Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-182

A nemzetgyűlés 182. ülése 1923. évi szeptember hó 5-én, szerdán, 419 bizottságok jogkörével felruházza?« (Helyeslés a szélsobalóldalon.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a ministerelnök urnák. Szólásra ki következik? Héjj Imre jegyző: Eőri-Szabó Dezső! Eőri-Szabó Dezső: T. Nemzetgyűlés! Nem igen szívesen nyúlok az interpelláció fegyveréhez, nem pedig különösen akkor, amikor egyéni sérelemről van szó. Hogy mégis ebben az esetben ehhez az eszközhöz nyúlok, oka az, hogy bár egyéni sérelmet vagyok elmondandó, általános karakterisztikus jellege van a dolognak. Már többször rámutattam arra, hogy bizonyos oldalról állandó izgatás folyik, különösen a tisztviselőket izgatja a falu népe, a falvak jólétben duskálódó kisgazdái ellen. Nem akarok az elmondandó eset kapcsán kitérni arra, hogy milyen oldalról csinálják ezt az izgatást, én csak ennek az izgatásnak egy bizonyos szomorú következményére akarok rámutatni. Mert mielőtt belekezdenék az eset elmondásába, leszögezem azt a véleményemet, hogy a lelketlen izgatásnak az ilyen esetek megtörténésében feltétlenül szerepe van. Amikor az újságok és mások is folyton azt hangoztatják, hogy a tisztviselő éhezik és a falu népe ilyen és olyan jól él, és minden jóban dúskál, nem csoda, hogy a tisztviselőosztályban bizonyos ellenszenv, sokszor határozott gyűlölet alakul ki a falu népe iránt, és nem csoda azután — bár ez nagyon szomorú és elitélendő dolog — hogy amikor egy-egy ilyen falusi ember a kezébe kerül egyik-másik tisztviselőnek, — nem mondom, hogy minden tisztviselő ilyen, nem általánositok — az a tisztviselő nagyon is érezteti vele, és meg akarja mutatni, hogy tud ő ütni is rajtuk. Hogy ilyen meg olyan jólétben van a falu népe és ilyen meg olyan gyöngyéletet folytat, ezt mondják általában. Az az eset, amelyet itt röviden elmondok, rámutat arra, hogy milyen gyöngyélete van sok tekintetben a falusi kisgazdának. Kerületem székhelyén lakik alsó Vincze János 40—50 holdas kisgazda, akinek két háza van. Mindjárt utána teszem, hogy lakása még sincsen. Az egyik házában a pénzügyőrség van. Megjegyzem, hogy e háza után a t. pénzügyi kormányzattól 1918 óta árva fillér bért nem kapott. A másik házában két lakás van, melyek közül az egyikben laknak a szülei, a másikban pedig lakott ő a családjával. 1920-ban azonban igénybe vették ezt a lakást azon a címen, hogy lakhat a szüleivel is. Igaz ugyan, hogy az akkori lakásrendelet értelmében a járásbíróság itélt ilyen rekvirálások ügyében, és a járásbíróság belátván, hogy egy családot nem lehet arra kényszeríteni, hogy egy másik esalácl nyakára menjen, — még ha a szülőkről van is szó — a rekvirálás alól.a lakást felmentette. Az igali főszolgabíró azonban igen megaprehendált, hogy ez a kisgazda merészelt a lakása érdekében szót NAPLÓ XVI. emelni és megfenyegette: Megállj, lesz még rekvirálás ! Ez év tavaszán ismét igénybe vették alsó Vincze Jánosnak ezt a lakását egy járási csendőriroda részére, amelyben naponkint egy fél vagy talán egy órára meg-megjelenik a csendőrparancsnok, ennyi időt tölt ott abban a lefoglalt lakásban, amely pedig egyedüli hajléka volt ezidőszerint ennek a kisgazdának. Az a tény, hogy őt kén y szeritette a hatóság arra, hogy a szüleihez menjen házának egy másik lakásába, családi tragédiát is idézett elő, amenynyiben a felesége, sajnos, többször megtörténő családi perpatvar miatt otthagyta őt. Ez is rávilágít a helyzet szomorú voltára. Ez az egyik része a dolognak. Ennek a lakásrekvirálásnak az ügye, amely harmadfokban felkerült a népjóléti ministeriumba, hónapok óta vár eldöntésre. Ezen idő alatt én magam személyesen ezzel a szerencsétlen kisgazdával együtt a minister urnái, a minister ur főbb tisztviselőinél és a lakáshivatal referenseinél jártunk, kilincseltünk, kulcsoltunk, de sajnos, nem tudtuk ebben az ominózus ügyben semmi módon elérni azt, hogy visszakapja a hajlékát, a lakását Vince János kisgazda, akinek két háza van, hogy legyen födele. (Egy hang a baloldalon : Nem jól viselkedett !) Nem igen parírozott a főbiró urnák, talán ezért történt ez. Nem állítom ezt határozottan, de van támpontom arra, hogy ezt mégis mondhatom. Szóval, a dolog első része az, hogy egy kisgazda, akinek két háza van, hajléktalan, és ennek reparaturáját nem tudjuk kieszközölni hónapok óta tartó kilincselésünk és járkálásunk által sem. Ez a része a dolognak a népjóléti minister úrra tartozik, úgy, hogy interpellációm első részét őhozzá intézem, s az a következőképen szól (olvassa) : »Hajlandó-e a népjóléti minister ur alsó Vince János igali gazda lakásrekvirálás elleni felfolyamodását sürgősen elintéztetni és a vétkes közigazgatási hatóságok ellen eljárni?« T. i. azon vétkes közigazgatási hatóságok ellen, amelyek a döntést idáig késleltették és akadályozták. Ezzel azonban az ügy még nincs befejezve. Ez a szerencsétlen kisgazda azért, hogy visszakapja a lakását, várt a legutóbbi időkig, várt azért is, hogy a cséplést foganatosíthassa, hogy legyen hova tenni a gabonáját. Mivel augusztus végéig nem kapta vissza lakását, kénytelen volt elcsépelni és akkor megengedte magának azt az — elismerem — helytelen lépést, — bár az ő saját lakásáról van szó, az azonban ezidőszerint karhatalomnak hivatalos helyiségek részére le van foglalva — hogy 22 métermázsa vetőmagot beletett abba a szobába, amely csendőrirodának van lefoglalva. Már most mi történt? Az, hogy egy Fuchs nevű csendőrfőhadnagy ur hat csendőrrel maga elé hivatta ezt a kisgazdát, aki merészkedett a saját lakásába 22 métermázsa vetőmagot be« 62