Nemzetgyűlési napló, 1922. XVII. kötet • 1923. október 15. - 1923. december 12.
Ülésnapok - 1922-193
A nèmzeigynlés 193. ülése 1Ù23. Következik az 51. §. Kérem a jegyző urat, hogy azt felolvasni szíveskedjék. Forgács Miklós jegyző (olvassa az 51—55. §~okat, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök : Ezzel a törvényjavaslat részleteiben is letárgyaltatván, annak harmadszori olvasása iránt napirendi javaslatom során fogok előterjesztést tenni. Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést u;iból megnyitom. Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Jelentem, t. Nemzetgyűlés, hogy az imént elfogadott törvényjavaslattal elintézést nyert a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületének kérvénye is. Mikovínyi Jenő képviselő ur, mint a mentelmi bizottság előadója kivan jelentést tenni. (Halljuk ! Halljuk.') Mikovínyi Jenő előadó: T. Nemzetgyűlés! À nemzetgyűlés mentelmi bizottsága a lázadás előkészítésére létrejött szövetség bűntettével gyanúsított és tettenkapás folytán 1923 november 6-tól őrizetben, illetve előzetes letartóztatásban lévő dr. Ulain Ferenc nemzetgyűlési képviselő mentelmi ügyében az utóbbi napokban megtartott ülésein meghozta az ügyre vonatkozó javaslatot tartalmazó határozatát, amelyet a nemzetgyűlésnek tisztelettel bemutatok. Ebben az ügyben három ügyirat érkezett a nemzetgyűléshez, még pedig a 3741. és a 3748. számú, mind a kettő a kir. bíróságoknak megkeresésére, amelyeket a főügyészség tett át, azonkívül a m. kir. ministerelnök urnák a Ház elnökségéhez intézett átirata. A nemzetgyűlés mentelmi bizottsága ezt a két ügyet egyesitette és együttes határozattal terjeszti a nemzetgyűlés elé javaslatát. A másik ügyet, amelynek tárgyát az képezi, hogy Gömbös Gyula képviselő ur a nemzetgyűlésnek 1923 november 20-án megtartott 190. ülésében részben az ügy sürgetése céljából szólalt fel és tett indítványt, részben bejelentette Ulain Ferenc képviselő ur mentelmi jogának megsértését, a mentelmi bizottság külön tárgyalta és ezen 3747. számú ügyben is elkészítette a mai napon a maga javaslatát. Mind a két ügyben a mentelmi bizottság javaslatával egy időben tisztelettel bemutatom az Eckhardt Tibor képviselő ur által a bizottsági ülésen bejelentett kisebbségi véleményt is. Tisztelettel kérem, méltóztassék ezeket a javaslatokat kinyomatni, szétosztatni és a sürgősség megállapítása mellett — vagyis kimondása mellett annak, hogy a háromnapi időköz félretételével is kitűzhető — napirendre kitűzni. (Helyelés.) Elnök: A kétrendbeli jelentés ki fog nyomatni, szét fog" osztatni és azok tárgyalásra való kitűzése iránt napirendi javaslatom során fogok előterjesztést tenni. Kérdezem a t. Nemzetgyűlést: ki méltóztatik-e mondani e javaslatok kitűzésére és tárgyalására nézve a sürgősséget, igen vagy nem? (Igen!) Kimondom, hogy a sürgősséget a nemzetgyűlés megállapítja és igy e javaslatok a. háromnapi kitűzési határidő betartása nélkül tűzetnek napirendre. T. Nemzetgyűlés! Ezzel a mai ülés napirendjére kitűzött tárgyak letárgyaltatván, következő ülésünk idejére és napirendjére kivánok javaslatot tenni. Javaslom, hogy a legközelebbi ülésünket november hó 27-én, kedden d. e. 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzessenek ki: 1. a ma letárgyalt javaslatok harmadszori olvasása ; évi november hó 23-án, pénteken. 