Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-171

34 A nemzetgyűlés 171. ülése 1923. mukra nincs más menekvés. Be kell ezt látniok, mert ha a kisexisztenciák tömegei, a kisipar, a kiskereskedelem, a szabad értelmiségi foglal­kozásúak, a szolgálatból élők, és általában a munkából élők fel nem mentetnek a megbirha­tatlan adó viselés alól, ha annak ellenére, hogy most már az élettel is alig birnak megbirkózni, hogy most már mindennapra csak fél kenyér­adag jut nekik, ragaszkodik a kormány ahhoz, hogy adó alakjában mindent elszedjen tőlük, az utolsó fillérükre 4s rátegye a kezét, akkor ebből az adózásból nem adóbevételek, hanem adóhátralékok lesznek és ezek az adóhátralékok semmiféleképen sem lesznek alkalmasak arra, hogy az állam szükségleteinek fedezésére szol­gáljanak. A vége nagy kétségbeesés, közingerültség« feltámadása, szinte fellázadása lesz, melynek nyo­mása alatt nem marad a kormányzat részére más hátra, mint hogy egyszerűen nagy általá­nos adóamnesztiát rendeljen el. Ez alatt azon­ban ez a káros, igazságtalan, kegyetlen adózta­tási rendszer elvégzi a maga romboló munkáját, tönkretesz nagy rétegeket. Es mi lesz a vége? Az, hogy a cehet végül mégis azoknak az erős gazdasági exisztenciáknak kell majd kifizetniök, akik a nagy rombolás után is megmaradnak, hogy mind fokozottabb igényekkel lépünk fel a nagyvagyonnal szemben, hogy mindhangosabban emlegetjük a nagyvagyon kötelességeit, ugy, hogy az kétségbeesésésében kénytelen lesz a leg­égetőbb szükségletek kielégítésére odaadni va­gyonát. Gaal Gaston : A takarékos embert bünte­tik a pazarló javára! Rupert Rezső: Akkor azonban már késő lesz, mert ma még helyes progresszív adózással megmenthetnők a középerejü exisztönciákat, és a nagyexisztenciákat is, ami a nemzet javára is válnék, de az ilyen rúgd fel, — hagyd el ke­gyetlen, igazságtalan — és mint Gaal Gaston képviselőtársam mondta, — végeredményében végre sem hajtható adóztatással azt érjük el, hogy a terhek szinte lavinaszerűen fognak foko­zódni, mert alákötve a nemzetgazdálkodást, alá­kötve a pénzügyi gazdálkodás véredényrendsze­rét, és megzavarva egész életerejét, nem követ­kezhetik semmi más, mint a kiadások fokozó­dása, és az általános drágulás, amely száz és száz irányban érvényesíti káros hatását. Nem arra van szükség, hogy bravúros pénzügyi tehni­kával dolgozzunk, ahogyan, ugy lászik, a ma­gyar pénzügyi kormányzat kimeritettnek látja feladatait és kötelességeit. Amikor a napokban közbeszólás alakjában azt mondtam, hogy nem lehet egyoldalú techni­kai pénzügyi rendszerrel dolgozni, mert ez végre is pusztulásra vezet, hanem helyes gazdasági politikát kell folytatni, a pénzügyminister ur azzal válaszolt, hogy erre a bölcsességre nem tud felelni. Nem hiszem, hogy ne tudna felelni rá a pénzügyminister ur, de azt elhiszem, hogy évi augusztus hó 10-én, pénteken. nagyon nehéz, nagyon kellemetlen rá felelniej mert ha talán személy szerint nem is tehet róla, — el is hiszem, hogy nem tehet róla — de mégis csak be kell látnia, hogy a kormány­zat lelkiismeretét terheli az, hogy erre a közbe­szólásomra méltó, kellő és helyesen védekező választ nem adhat, mert hiszen a kormányzat mindent elkövet arra, hogy gazdasági életünk rendje megbomoljék, a kormányzat mindent elkövet arra, hogy az egész gazdálkodás a gazdasági életet gátló irányba terelődjék. Egyes képviselőtársaim szóvátették mái­ezeket a kormányzati hibákat, bűnöket, ezt a rossz gazdálkodást, rámutattak a kormány helytelen politikájára és arra, hogy a pénzügyi vámrendszer az ország közgazdasági életére is káros hatással van. Ennek ellenére a pénzügyi kormányzat sub titulo iparvédelem, meg agrár­védelem fentartja ezt a vámrendszert, és ami még ennél is rosszabb, érvényben tartja a tilalmi rendszert, az engedélyezési rendszert, a protekció és korrupció rendszerét, mondom, sub titulo iparvédelem és agrárvédelem, holott erről szó sincs, hanem szó van egyszerűen pénzügyi szempontokról, szó van arról, hogy jövedelmi forrásul kellenek ezek a vámbevé­telek. Hiszen a magyar iparnak szorosan véve nincs szüksége ilyen vámvédelemre, az agrár­gazdaságnak szintén nincs szüksége, hiszen az agráriusok szinte egészen megfeledkeztek ma már arról, hogy agrárvédő vámpolitikát is kel­lene csinálni, sőt az agrártársadalom ma már egyenesen a vámrendszer ellen van, hiszen az érdeke is ezt parancsolja. Mert ma a kormány iparvédelmi politikájának és tulajdonképeni pénz­ügyi vámpolitikájának a következménye? Az, hogy ma már a legerősebb jövedelmi forrás, a nemzet tulajdonképeni gazdasági ereje, az agrár­termelés nem tudja kielégíteni a maga szükség­leteit, nem tudja méltányos, olcsó áron besze­rezni azokat az eszközöket, melyekkel a gazdál­kodást folytatni lehetne. A tilalmirendszer és a prohibiciós vámok állják ugyanis az útját an­nak, hogy a mezőgazdaság megkapja a számára szükséges nyersanyagokat, eszközöket és gépeket. Csak egyetlenegy példát hozok fel. Ipari vám­védelem kormányunk felfogása szerint az, hogy nem engedi be a kaszát, sarlót és másféle gazda­sági eszközöket, . . . Vargha Gábor : A kaszát beengedi két mil­lióért! Rupert Rezső: . . . mert egész vámrendszere olyan, hogy a magyar mezőgazdaság nem tudná megvenni a behozott árut. Mindez történik a szentgotthárdi kis gyárért, mert ott van egy kis kasza- és sarlógyár. Vargha Gábor : Nem kicsi ! Rupert Rezső : A képviselő ur szentgotthárdi, megértem tehát közbeszólását és ugy látszik, hogy közel is áll ahhoz a kis vállalathoz, Vargha Gábor: Nagy vállalati

Next

/
Oldalképek
Tartalom