Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-171
38 A nemzetgyűlés 171. ülése 1923. évi augusztus hó 10-én, pénteken. igazságügy ministeriumb an mindössze nyolc fogalmazó van. Nálunk pedig ez a szám a százat is jóval meghaladja. Nálunk a szegény országban tehát az igazságügyministeriunii fogalmazó személyzetnek több tagja van, mint a dúsgazdag Belgiumban. Pedig meg kell adni, hogy ami Belgium igazságügyét, különösen pedig igazságügyi törvényhozását illeti, az az egész világnak, az egész világ minden nemzetének - és törvényhozásának példájául szolgálhat. Ez igy van nálunk az igazságügyministeriummal összehasonlítva és igy van a többi ministeriummal összehasonlítva is, pedig ha én rokonszenvvel viseltetem egy ministerium tisztviselői karával szemben, ha értéknek tekintek egy tisztviselői kart, akkor az igazságügyministeriumi kar az, amely képzettségénél és elhelyezkedésénél fogva is erre az országra nézve csak értékes lehet. De nemcsak ilyen Badiner-féle esetek történnek, amikor az adófizető exisztenciát kiüldözik az országból ilyen inproduktiv eltartott emberért, hanem még száz és száz ilyen eset van. Felhozhatok egy másik esetet, amelyet a saját praxisomból ismerek. Mert legjobb, ha az ember azokkal az esetekkel illusztrálja azt, amit mond, amelyet a maga tapasztalatából ismer. Egy másik ilyen mesteremberről van szó, egy iparművésznőről, valamint Vértes Jenőnérői, aki 60—70 tanítványt tanit a mesterségre, akik járnak hozzá. Ez a nő idegen helyen, kegyelembői kis szobácskában összezsúfolódva a családjával végezheti el feladatát. Ennek a családnak a lakásügyi hivatal megítélt egy lakást az Andrássy-ut egyik házában. Ez a család azonban nem költözködhetik be, mert habár a lakásügyi fellebbviteli tanács megállapította, hogy az ottiakő ember szabálytalanul került be a lakásba, sőt becsempésztetett abba a lakásba, mert a házigazda nem jelölte ki, hanem egy másikat jelölt ki, ennek dacára . . . Elnök : A képviselő urat már kétszer figyelmeztettem. Most harmadszor és utoljára figyelmeztetem, hogy nem az indemnitás vitájáról, hanem szakjavaslatról van szó most, és hogy kizárólag a tárgyhoz van joga a képviselő urnák szólani. A képviselő ur lakásdolgokról beszél, amelyek a tárgyalás alatt levő törvényjavaslattal semmi összefüggésben nincsenek. Kérem a képviselő urat, hogy nem méltóztassék az elnöki jóindulatot olyan nagymértékben igénybevenni és méltóztassék szorosan a tárgyhoz alkalmazkodva beszédét folytatni. Rupert Rezső: Én azt hiszem, hogy nagy félreértésről van szó. Bátor vagyok megmagyarázni az összefüggést a törvényjavaslat és az általam előadottak között. Itt szó van az ország teherbíró képességéről, arról, hogy minél kevesebb számú exisztencia között lehet megosztani egy adókontingenst, annál súlyosabban esik ez a teher a megkevesebbedett számú adózókra. Én vázolom a kormánynak azt a rossz politikáját, amely abban is nyilvánul,, hogy egyes adózó exisztenciák üldöztetnek. Én szívesen abbahagyom ezt a témát, csak rá akartam mutatni arra, hogy megtörtént az, hogy egy dolgozó, termelő adófizető család nem juthat saját, bíróilag megállapított lakásához azért, mert véletlenül gróf Bethlen András az, aki abba a lakásba szabálytalanul bekerült. De nem foglalkozom most már tovább ezekkel a kérdésekkel, hanem visszatérek szorosan magára a tárgyra, annak a kérdésnek a taglalására, hogy még az utolsó órában, mielőtt ez a kegyetlen javaslat, ez a gáztámadás ténnyé válnék, hogyan lehetne valamikópen korrektivumokról gondoskodni. A javaslat maga is igyekszik korrektivumokról gondoskodni, ezek a korroktivumok azonban nem sokat érnek. Mert ha igaz az is, hogy a kormány, a pénzügyi kormányzat ebben a javaslatban .gondoskodni akar arról, hogy ahol helytelen, aránytalan kivetések történtek, ott uj kivetésnek legyen helye, tudjuk, hogy ennek mi a következménye. Olyan rengeteg uj ilyen kérésről, panaszról lenne szó, amely az egész országból hangzanék fel — mert mindig kifogás tárgyává tennék a kivetést és vitatnák azt, hogy az aránytalanul történt, —- hogy a vége az lenne, hogy sehol se csinálnák meg ezt az egyenesített kivetést, hanem maradna minden a régiben. Hiszen ha a t. kormány tisztviselőinek elégtelensége vagy hozzá nem értése folytán nincs abban a helyzetben, hogy az 1922-iki kivetést eszközölje, akkor egészen bizonyos az, hogy az 1. § negyedik bekezdése alapján eszközlendő egyéni kivetést sem tudja végrehajtani, mert hiszen ha komolyan és igazságosan akarja végrehajtani, akkor az egész országban végre kell hajtania, mert az aránytalanság mindenütt és kivétel nélkül megvan. Annál veszedelmesebb ennek a törvénynek a beiktatása, az adó valorizálás, mert talán tudja a pénzügyminister ur azt is, hogy az 1921. évi kivetés, amely még ma is folyik némely helyen, vagy legfeljebb pár héttel ezelőtt fejeztetett csak be, már úgyis valorizációs alapon történt, mert amikor arra a kiskereskedőre, kisiparosra, ügyvédre, orvosra és gazdára kivetették a jövedelemadót, s az odament a magas kivetés miatt az adófelszólamlási bizottság elé, mindig azt mondták neki, hogy ezt az adót már 1921-ben meg kellett volna fizetnie, de azóta a pénz értéke leromlott s igy ő rosszabb pénzben fogja ezt az adót fizetni, tehát csak állja az adókivetést. Igy történt az, hogy nagyon sokan könnyelműen, egyszerűen egy gavalléros kézmozdulattal elfogadtak egy adót, egy numerust, amely a való helyzetnek nem felelt meg. Most már az úgyis valorizált adót akarja a kormány még meghuszszorozni és megötszörözni. Nem kell különösen figyelmeztetnem, hogy ennek eredménye mily súlyos igazságtalanságokra vezet,
