Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-182

406 A nemzetgyűlés 182. ülése 1923. évi szeptember hó 5-én, szerdán. használni. Különben erre a kérdésre is rátérek, t. képviselőtársam. Nem mellőzöm, ha egyszer felvetettem ezt az egész kérdést. Ha abból indulok ki, hogy a szénnél csak 10 százalékos megtakarítást tudnánk elérni, — májusban 30 milliárd, a mai árak mellett pedig 150 milliárd lévén a szénfogyasztás, ennek 10%-ából: 15 milliárdból milyen könnyen fizethetnők az államvasutak hivatalnokait, sokkal jobban, mint ma. Tény ugyanis, hogy az államvasút alkalmazottai óriási munkát végeznek, amelyet jól kell megfizetni, mert máskülönben becsületes munkát kapni nem lehet. Milyen könnyen lehetne őket fizetni, ha nem is 25, csak 10 százalék megtakaritást tudnánk elérni. Békeidőben a legnagyobb veszekedések voltak az államva8uti személyzet és a szénkiadás közegei között, mert a iokomotivvezető minden lapát szénre vigyázott, mert tudta, hogy ha pazarolja a szenet, akkor a sajátját pazarolja, hiszen prémiumot kapott és igy nem volt bolond elhanyagolni a saját érdekét. Ez a prémiumrendszernek óriási előnye az egész vonalon. Rámutatott erre az ankéton Neumann volt államtitkár, aki kiváló vasúti „szakértő, a legelsők egyike Magyarországon. O rámutatott arra, hogy Németországban szemléltető előadásokat tartanak a személyzetnek, grafikonokat mutatnak be, amelyek feltüntetik, hogy mennyi volt a költség azelőtt és mennyi ma, hogy mennyi volt a szénfogyasztás azelőtt és mennyi ma, érdekes képeket tárnak a személyzet elé, amelyeken két boxoló ember látható, mutatván, hogy azelőtt a bevétel milyen kicsi ember volt és milyen nagy volt a kiadás, később pedig mennyivel nagyobb ember ábrázolja a bevételt, mint a kiadást. Ezzel a németek azt akarják bemutatni, még pedig szemléltető módon, hogy mit lehet munkával elérni. Szemléltető módon mutatják be, szénrakásokkal, hogy mennyi szénre volt szükség azelőtt és mennyire most, a német államvasuti alkalmazottak tehát megtanulják a mesterségüket és prémiumok révén gratifikációkat kapnak. Ha önök előtt ezek a dolgok kicsinyeseknek látszanak is, tény, hogy szakértőink szerint mindezt nálunk is meg kellene csinálni. Itt mutatok rá arra, hogy a Mávnál, amely Magyarország legnagyobb üzeme, nem szabad politikai szempontok szerint eljárni az alkalmazottak elbocsátásánál. Meg kell tartani azokat a szakértő embereket, bármilyen vallásúak és nemzetiségűek is, akiktől a fiatal generáció majd meg fogja tanulni, hogyan kell vasutat vezetni. Ha ezután is egyes hatalmi faktorok kedvtelése szerint fogják a szelekciót megcsinálni, akkor el fogjak veszíteni régi szakértő embereinket, akik ismerik a vasutat és ez pótolhatatlan vesztesége lesz az egész nemzetgazdaságunknak. A szén- és az anyagkezelés ügye az egész vonalon annyira fontos, hogy visszahat a magánüzemekre is, amelyek nagyon szeretnek az államvasutak után igazodni. Ha a Máv. szenet takarít meg, ezt megtudja az egész ipari világ Ha bármilyen kicsiny találmány révén megtakarit valamit az anyagon, azt is megtudják. A magánüzemben mindezt fel, lehet használni. Az tehát, hogy a Magyar Államvasutak kevesebb szenet és kevesebb anyagot használnak, a magánüzemekre az egész vonalon visszahat, mint visszahatott Németországban ; bátor leszek majd önöknek statisztikai kimutatásokat mutatni, hogy mennyire visszahatnak ebben a szerencsétlen Németországban mindazok az okos intézmények, amelyeket a németek az ő nagy organizatorikus tehetségükkel megalkottak. Ezek még mindig az egész világnak a mintáját képezik. Amit ezek az emberek ezekben a szerencsétlen években csináltak, azt senki ezen a világon utánuk csinálni nem fogja. Mondhatom, hogy szivem mélyéből sajnálom, hogy ilyen szerencsétlen sorsra jutottak, (Felkiáltások a jobboldalon : Mi is !) mert maga az emberiség igen sokat vészit kvalitásban, ha Németországot lesújtják. Én voltam az 1918-ban, aki az országgyűlésen kétizben támadtam a németeket, amikor a Raubzugokat organizálták Tisza István gróf ministerelnöksége idejében. Támadtam őket, de most kijelentem, hogy még a hazafiság tekintetében is tanulhatunk tőlük, (Felkiáltások: Sokat!) mert látjuk, mire képesek szerencsétlenségük közepette. Nagy Ernő: Kivált a hazafiasság terén 1 Sándor Pál : Legyen szabad felemlítenem azt is, amit elsőrangú szakköröktől hallottam, és amit a minister urnák nagyon a figyelmébe ajánlok, hogy nálunk a tartalékszolgálat túlságosan nagy, a tartalékszolgálat óriási pénzébe kerül az államnak. A tartalókszolgálat májusban óránkónt 9000 koronába került, — ennyit számítottak — ma valószínűleg az ötszörösébe kerül. Azt mondják, hogy mindamellett hogy 1914 előtt sokkal kisebb volt ennek szükséges teljesítőképessége, ma ez a tartalékszolgálat túlnagy mederben folyik. Arra vonatkozólag, hogy ez a tartalékszolgálat mennyibe kerül, kiszámítottam, hogy egy tartalékmozdony üzemköltsége, ha naponta 20 órát számítunk és csak 300 munkanapot veszünk, — pedig azt mondják, hogy több — 9000 koronás alapon egy évben 54 milliót tesz ki; ha pedig ötszörös árat számitok, miután a szón ára ötszörös, s nem is számítom a lokomotivok javitását, akkor egy tartalék mozdony egy évben körülbelül 250 millióba kerül. Ha tehát egy évben csak 10 tartalékmozdonyt takarítunk meg, akkor ez két és félmilliárdot tenne ki, ami a magyar államháztartásban rém nagy összeg. Megjegyzem, hogy elsőrangú szakértők azt mondják, hogyha a Máv.-nál helyreáll a teljes rend, ha helyreáll a teljes autoritás, — amire később szintén vissza fogok térni — ha helyreáll a szubordináció, amint helyreállt Németországban az egész vonalon a vasutaknál, akkor ebben a tar-