Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-171

A nemzetgyűlés 171. ülése 1923. évi augusztus hó 10-én, pénteken. 37 tetés és kereset nélkül maradnak, sőt ma már az előkelő szabókat is veszély fenyegeti, mert a pénzügyminister ur a vámpolitikájával lehetetlenné teszi, hogy olyan szövetek is bejöjjenek, amelyből finomabb ruhák készülnek. Nem kell rámutatnom arra, hogy a kormány a helyes gazdasági politika negációjának álláspontján áll akkor, amikor, noha ugy tartja a pénzügy minister ur, hogy minden a gazdasági tényezők szabad játékától függ, és ettől várja az eredményt, a korona sorsának eldőltét, maga gondoskodik a kormányzattal egyetértve arról, hogy ez a játék szabadon ne folytattassék, mert hiszen száz és száz monopólium, engedélyezés és más állja útját annak, hogy a nemzeti erők szabadon működjenek. Nem is igen kivánjuk, hogy ezek a gazdasági erők szabadon működjenek, mert bizonyos tekintetben szükséges az államnak jótékony beavatkozása ezek ellen a gazdasági erők ellen. De ha ez a jótékony beavatkozás nem történik meg, ezért nemcsak a pénzügyminister ur felelős, hanem más is, a szomszédos kormányzati ágak is. Hiszen látjuk, hogy a pénzügyminister ur is ugyanabban a nehéz helyzetben van, mint amilyenben Hegedűs Lóránt volt, aki főképen azért nem birt megbirkózni a maga feladatával, mert a többi kormányzati ágak területén nem volt rend, nem volt harmónia amelyen az egészséges gazdasági élet felépülhet. Ma is látjuk, hogy a szomszédos kormányzati ágak nem segitenek a pénzügyministernek ; látjuk, hogy a szomszédos kormányzati ágak területén valóságos existencia üldözés folyik. Elmondok egy esetet, hogy miről van szó, hogy mi minden száz és százféle tényező az, amely közrehat a gazdasági életünk romlására, a drágaság emelkedésére, az állami szükségletek emelkedésére ós a pénzügyi politika egészségtelen irányban való fejlesztésére. A népjóléti ministeriumnak terrénumára térek át egy pillanatra, hogy egy ilyen gazdasági kihatású kérdésre nézve ékesen, beszédesen szóló bizonyítékot feltárjak. Véletlenül abban a házban, ahol én lakom, lakott egy Badiner nevű iparművész-szabó. Ez az ember tizennégy éves kora óta itt lakik Magyarországon, Budapesten, itt fizetett adót. Nem törődött azzal, hogy formailag is megszerezze a magyar állampolg got, de ennek dacára eleget tett a katonai kötelezettségének akkor, amikor még osztrák-magyar monarchia voltunk. Az történt vele, hogy pár hónappal ezelőtt kapott egy lettre de cacher-t, száműző levelet és egyszerűen száműzték az országból. Ez az iparművész-szabó felsőbb körökben nagyon kedvelt volt, dolgozott művészeknek és nagyon szerették, ami érthető is, mert minden évben négy hétre kiment Parisba az ujabb modelleket tanulmányozni, megnézte a párisi divatot és hazahozta a fejében. Ez egészen ingyen importált érték volt és ezzel feleslegessé tette, hogy Parisból a francia divatot kész kreáció alakjában hozzák be a magyar ipar rovására. Ez az ember sok adót fizetett, s egy napon, mondom, megkapja a lettre de cacher-t, hogy az országból ki kell hordozkodnia. Magam is résztvettem ennek az ügynek egyes fázisaiban. Azért kellett ennek az embernek kimennie, hogy, annak lakásába bekerülhessen egy Polzer Ámon nevű belügy ministeri fogalmazó, valaki abból az osztályból, ahol a létre de cacher-k ügyét intézik. (Mozgás a szélsobaloldálon.) Hónapokon keresztül verekedtünk azért, hogy ez a becsületes, dolgozó és adózó polgár ittmaradhasson, akinek a családja, a felesége és kis gyermeke nem is tudott máskép, mint magyarul beszélni, aki ilyen értékes iparosember volt, Budapest egyik legkiválóbb szabója, aki minden évben meghozta azt az áldozatot, hogy Parisból hozta haza a divatot, s akiért a felső körökből is, valamint művészek is könyörögtek, hogy hagyja itt meg a minister ium S mégis az történt, hogy ki kellett mennie. Hónapokon keresztül viaskodtunk az érdekében, a lakáshivatal is megpróbálta, hogy segítsen rajta, s a felebbviteli tanács többször elhalasztotta a tárgyalást azért, mert azt hitték, hogy a belügyrninisterium ugy fog intézkedni, hogy visszavonja azt a számüző-levelet. De nem ez történt, hanem megjelent a tárgyaláson Polzer Ámon belügyministeri fogalmazó ur és hozta a ministeri döntést, hogy a ministerium nem vonja vissza a kiutasító határozatot. Ha megcsináljuk ennek az esetnek a mérlegét, akkor mi történt? Az történt, hogy egy dolgozó,, termelő, nagyon sok adót fizető embert Polzer Amon kedvéért, aki abba a lakásba beköltözött, tehát egy im produktiv emberért kiüldöztek az országból ; kiüldöztek valakit, aki fizeti azt az adót, amelyből a Polzer Amonok élnek. Egy produktiv embert, egy produktiv adóalanyt kiüldöztek azért, hogy az ő helyébe egy Polzer Amon, az eltartott ember kerüljön, akitől — jól tudjuk — at. pénzügyminister ur is szívesen megszabadulna, mert hiszen a t. pénzügyminister ur szívesen megszabadulna a tisztviselők 2

/

3 részétől, mert ugy tudom, hogy a t. pénzügyminister ur maga is belátja, hogy nem birjuk ezt a szörnyű nagy terhet, nem birjuk el azt a 2

/3 felesleget, amellyel ez az ország tisztviselőkben rendelkezik és tisztán csak szociális okokból hajlandó a kormányzat — aminthogy mi is csak ebből a szempontból vagyunk hajlandók — tartani őket. Érdekes példára utalhatok abban a tekintetben, hogy kis létszámú tisztviselővel is meg tud élni egy ország, sőt csak azzal tud jól megélni, mert minél több tisztviselője van egy országnak, az ügyek elintézése annál rosszabb és annál lassabban megy. Utalok e tekintetben Belgium példájára és bátor vagyok a pénzügyminister ur szives figyelmét felhívni arra, hogy Belgiumban, amely körülbelül akkora állam

s mint mi vagyunk a népesség tekintetében is, az