107 2. a gazdasági bizottság jelentése; 3. a mentelmi bizottság kétrendbeli jelentése Ulain Ferenc képviselő ur mentelmi ügyében; 4. a földbirtok helyesebb megoszlását szabályozó rendelkezésekről szóló 1920 : XXXVI. te. kiegészítésére vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása. (Helyeslés jobbfelöl és a középen.) Kiván-e valaki szólani I Rakovszky István képviselő urat illeti a szó. Rakovszky István : T. Nemzetgyűlés ! A napirendi javaslathoz kivánok szólani. (Halljuk ! balfelől.) Én a t. elnök ur napirendi indítványát elfogadom, csak azt a kérést vagyok bátor a t. elnök úrhoz intézni, legyen olyan szives aziránt intézkedni, hogy a mentelmi bizottsági jelentések -- tekintve az ügy nagy fontosságát — ne kedden, hanem már jóval hamarább osztassanak ki a képviselők között. (Helyeslés balfelöl.) Szilágyi Lajos : A lakásokra küldessenek szét! Elnök : Szakács Andor képviselő urat illeti a szó! Szakács Andor : T. Nemzetgyűlés ! Az elnök ur napirendi indítványával szemben én más napirendet indítványozok a t. Nemzetgyűlésnek. (Zaj és mozgás jobbfelől és a középen ) Rassay Károly: Teljesen igaza van! Tegnap arról tárgyaltunk, hogy miként tudunk végezni az anyaggal. (Zaj. Elnök csenget.) Szakács Andor : Méltóztatnak tudni, hogy tegnap a különböző pártok képviselői előtt a ministerelnök ur ismertette azt a munkaprogram mot, amellyel a legközelebbi időben a nemzetgyűlési foglalkoztatni óhajtja. Ebben a munkaprogrammban legelső helyen áll az imént beterjesztett mentelmi jelentések letárgyalása. Amint evvel elkészül a Ház, a kormány tervei szerint a földreformnovella kerül tárgyalás alá. Amikor a pénzügy minister ur hazaérkezik és az indemnitási javaslatot benyújtja, akkor a földreformnovella után az indemnitási javaslat tárgyalása következik, még pedig a kormány szándéka szerint ugy, hogy ha a földreformnovellát addig nem sikerülne részleteiben is letárgyalni, (Felkiáltások jobbfelöl: De sikerül!) akkor ennek a törvényjavaslatnak tárgyalását megszakítjuk és áttérünk az indemnitási javaslat tárgyalására, (Ugy van ! jobbfelől.) tekintettel arra, hogy az országnak igen fontos gazdasági és pénzügyi érdekei fűződnek ezúttal ahhoz, hogy a jövő esztendőre még a legrövidebb időre se következzék be exlex. Szándékozik még a kormány, ha az indemnitási vita az év befejezte előtt véget ér, a Budapest fővárosra s esetleg a vidéki vármegyékre vonatkozó és a törvényhatósági választójogról szóló törvénytervezetet is előterjeszteni. Szilágyi Lajos : Miért esetleg ? Épen olyan fontos a megye, mint a főváros! Farkas István : Miért szüneteltették a Házat ? Foglalkoztatták volna ! Szakács Andor : Ugy mondta a ministerelnök ur, hogy ha esetleg idő lesz, azt is letárgyalja a nemzetgyűlés. Amint méltóztatnak látni, t. Nemzetgyűlés, olyan óriási munkateljesitmény vár reánk, — ilyen fontos törvényjavaslatok letárgyalása — hogy ha mi az elnök ur napirendjét elfogadjuk és kedden meg-kezdjük ennek az érdemleges programúinak letárgyalását, még az is problematikus, vájjon kellő időben tud-e végezni a nemzetgyűlés ezzel a programmal. t Én átnéztem itt az elnökség t által tegnap közzétett és kézbesitett hátralékos t ügyek' jegyzékét és ebben találok egy törvényjavaslatot, amelyet az én szerény nézetem szerint még ennek a nagy munkaprogrammnak meg>