Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-182
A nemzetgyűlés 182. ülése 1923. évi szeptember hó 5-én, szerdán. 407 talékszolgálatban is lényeges változás fog beállani és nemcsak el fogjuk érni a békeidőket, hanem el is fogjuk hagyni azokat s sokkal jobb eredményeket fogunk elérni. Az anyagokkal is ugy vagyunk, mint a szénnel. Az anyagoknál nagyon furcsa helyzetben van a Máv. A Máv. külföldön többé hitelt nem kap, mert nem fizetett. Erdőhegyi Lajos: Ugy van! Peyer Károly : Magyarországon sem fizet ! Strausz István: Szomorú megállapítás! Sándor Pál ; A Máv. itt Magyarországon szintén nem fizet. Ha azt a kimutatást nézem, hogy az utolsó hónapban mennyi bankót adtunk ki, érthetetlen előttem, hogy miért épen a Máv. az, amely nem fizethet. Ez rébusz előttem. Mert mi következik ebből, t. Nemzetgyűlés? Mondjuk, hogy egy kereskedő ajánlatot tesz a Máv.-nak. Hogyan fog kalkulálni? Azt fogja mondani elsősorban, hogy a Máv. nem fizet, tehát számítja a kosztpénz kamatját. (Mozgás a jobboldalon.) Azt hiszem ez a legelső. Másodsorban azt' számítja, hogy mivel a Máv. nem fizet, elértéktelenedik a bankó, amire megkapja. Harmadszor azt számítja, hogy a Máv, ha lehet, perre viszi a dolgot, hogy minél később fizessen., Barthos Andor : Es hogy biztosan elveszítse ! Sándor Pál : Alapos gyanuokok vannak nálunk adatok alapján, hogy a Máv. azért nem fizet, mert ugy gondolkozik, hogy rosszabb koronában fogja ezeket az összegeket megfizetni. Ez nagyon jó politika állami szempontból, államerkölcsi szempontból azonban ezt a politikát nem lehet helyeselni. A kereskedőnek tehát, hogy ugy mondjam, amint mondani szokás, még a szép kilátást is kalkulálnia kell, hogy valahogy pénzéhez jusson. De mi következik ebből? Ez nagyon egyszerű. Az következik, hogy a Máv. méregdrágán fizeti mindazokat az anyagokat, amelyekhez különben sokkal olcsóbban jutna ; az következik, hogy miután a Máv. drágán fizeti ezeket, ennélfogva a magángazdaság is drágán fizeti ez anyagokat az egész vonalon, mert a magángazdaságnak sem adják olcsóbban, mint a Máv-nak. Azt kérdezem: szabad annak lennie, hogy a Magyar Államvasutak fizetésképtelen állapotban legyenek külföldön és belföldön ? Mert hogy lehető rövidre fogjam mindazt, amit mondani akarok, (Helyeslés a jobboldalon.) mi a következménye ennek? Előbb utaltam a Reichsbahn-füzetekre ; ezeket átolvasva azt találtam, amit ezekben a képekben önöknek is megmutattam, hogy ezer mozdonykilométerre a szénfogyasztás Németországban —, ahol a 8 órai munkaidő be van vezetve, mert ott szocialista kormány van —, 1919-ben 22 tonnát, 1920-ban 19 2 /s tonnát tett ki, 1921-ben pedig 17'9 tonnára szállott le. 22 tonnáról tehát 17'9 tonnára szállott le a szén fogy ászt ás a német vasutaknál, az olajfogyasztás pedig 29 kg-ról lecsökkent 24 2 /â kg-ra, Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a németek a szén hamuját is felhasználják, tehát az sem megy veszendőbe, akkor méltóztassék elképzelni a különbséget a mi Wirtschaftunk és a németek Wirtschaftja között. Még érdekesebb, — ezekből a könyvekből látom, amelyeket ők maguk szerkesztenek — hogy milyenek voltak a kiadások. Az üzleti bevételek és az üzleti kiadások közötti viszony, az u. n. üzleti koefficiens folytán javult, ugy, hogy 1920-ban minden száz márkányi üzleti bevételre 172.9 márka üzleti kiadás esett, 1921ben 100 márka bevételre 110 márka kiadás, tehát 63 márkával kevesebb, mint előbb, 1922ben pedig 100 márka bevételre már csak 95.5 márka kiadás esett. Ez azt jelenti, hogy ha eltekintünk a befektetésektől és a kamatszükséglettől, a német vasutak nem dolgoztak többé deficittel. Méltóztassék elképzelni, hogy ennél a különféle államokból összetákolt államvasutnál el tudták érni ezt az eredményt, nálunk pedig az állami költségvetés deficitjének 60%-át az Államvasutak teszik. Azt hiszem, élénkebb bizonyítékát annak, hogy nálunk nem olyan a kezelés, mint amilyennek lenni kellene, nem adhatom annál, amit most elmondottam. Ez a statisztika mindent megmagyaráz. Ez a statisztika megadja nekem azt a jogot, hogy megkövetelhessem, hogy maga a parlament vizgálja meg ezt az üzemet és a parlament adja meg jövő irányítását. (Helyeslés a baloldalon.) Ez az egy adat elég volna arra, hogy ezt megállapítsam. Áttérek azonban most beszédem egy igen érdekes részére, (Halljuk ! Halljuk !) a Magyar Államvasutak valutaspekulációira. (Halljuk ! Hallj uh ! bal felöl.) E tekintetben elsősorban volna egy kis szavam a pénzügyminister úrhoz, aki — sajnos nincs itt. de remélem, hogy helyettese referálni fog neki. Szilágyi Lajos: Helyettese és utódja! Sándor Pál : Elképzelhetik azt, hogy a vasútállomások csak bankót fogadnak el fizetésül, de kincstári jegyeket nem? Az államnak legnagyobb érdeke, hogy lehetőleg sok pénzt adjon ki kincstári jegyekben. Ha azonban a vasúthoz jönnek és fizetni akarnak kincstári jegyekkel, nem fogadják el. Magam láttam egy impozáns esetet, amikor öt milliót akartak fizetni, három ós fél milliót bankóval és egy és fél milliót kincstári jegyekkel, de nem fogadták el. Strausz István : Kötelező az elfogadás. Sándor Pál : Kötelező az elfogadása és a pénzügyminister ur nem tudja keresztülvinni a magyar államvasutnál, hogy elfogadják. Hát hol legyen a magyar államnak hitele, ha a magyar állam első üzeme nem fogadja el a kincstári jegyeket, hanem csak a bankót. Itt megszűnik minden. (Mozgás.) Yagyok bátor csak arra hivatkozni, hogy Ausztriában és Németországban már teljesen
