Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-211

172 A nemzetgyűlés 211. ülése 1923. korábban mindenkor szokásos alkotmányjogi követelmény volt, hogy költségvetést terjesszenek az országgyűlés, vagy a nemzetgyűlés elé, hogy zárszámadásban számol be a kormány arról: miképen gazdálkodott és sáfárkodott azokkal a milliókkal, amelyeket a törvény alapján be lehetett szedni s hova költötte el és milyen célra forditotta ezeket az összegeket? A háború folyamán a kormányok szakitottak a költségvetés és zárszámadás rendszerével s^ attól kezdve már indemnitással, felhatalmazási javaslattal léptek a nemzetgyűlés elé. Ezzel a felhatalmazási javaslattal egyidejűleg azonban a pénzügyminister mindenkor szükségesnek tartotta, hogy a nemzetgyűlés tájékoztatása végett pénzügyi expozét terjesszen elő, hogyha már költségvetést nem is tud előterjeszteni, legalább tájékoztatást adjon a kormány pénzügyi Programm járói. Idők folyamán a kormány ezzel is szakitott, később már pénzügyi expozét sem kaptunk, zárszámadást annál kevésbé, de a következő időkben is még lehetett észlelni, hogy a pénzügyminister pénzügyi expozéját helyettesitette legalább a felhatalmazási javaslat előadójának tájékoztatása, aki ugyan csak röviden, de mégis tájékoztatta a nemzetgyűlést arról, hogy mi a kormány pénzügyi programmja és melyek azok a feladatok, amelyeket a felhatalmazási idő alatt meg akarnak valósítani. Ebben a felhatalmazási javaslatban, amely a nemzetgyűlés előtt fekszik, ugylátszik, még ezzel is szakitottak, mert ezt a tájékoztatást se tartották szükségesnek, most már elégségesnek véli a kormányzat, ha néhány odavetett szóval felhatalmazást kér arra, hogy az adókat beszedje, a kiadásokat eszközölje, anélkül, hogy pénzügyi kérdésekben tájékoztatná a nemzetgyűlést azokról a feladatokról, amelyek megoldásra várnak, ugy, hogy azt kell látnunk, hogy ma, amikor minden más időtől eltekintve különösen fontos volna az ország tájékoztatása, — mert hiszen nagyjelentőségű és az ország szempontjából égető kérdések megvitatásáról van szó, — a pénzügyminister ur, vagy helyettese meg se kísérelte, hogy itt a nemzetgyűlést informálja s maga az előadó ur is néhány odavetett szóval kérte csak a felhatalmazás megadását, indokolva azt azzal, hogy sürgős a felhatalmazás megadása, mert különben exlex-be kerülünk és ez végzetes kárt jelentene az ország szempontjából. De látjuk azt is, hogy a kormány nemcsak ezen a téren fejlesztette vissza a parlamentarizmust, nemcsak itt halad a parlamentarizmus csődje felé, hanem az a mód is, ahogyan a felhatalmazási törvényjavaslatot idehozta a nemzetgyűlés elé, teljesen szokatlan és az eddigi állapottal teljesen ellentétes. Méltóztatnak emlékezni rá, hogy tárgyaltuk a földbirtoknovellát, a föld helyesebb megoszlásáról szóló törvényjavaslatot és akkor, a vitát hirtelen elvágva, szombaton, a késő esti órákban napirendi javaslatot tett az elnökség, a kormány megbizásából, amelyben a korábban tárgyalt javaslatnak megszakitásával ezt a törvényjavaslatot kivánta tárgyalásra kitüzetni. Ezzel mintegy rajtaütést akartak csinálni az ellenzéken, hogy készületlenül találja ez a javaslat s legalább taktikailag megnyerje a kormány azt az előnyt, amit egyébként nem tudna megnyerni és az indemnitást gyorsan keresztülhajszolja. Egyébként azt a taktikát és rajtaütést, amit