Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-171
A nemzetgyűlés 171. ülése 1923. évi augusztus hó 10-én, pénteken. 33 szerkesztette meg, hogy az egyenesen a nemzet életét, a magyar társadalom nagy tömegeinek, nagy rétegeinek életlehetőségeit veszélyezteti, Egyszerű lelketlen technika az, ami ebben az adójavaslatban le van fektetve, mert nem törődik sem az állami magasabb igazságokkal, sem a szociális igazságossággal, sem a célszerűséggel, sem az észszerüséggel, nem törődik a következményekkel, hanem csak egyetleneggyel ; hogy akármilyen áron, bármily kegyetlenül is egyszerűen elszedje a zsebekből azt a pénzt, amelyre az államnak pillanatnyi helyzetében szüksége van, Nem törődik a jövendővel, nem törődik azzal, hogy az adóforrásokat apasztja el, az adóforrásokat tömi be, ami később megbosszulja magát, hanem ridegen elszedi a pénzt onnan, ahol épen találja. Valóságos gáztámadás ez a törvényjavaslat a magyar kisexisztenciák tömege ellen. Épen olyan lelketlen, nem különböztető, mint a gáztámadásnál elömlő gáz, amely megöli a harcképtelen embereket is és rendesen inkább a harcképeseket nem öli meg, mert ezeknek van gázmaszkjuk, mint ahogy a magyar gazdagoknak is elég jó gázmaszk a gazdaságuk, amelyen nem hatolnak keresztül a mérgező gázok. Egészen bizonyos azonban, hogy a magyar gazdasági élet sebesültjeinek pusztulására vezet ez. Egy ilyen kérdést nem lehet egyszerűen csak szorzással elintézni, nem lehet szembehelyezkedni a szaktudásnak azzal a megállapításával, amely minden nemzetre minden időben és minden gazdasági rend mellett érvényes, hogy egyéniesiteni, individualizálni kell az adót, az adókivetést mindenkinek teherbírásához kell alkalmazni. Ennek megtagadása ez a javaslat, mert egyszerűen kegyetlenül szoroz, nem veszi figyelembe nemcsak az egyének? nek, hanem az egyes osztályoknak az érdekeit sem, és egyszerűen ugy cselekszik, hogy ahányszor a drágulás megszorozta az árakat, ő is majdnem ugyanannyival megszorozza az 1921-ben kivetett adót, holott nyilvánvaló, köztudomású, szinte ordit az, hogy nem igy van, hogy a j övedéimek nem fokozódtak, nem sokszorozódtak ugyanabban az arányban, mint a drágaság, tehát a drágulási szorzószámmal nem szabad megszorozni az állítólagos 1921. évi jövedelmekre kivetett adókat. Halász Móric : Nem is azzal szorozták ! Rupert Rezső : Nem azzal szorozták, — hiszen nem mondottam, hogy pontosan azzal — hanem majdnem ugyanabban az arányban, mint amilyen arányban a drágaság növekedett (FelMáltások a középen : Dehogy ! Dehogy !) Pedig a drágaságnak az a természete, hogy rendesen épen a gyenge exisztenciákat sújtja, a drágaság tulajdonképen a kisexisztenciák nyakába szakadt, mert hiszen a szegény emberek, a társadalmi, gazdasági élet durákjai azok, akiknek a gazdasági élefc sakk-mattot ad. Tulajdonképen ezeknek kell minden terhet viselniök, ezeknek kell még a teherbiró osztályok terheit is átvenniök, ha nem is állami direkt vagy indirekt adózás formájában, mert hiszen a termelők ezt az adót egyszerűen kiadásnak, rezsiköltségnek tekintik s mindig belekalkulálják az általuk megállapított árakba Halász Móric : Ilyet nem lehet még mondani sem ! Rupert Rezső: Ez nem az én kitalálásom, ez nem az én állitásom, hanem a tudomány, a szociológia megállapítása. Megvigasztalom t. képviselőtársamat, hogy ezzel nem állítok valami nagyot. Ezt elismeri minden termelő, — a legnagyobb termelők is — elismeri maga a plutokrácia is, hogy igy van, de viszont ennek legalább van egy korrektivuma. Mert igaz ugyan, hogy a társadalmi adózás teljes egészében a szegényebb osztályoknak, a kisexisztenciáknak a nyakába szakad, ezzel szemben áldásként ott van az, hogy ez az adózás egyúttal a gazdasági élet vérkeringését is mozgatja, mert azzal, hogy megveszik, fogyasztják a termelt árut, további lökést, további táplálékot adnak az iparnak, a kereskedelemnek, a vállalkozásnak, amely igy a fogyasztás arányában újra megint termelhet, fokozódván tehát a vállalkozás, szaporodnak a munkaalkalmak s az emberek megint megtalálják a maguk exisztenciáját. Ezért mondom, t. Nemzetgyűlés, , — és higyje el nekem t. képviselőtársam, hogy igy van, hiszen ez a szociológiának egyszerű matematikai megállapítása — hogy habár a szegény osztályok viselik az összes adózást abban a formában, hogy társadalmi adózás alakjában átveszik a felsőbb rétegek adóját, ez még nem olyan nagy károsodás, mert ezzel szemben vigasztalásként, korrektivumként még ott van az, hogy ezzel táplálják a gazdasági élet vérkeringését. Egészen más a helyzet, ha annál a kisexistenciánál megfogják a jövedelmet és egy technikai művelettel elveszik tőle, ugy hogy a nála meggyült kis jövedelmet nem tudja visszaadni a gazdasági életnek fogyasztás formájában. Egészen más ekkor a helyzet, mert akkor ezeket az osztályokat megfosztjuk a fogyasztóképességtől s ezzel visszahatunk az egész gazdasági élet területére, mert ezzel a termelést ellanyhitjuk. Hogy ez a veszedelem fenyegeti az országot, utóvégre azt minden belátó, minden nyitott szemmel látó jó hazafi tudja, mert hiszen évek óta tapasztaljuk, hogy milyen arányban csökken a nagy tömegek fogyasztó ereje, ugyanolyan arányban a termelés érdekei is sérelmet szenvednek. Most már nincs más segítség, mint az, hogy áttérjünk — és erre még mindig itt van a kellő pillanat — az igazi progresszív adózásra. Ez a törvényhozás is felismerte a szükségét, nagy jelentőségét és megmentő erejét a progresszív adózás rendszerének, mert hiszen az 1922 : XXI. t.-c. 2. §-ában egyenes parancsot adott a pénzügyi kormányzatnak arra, hogy terjesszen elő olyan törvényjavaslatot, mely a progresszív adózást még fokozottabbá teszi és a kisebb, létminimummal is alig rendelkező exisztenciákat mentesítse az adózás alól. Azok, akiknek a progresszív adózás fáj, most már súlyos tapasztalatok árán kell, hogy belássák, hogy az ő szá?
