Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-171

À nemzetgyűlés 171. ülése 1923. évi augusztus KŐ ÏO-ên, pénteken. 39 Mielőtt a további kérdésekkel foglalkoznám, öt perc szünetet kérek. Elnök : A képviselő ur alig egy órája beszól. Rupert Rezső : Szívesen folytatom. Nem is a magam kedveért kértem a szünetet, de azt hittem, hogy talán a t. Ház türelme kifáradt. (Mozgás.) Ez nem korrektivum, és nem vigasztalás az sem, hogy az adójavaslatban, mint mindenütt, biztosítva van a panasz joga az adózó polgár javára. Nagyon jól tudjuk, hogy a panaszjog mit ér. Ennek semmi gyakorlati jelentősége nincs, ha egy ilyen panaszra 4—5 esztendeig nem jön válasz a közigazgatási biróságtól. À magam praxisában fordult elő, hogy 1918-ban beadott panaszokra ma sem döntött a közigazgatási bíróság, máig sem érkezett válasz. De nem is órkezhetik. Hiszen miről van szó? Mindenkinek az adója sérelmesen van kivetve, mindenki panasszal él a közigazgatási bírósághoz. Vagon számra érkeznek az akták, fizikailag is teljes- lehetetlenség eleget tenni a követelményeknek. Közben pedig megmarad az igazságtalanság, és az igazságtalan adókivetés a maga romboló hatását érezteti eléggé, mert legalább 60°/o-ot be kell fizetni e szerint az adótörvény szerint, is. Igazságtalan és antiszociális ez a javaslat azért is, mert a létminimum kérdését sem rendezi megnyugtatóan. A tudomány, a helyes szociológiai tanítás azt mondja, hogy minden polgárnak, minden dolgozó embernek legalább a mindennapi kenyeret, a létminimumot kell biztositahi, mert ha ezt nem biztosítom, akkor munkára sem lesz képes, mert munkaképessége csökken, ha pedig a társadalom munkaképessége csökken, jól tudjuk, hogy az végeredményében a gazdasági téren miképen érezteti hatását. A létminimum igen szegényesen van rendezve ebben a törvényjavaslatban, mindössze 500 aranykoronára szorítkozik, holott a békeidőben már megállapítást nyert és soha kétségbe nem vonatott, most sem vonja kétségbe maga a pénzügyminister ur sem, hogy legalább 1200 aranykorona az, amit létminimumnak lehet tartani. Egyes foglalkozási ágakban természetesen még ennél is több. Már most amellett, hogy ilyen mostohakézzel, szűkmarkúan, zsugori módon szabja meg a törvényjavaslat a létminimum összegét, még nem is vagyunk egész tisztában azzal, hogy tulajdonképen kikkel szemben fog ez jótékonyan érvényesülni, kik azok, akiknek létminimumát mentesitik? Itt ugyanis az uj adózókról beszél. Nem tudjuk, hogy vájjon a régi adókat illetőleg mentesit-e valamiben ez a bizonyos létminimum, mert ha gondolunk is az 1922 : XXI. tcikkre, amelyben a létminimumról van szó, vagy más törvényekre, nem tudjuk, hogy ez a javaslat azokkal miféle vonatkozásban van. Mindenesetre nem ártana, ha világosan kimondatnék, hogy ez a létminimum természetesen a régi éveknek adójával szemben is érvényes. Itt van azután a 2. §, mely az igazságtalanságoknak igazságtalanságát kodifikálja, amikor adópótlékot vet ki a késedelmes adózóra. Itt különbséget kellene tenni, mert a késedelmes adós között rengeteg különbség van. Vannak olyan exisztenciák, akik nem azért adóznak késedelmesen, mert nem akarnak adót fizetni, hanem azért, mert nem tudnak fizetni. Most mi történik? Ezeket az embereket, ezeket a szegény kisexisztenciákat, ezeket a nyomorultakat megbüntetik azzal, — mert nem tudnak adót fizetni, nincs miből, — hogy hónaponként 10°/

0-ot, vagyis 10 hónap alatt az adó dupláját kell fizetniök. Kosztpénzt kérnek tőle. Aki ezt a javaslatot csinálta, igazán megfeledkezett sok mindenről. Megfeledkezett a lehetőségről és a lehetetlenségről. Arról kellene gondoskodni ebben a javaslatban, hogy bizonyos adókategóriák ne legyenek kénytelenek ezt az adópótlékot fizetni, hanem csak a gazdaságilag erős adókategóriák, amelyekkel szemben joggal lehet vitatni, hogy azért késtek el az adófizetéssel, mert nem akarnak fizetni. De aki nem tud fizetni, azt nem adópótlékkal keli sújtani, hanem ellenkezőleg, adóelengedéssel, adóleszállitással kell rajta segíteni, így kell segíteni azokon, akik azért adóznak késedelmesen, mert a rájuk igazságtalanul kivetett adót nem tudják megfizetni, mert arra gazdaságilag képtelenek. A javaslat más szempontokat is sért. Sérti a takarékosság szempontjait, pedig egy kormányzatnál, amely ilyen súlyos áldozatokat kér a nemzettől és ilyen súlyos adó javaslatokkal jön a nemzetgyűlés elé, igazi kötelessége volna az, hogy a takarékosság szempontjait figyelembe vegye, mert a lerongyolt, elkínzott, pusztulófélben lévő országra nézve a legnagyobb jövedelmi forrás a takarékosság. Pusztuló, szegény országokban ez a legnagyobb jövedelmi forrás. Ezzel azonban nem törődik a t. kormányzat hanem még fellengzős, nem tudom milyen luxusigényeket is kielégít, amikor a Gaal Gaston t. képviselőtársam által is kifogásolt mezőgazdasági kamarák fentartásának lehetővététele végett a gazdaközönségtől további áldozatokat kivan. Csakugyan igaza van Graal G-aston t. képviselőtársamnak, (Ellenmondás a jobbóldalon,) nincs semmi célja, komoly rendeltetése ennek az intézménynek, nem tölti be azt a hivatását, amelyet vártunk tőle. (Mozgás a jobboldalon.) Kivételeknek természetesen helyet adok, mert lehetnek egyes helyeken vezetőemberek, akik komolyan veszik ezt a hivatást és ahol a kamara betölti a maga hivatását, hanem méltóztassanak szétnézni, nincs ez igy mindenütt, egyszerűen nem is tud róla a gazdaközönség, ugy, hogy ezek valósággal luxus-intézmények. Egyoldalú a javaslatnak igazságszolgáltatása minden egyébtől eltekintve pl. abban a