ennek a törvény ja vaslatnak napirendre ttizéséévi december hó 18-án, kedden. ben láttunk és tapasztaltunk, látjuk a kormány minden egyéb intézkedésében is. Látjuk, hogy a mostani egész kormányzat — legalább amióta ez a nemzetgyűlés együtt van — folytonos taktikázásból áll. Alkotó munkát egyáltalában nem végez a kormány, olyan törvényjavaslatokkal nem jön, amelyekkel akár alkotmányjogi, akár közgazdasági szempontból ezt az országot megalapozná, itt rendet, nyugalmat és gazdasági konszolidációt teremtene, hanem folyton apró intrikákat végez, folyton taktikázik és taktikázással igyekszik az ország ügyeit valahogyan továbbvinni, a maga életét egyik napról a másikra meghosszabbitani. Pedig azzal tisztában lehetünk és tisztában is kell lennünk, hogy taktikázással egy kormányzatot hosszú ideig fentartani nem lehet, mint ahogy nem lehet fentartani egy kormányzatot szuronyok hatalmával sem, amire ez a kormány igyekszik. Látjuk azt is, hogy a kormány taktikai készsége ma minden vonatkozásban a kölcsön körül és a kölcsönben merül ki. Körülbelül egy éve annak, hogy a magyar kormányzat központjába a kölcsön kérdése belekerült s a magyar kormányzat azt egy esztendő alatt se tudta eliminálni, nem tudta kioperálni, ugy, hogy a ministerelnök ur az ellenzéket, ha az kifogásait felhozza, még ma is mindig figyelmezteti, hogy ha az ország sérelmes közállapotait itt napirendre tűzi, akkor a kölcsön kilátásai megromlanak, kedvezőtlenebbé válnak s hogy ez esetben az ország komoly romlásba jut. Látjuk, hogy Bethlen ezzel a programmal ment el már ennek az évnek elején Londonba, Parisba, Kómába s akkor a parlamenti csoportok és pártok elé járult azzal, hogy mig kinn van, ne zavarjuk az ő cirkulusait, ne igyekezzünk a parlamenti béke felbontásával zavart kelteni nyugati tárgyalásai alkalmával. Ezt honorálta is akkor az ellenzéki pártok mindegyike, mert nem akartak semmiféle akadályt görditeni a kölcsön tárgyalásai elé; azonban azt láttuk, hogy a kölcsön tárgyalásai akkor megszakadtak, egy későbbi időpontra toltak ki, ám, amikor az ujabb tárgyalások megkezdődtek, a ministerelnök megint azzal ment a pártok elé, hogy nagy szüksége van arra a bizonyos pártok közötti békére, mert ez teremti meg számára az alapot, a nyugodt tárgyalás lehetőségét. Elmúlt ez is és most ujabban megint ezzel állanak elő. De a kormány, látva, hogy most már teljesen lehetetlen az ellenzéket kölcsönhitegetésekkel leszerelni, — hogy a parlamenti harcot elkerülje, — rajtaütéssel próbálja megszerezni az indemnitást és az ellenzék nyakába kívánja varrni azt, hogyha nem lesz indemnitás, az ellenzéken a felelősség, és az ellenzéket terheli annak felelőssége is, hogy a magyar kormány a külföldi kölcsönt nem kapta nieg. Ma már, amennyiben a külföldi kölcsön tárgyalásainak eredményeiről beszélhetünk, a külföldi sajtó közlései alapján megállapíthatjuk, hogy az egyelőre ismét halasztást szenved, a kölcsönügyben való döntést a népszövetség elhalasztotta, ami azt jelenti, hogy mondva csinált volt a sürgősség abban a formában való hangoztatása is, hogy ha január 1-én nem kapja meg a kormány a felhatalmazási törvényjavaslatot, akkor a kölcsön veszélyben forog. Ez már teljesen elimináltatott, mert hiszen enélkül sem kapja meg, miután a külföldi kölcsön ügyében való határozathozatal későbbi időpontra ha! lasztatott.