Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-182

A nemzetgyűlés WS, ülése 1923. évi szeptember hó 5-én, széniem. 373 nekem még külön mondanivalóm is van. Tudvalévő, hogy a tiszviselői hierarchián kívülálló intézménye is van a közalkalmazottak karának, és ez a díjnoki intézmény. A díjnokoknál más a szolgálati viszony, más az illetmény, más az illetményük folyósítása körül követett eljárás, egészen más a beosztásuk ós különösen más a felettük való rendelkezés. A köztudatba ugy van beállítva, hogy a díjnokok tulajdonképen kezelési teendőket végeznek, de ha végignézünk a közigazgatási szolgálatban, akkor azt látjuk, hogy a fogalmazói szaknál majnem minden öt tisztviselőre két díjnok esik, s ha a számvevőségnél vizsgáljuk az állapotokat, ott is ugyanezt a helyzetet találjuk. Talán magánál a kezelésnél legkevesebb a díjnok. Nem tudom megérteni, hogyha csakugyan szükség van munkaerőkre, miért kell ilyen uzsoraszerüen igénybevennie azokat a kormányzatnak, amint azt a díjnoki szolgálatnál láttuk. Még a szolgálati idejükből is eddig két évet számítottak egynek! Ezeknek az alkalmazottaknak valósággal pokoli a szolgálatuk. Mindenki parancsol nekik, mindenki tapos, rug rajtuk egyet, és ha valami felelősség megállapításáról van sző, végigmennek ugyan a hierarchikus szervezet minden fázisán, de legvégül rendszerint azt sütik ki, hogy a díjnok az oka mindennek, és ezért nem lehet a felelősséget érvényesíteni, mert a díjnok tulajdonképen nem is felelős. (Igaz ! Ugy vdn! a baloldalon.) Ezt az intézményt tehát a mai haladó, korszakban meg kell szüntetni, mert ez a legantidemokratikusabb intézménye a közigazgatásnak. Más államokban sehol sem ismerik ezt az intézményt, s amint az általános vita során kifejtettem, ez az orosz cári intézmény analógiájára szerveztetett meg, a cárizmus alatt burjánzott fel a díjnokrendszer, és annak analógiájára szerveztetett Magyarországon. Arra, hogy ezt az intézményt gyökerében kiirtsuk, most kínálkozik alkalom, s ón kérem, hogy a kormány ebben a nagyfontosságú közszolgálati ügyben végre határozza el magát és szüntesse meg a díjnokok alkalmazásának intézményét. Amennyiben szükség van munkaerőkre, alárendeltebb kezelési munkálatok céljából, — aminthogy szükség van, — szervezze át a díjnoki állásokat rendszeresített állásokká, ami nem fog többe kerülni az államnak, mint a díjnoki állás és emellett kedvvel és felelősségi érzetük teljes tudatában fognak dolgozni az emberi sorba emelt díjnokok, ami nagyban hozzájárulna a létszámcsökkentéshez is. Maga a díjnoki intézmény külön háztartása, — hogy így fejezzem ki magam — külön adminisztrációja elviszi azt a megtakarított összeget, amely a tisztviselői és díjnoki illetmények között különbözetként jelentkezik. Ebben a kérdésben külön probléma a nők alkalmazásának az ügye. A háború előtt elvétve, mutatóba volt látható egy-egy hivatalban női alkalmazott. Most épen ellenkezőleg tapasztaljuk : a háború alatt egyenesen meglepték az állami intézményeket, különösen a központi hatóságokat, ahol a levegőben lógnak. Helyzetük egyáltalában nincs rendezve, legtöbbjük díjnoki minőségben tengődik. Hogy miképen válnak be ebben a szolgálatban, azt az igen t. helyettes ministerelnök ur tudja legjobban. Erre, de különösen arra nézve kérem szives felvilágosítását, mi a szándéka a kormányzatnak a női alkalmazottakkal szemben. Erdélyi Aladár: Férjhez adjuk őket! (Derültség.) Strausz István : Koppant lényeges kérdés ez, mert hiszen kint a társadalmi életben a foglalkozási ágak mindegyike előtt nagyon kirívó, hogy ezen az elharapódzott bajon — mert én és a legtöbb ember a nők nagyszámú alkalmazását az állami szolgálatban bajnak, hibának tekinti, — nem tudnak segíteni, hogy a nőalkalmazottak számát nem tudják redukálni. Én nem akarom, hogy a nőalkalmazottakat mind eltávolítsák egyik napról a másikra. Méltóztassanak előre gondoskodni átképző tanfolyamokról. Hiba volt a mi iskolarendünktől és hiba volt a szülők részéről, akik leánygyermekeiket az iskolába zuditották és boldogok voltak, ha egy díjnoki álláshoz juttathatták őket. Ezzel szemben más pályán — akár kereskedelmi, akár egyéb pályán, a kereskedői cégek pultjainál — nem igen látunk női alkalmazottakat. (Egy hang jobb felöl : Dehogy nem !) Igen keveset elvétve. A fővárosban alig látunk, legfeljebb egy-egy kis szatócsüzletben a feleséget, de mint kereskedői alkalmazottat nem. Mint mondottam, általában az ipari pályán, különösen a női szabászatban nagy a dekadencia az egész vonalon és általában nagy a hanyatlás a háztartásokban annak folytán, hogy a nőket nagy tömegben bevitték, befogadták a hivatalos életbe. Nem akarok azokról a kedélyes berendezkedésről beszélni, amelyek ennek folytán egyes hivatalokban kifejlődtek ; beszélhetnék családi életek felbontásáról, de ez talán nem is tartozik ide. Tudom, hogy ez nem rokonszenves téma, de szőnyegre kellett hoznom, mert megvitatása a közigazgatási szolgálat megjavításához tartozik. Főleg a kultuszminister urnák lenne feladata, hogy a leánynevelést ebben a megcsonkított országban egészen más irányba terelje, mint a mostani. Erdélyi Aladár: Súlyosan megadóztatni az agglegényeket I Strausz István: Mint az általános vita folyamán mondottam, ipariskola alig van a fővárosban. Egyetlenegy, ott is inkább csak cifraságképen mutogatják azokat a terveket, amelyeken az ipari tanítás alapul. Komoly tanítás ebben az iskolában nem is folyhatik, annyian vannak. Egyáltalában a leány neveléssel nem törődtek és ez okozta, hogy annyira balra, helytelen irányban fejlődött a nők alkalmaztatása. Szabó József ". Termelő munkára kell nevelni őket! Strausz István : Igaza van t. képviselőtársamnak, hogy a nők a termelő munkára valók ; 66*