Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-182

374 A nemzetgyűlés 182. ülCse ±923. (Helyeslés.) oda kellene őket szorítani és meg kell velük értetni, hogy még a kertészeti pálya is sokkal alkalmasabb nekik, mint a hivatali elzárt levegő. Bizom, hogy az igen t. helyettes minister elnök ur e tekintetben megnyugtató kijelentést fog tenni a nemzetgyűlésen. A magyar kath. egyház is érzi a leányok mai alkalmaztatásának fonákságát. Mutatja ezt, hogy P. Biró Ferenc jezsuita áldozár szerzetesi elveken megalapította a »Jézus Szive Népleányok Társaság«-ot, amely feladatául a kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági, főleg kertészeti munkát iktatta szervezeti szabályzatába. Hihetetlen az eredmény, amelyet rövid létesitésük ideje óta — szinte semmiből — elértek. A nőnevelésben ez a foglalkozási irány vezesse a kultuszminister urat és az vezesse a szülőket a társadalom minden osztályában. Amikor ezeket a nagy problémákat itt vázlatosan felvetem, szeretném rábírni a t. kormányt arra, hogy azokat a díjnokokat, akik a létszámcsökkentés folytán az állami szolgálattól kénytelenek megválni, megfelelő végkielégítésben részesítse. A legmostohább az a végelbánás, amelyben az elbocsátandó díjnokokat részesíteni kívánják; egészen elütő a rendszeres állásban alkalmazott tisztviselőkétől és alkalmazottakétól, holott, ha ugyanazt a szorzószámot és ugyanazt a szolgálati időt venné a kormány a végkielégítés kiszámításának alapjául, ez az államkincstárra egyáltalában nem jelentene számottevő terhet, azoknak a díjnokoknak a helyzetén pedig, akiket elbocsátanak, mégis könnyítene. Nekem az a tiszteletteljes javaslatom, hogy a kormány a díjnokokra nézve is ugyanazokat a szorzószámokat és ugyanazt a szolgálati időt vegye a végkielégítés egységének alapjául, mert hiszen a tulajdonképeni fő alap, amely a végkielégítés alapjául szolgál, a havidíj, úgyis anynyira mérsékelt, annyira hátrányban van a tisztviselők és a többi állami alkalmazottak törzsfizetésével szemben, hogy az teljesen elenyésző csekély a kincstár, illetőleg a pénzügyminister ur által szem előtt tartott takarékossági elv szempontjából Ezeknek előrebocsátásával a következő módosító javaslatot terjesztem elő a 3. §-hoz (olvassa) : »Az ötödik bekezdés ötödik sorának »három havi összege« kitétele helyett »tizenkétszerese, ha a beszámítható szolgálati idő öt évnél kevesebb ; huszonnégyszerese, ha a beszámítható szolgálati idő öt évnél több, de tíz évnél kevesebb ; harminchatszorosa, ha a beszámítható szolgálati idő tiz évnél több, de tizenöt évnél kevesebb; negyvennyolcszorosa, ha a beszámítható szolgálati idő tizenöt év vagy annál több, de húsz évnél kevesebb ; hatvanszorosa, ha a beszámítható szolgálati idő húsz év vagy annál több« szavak beiktatását javasolom. Kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy határozati javaslatomat méltóztassék magáévá tenni. Ezzel megmutatja a nemzetgyűlés, hogy demokratikus évi szeptember hó 5-én

f szerdán. alapon áll, ós hogy épen a legsanyarubb helyzetben szolgáló és a szolgálatból kiváló díjnokoknak megfelelő útravalót kivan adni. Ez nagy megnyugvást okoz általában a közéletben, de minden társadalmi osztálynál, mert akik itt díjnoki sorban szolgálnak, — hangsúlyozom — azok a legszegényebb családok gyermekei. Sok közülük kiváló középiskolai végzettséggel állott díjnoki sorba, elvégezte az egyetemet is, de nem volt, aki hóna alá nyúljon, és éveken át tengődik, míg megismerik, mig az ő kiváló szolgálata alapján kényszerítve van a kormányzat arra, hogy az illető szegény fiút képzettségéhez, készültségéhez és szorgalmához méltó állásba helyezze. Tartozunk végkielégítésük méltányos megállapításával a díjnokoknak, de tartozunk vele a demokratikus felfogásnak, amelynek jegyében a nemzetgyűlés összeült. (Helyeslés halfelöl.) Elnök : Szilágyi Lajos képviselő ur a házszabályok 215. §-ának d) pontja alapján kért szót. Szilágyi Lajos: T. Nemzetgyűlés! A nemzetgyűlés tegnapi tárgyalása kapcsán rámutattam azokra az igazságtalanságokra és rendszertelenségekre, amelyek az én megítélésem szerint bekövetkeznének akkor, ha a törvényjavaslatot eredeti formájában szavaznók meg ott is, ahol a végkielégítések összegéről határoz a törvényjavaslat. Kérésemre a t. kormány előzékenysége folytán a tegnapi ülés óta alkalmunk volt utána számolni kifogásaimnak, pontos számadásokat bonyolítottunk le Melczer ministeri tanácsos ur őméltóságával és e számításoknál alapul vettük a valóságos szolgálati éveket és alapul vettük a beszámítható szolgálati éveket is. Számításba vettük azt is, hogy a katonatisztek 1921-ben lettek a trianoni béke következtében elbocsátva, tehát a háború befejezéséhez egy közelebbi időpontban, mig a most elbocsátandó közalkalmazottak egy a háború utáni távolabbi időpontban, 1924-ben lesznek elbocsátva. Az eszközölt számitások alapján a házszabályok 215. §-ának d) pontja alapján tisztelettel bejelentem, hogy indítványomat visszavonom. (Helyeslés.) Visszavonom pedig azon okból, mert megnyugszom abban, hogy a mostani második javaslat, tehát az eredeti javaslattól eltérő bizottsági szövegezésben elénk terjesztett javaslat a beszámítható szolgálati időt tekinti, mig a trianoni béke következtében elbocsátott katonatiszteknél a valóságos szolgálati időt tekintettük. Ez a különbség többé-kevésbé, ha nem is mindenütt, de a legtöbb helyen kiegyenlíti azokat a kirívó ellentéteket, amelyeket tegnap én magam is annyira kiéleztem. Mindössze csak a 8 és 11 szolgálati évvel nyugdíjba helyezett katonatiszteknél, illetve a 8 és 11 szolgálati évvel nyugdíjba helyezett polgári alkalmazottaknál áll fenn mindenesetre számitásunk dacára — sőt a számitásunk bizonyítja azt, hogy fennáll — olyan kirivó ellentét, amelyet tegnap részletesen kifejtettem. De ez a két szolgálati évfolyam, ez a 8 és 11-es még nem győz meg engem arról, hogy makacsul ragasz-