyalázni, akit a legkülönfélébb gyalázó kifejezésekkel illettek és akiről állandóan, mint uszítóról, mint Európának a magyar érdekek ellen törő egyik vezéregyéniségéről beszéltek. (Peidl Gyula : És bolseviknek nevezték ! Branting mint bolsevik ! — Peyer Károly : Parisban meg banketten ünnepelték!) Ezzel szemben azt látjuk, hogy ez az ember, akinek viselkedését, működését eddig igy honorálták, amikor a magyar ügyről volt szó, Parisban a népszövetség ülésén megértéssel viseltetett a magyar érdekek iránt, sőt annyi megértést tanusitott a magyar érdekek iránt, hogy a magyar ministerelnök jónak látta ezt a Brantingot felköszöntőben ünnepelni és felköszöntőjében dokumentálni, hogy végre akadt egy ember, aki a magyar ügy érdekében sikraszállott. (Peyer Károly: Branting elvtársait pedig a fogházakban tartiák!) Méltóztassanak elképzelni, hogy mennyivel nagyobb energiát ^ tudna kifejteni Branting elvtársunk Parisban ottani minőségében, ha tudná, hogy idehaza magyar munkásokkal nem ugy bánnak, mint ahogy bánnak, ha a magyar munkásság megmozdulására nem azzal felelnének, hogy Zalaegerszegre küldik, vagy rendőri felügyelet alá helyezik, ha azt látná, hogy idehaza nem nyomják el a magyar munkásságot és nem fosztják meg politikai jogaitól, hanem épen ellenkezőleg, egy olyan állam érdekeit képviselheti, mely a munkáskérdések iránt megértést tanusit, ahol szabad a demokráciának mindenféle megnyilvánulása. Méltóztassanak elhinni, hogy ebben az esetben sokkal sikeresebben szállott volna Branting a magyar érdekek védelmére, mint ahogy most védelmére szállt, mert bármenynyire igyekezett is egy letiport ország sorsán segíteni, bizonyos keserű érzés mégis ott élhet a lelkében magyar munkástársai iránt, ott élhet lelkében az a keserű érzés, hogy van egy ország, amelyben a magyar munkásság meg I mindig a kitagadott sorsát kénytelen viselni. 25*
