Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-182
4ÍG A nemzetgyűlés 182. illése 1928. évi szeptember hó 5-én, szerdán. Már pedig, ha a népjóléti minister ur igy gondolkozik, ha egyáltalán a kormányzati intézkedések olyanok, hogy elősegítik a kivitelt és ha arra van kilátás, hogy ezek a kincstári részesedések emelkedni fognak és emelni fogják a házbéreket, pláne ha a minister ur — amint bizonyos körökben mondják — hajlandó lesz a lakásokat szabaddá tenni, akkor ebből olyan bajok származnak majd ismét az országra, és elsősorban a városokra, hogy annak következményei teljesen kiszámithatatlanok. (Igaz ! Ugy van ! halfelöl.) Mert tessék csak elképzelni, hogy azok a családos munkásemberek, akik, ha megkapják is a drágaság arányában a munkabér emelést, csak utólagosan kapják meg, tehát, ha megkapják is mindig le vannak késve, mert mindig csak utólag kapnak valamit a munkások és az alkalmazottak és sohasem kapják meg a teljesen az őket megillető részt, minő nyomorúságnak és nélkülözésnek vannak és lesznek még fokozottabb mértékben kitéve, ha a kormány intézkedései növelik a drágaságot. Ebből borzasztó nagy szociális bajok lehetnek, olyanok, amelyeket jobb volna okos, praktikus kormányzati intézkedésekkel elháritani. Itt van a kormány egy másik intézkedése, amellyel életbeléptette az uzsora-bíráskodást. Mi minden uzsorát elitélünk, az uzsorásnak minden üldözését helyeseljük. Csakhogy az a mód, ahogyan ez történik, mégis teljesen, helytelen. Ha a viceházmestert, vagy a házmestert elitélik azért, mert 3 korona helyett 5 korona kapupénzt szed, vagy ha a kis kofákat itélik el apró cselekmények miatt, ezzel még nem szüntetik meg a drágaságot, ezzel nem lokalizálják azt az uzsorát, amely megvan az árukereskedelemben, s amelynek gazdasági alapjai vannak. Valamely gazdaságpolitikai változás kell ahhoz, hogy ez az uzsora kiküszöböltessék, mert igy semmiesetre sem fogják kiküszöbölni, lehetetlenné tenni. Ott kellene kezdeni a dolgot, ahol az igazságügyminister ur próbálkozott tapogatózni, amikor milliókat ajánlott azoknak, akik a nagy árdrágitókat elitélik. (Zaj a jobb- és a baloldalon.) Hiszen ez a legjellemzőbb talán az egész uzsora-büntetőjogi rendszerünkre, hogy maga az igazságügyminister kénytelen jutalmat kitűzni arra, hogy valakit elitéljenek, hogy egy nagy uzsorást megfogj anak, mert hiszen ő is ugy látj a, hogy ez különben nem megy. Ebből a tényből meg lehet állapitani, hogy a nagy uzsorásokat az igazságügyminister ur véleménye szerint sem bántják, azok szabadon garázdálkodhatnak, ellenben a kis halakat, a kiskofákat, a viceházmestereket és pincéreket megfogják és elitélik, ellenben a nagyok szabadon járnak-kelnek. Másképen érthetetlen is volna az igazságügyminister urnák ez a rendelkezése. Én adok az igazságügyminister urnák utat és módot arra, hogy megtalálja ezeket. Propper Sándor : Jutalom nélkül ! Farkas István : Jutalom nélkül. Kezdjük a kar télieken és a ringeken, sőt talán legjobb volna, ha az igazságügyminister ur a kormány tagj ai közt keresné elsősorban a bűnösöket. Propper Sándor : A pénzügyminister ! Szilágyi Lajos ; Valamelyik ügyész megcsinálta volna ezt a viccet ! Farkas István : Én azt hiszem, hogy a cukorból és az egyéb dolgokból való kincstári részesedés mind olyasmi, ami nagyban való drágítást jelent. A kormány intézkedései kétségtelenül olyanok, hogy valami kartellszerü jeléggel bírnak, az állam szempontjából természetesen, de valójában előidézik a drágaságot és az igazságügyminister urnák nem kellene messze mennie, csak körül kellene néznie saját ministertársai, a különböző tárcák betöltői között, hogy megtalálja, melyik-ministerium mennyiben drágított és ezzel máris meg tudna akadályozni egy nagy drágítást» Sorra kellene aztán venni a magánvállalkozásokat is. Mert tessék csak figyelemmel kisérni a cukrot, ezt az édes kis valamit, amelybe a bankok nagyon beleszerettek; nagyon édes dolog ez nekik, mert igen kitűnő hasznot, kitűnő jövedelmet hajt. A cukor tehát teljesen a nagybankok kezében van kartellszerüen és ezek a nagybankok azok, amelyek a drágítást előidézik. A drágítás arányában természetesen velük megy az állam is, és az állammal megállapodva fokozatosan emelik a kincstári részesedést is, de emelik a cukor árát is : ezt azután a nagyközönségnek tessék megfizetni, ha egyáltalában akar cukrot fogyasztani. Ma már ugy áll a helyzet, hogy a szegény néposztály egyáltalában nem bir cukrot fogyasztani, a vidéken a falusi népesség szegény része sem, pedig a cukor egyike a legfontosabb tápszereknek, amely, ha hiányzik a népességnél és amellyel ha ugy lehet üzérkedni, mint ahogy üzérkednek, azt nagyon megsínyli a lakosság nagy része. Az államnak nem azt kellene csinálnia, hogy a maga haszonrészesedése érdekében állandóan emelni hagyja a cukor árát, és hagyja, hogy ez a pénzérdekeltség kizsarolja a nagyközönséget, hanem ellenkezőleg le kellene szorítani a cukor árát, hogy a cukor eljusson a munkáscsaládokhoz, eljuthasson a legközönségesebb falusi viskóba is, mert ez fontos tápszer, amelyre a táplálkozásban az élet fentartása szempontjából szükség van. Ott van azután a malotnkoncentráció, vagy kartell, amelyről már többször beszéltünk, és amely tetszés szerint emeli az árakat, akkor amikor a gabona ára nem emelkedett, a malomkoncentráció szükségesnek tartotta és nótaszóval keresztülvihette a 44%,-os lisztáremelést. Propper Sándor: Állami hitellel! Farkas István: Keresztülvitte, mert nem volt senki, aki megakadályozta volna; nem volt, nincs intézkedés, amely azt lehetetlenné tegye. A malomkoncentráció ezt vígan megtehette, mert hát Uram, Isten, nagy koncentráció, nagy kapitalista kartell, hát szabadon garázdálkodik. Propper Sándor: És kereszténykurzus van ! Farkas István : Végig lehetne menni a gyapjún, a bőrön, a petróleumon, egész során a
