Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-181

354 A nemzetgyűlés 181. ülése 1923. Ebből kifolyólag egy módosító indítványt adok be és azt javaslom, hogy az eredeti hatodik bekezdésben, a negyedik sorban ez után a szó után »árva«, a következő szavak iktatandók be : »vagy a Károly-csapatkereszt tulajdonosa«. A mondat tehát ezzel a módosítással így fog hangzani (olvassa) : »Az a tisztviselő, vagy egyéb alkalmazott,, aki egyúttal hadirokkant, hadiözvegy, vagy hadiárva, vagy a Károly-csapatkereszt tulajdonosa, csak saját kérelmére bocsátható el«. Ezt az elvi álláspontomat indokolja az, hogy én rút hálátlanságnak tartom, hogy mi sok esetben nem mentünk messzebb a hadviseltek megkülönböztetését illetőleg. Én már ismételten hangoztattam, hogy egy jövendő háborúra, vagy egy jövendő háborús bonyodalomra való tekintettel egész törvényhozásunkon vörös fonálként kellett volna végighúzódnia annak a törekvésnek, hogy mi bebizonyítsuk, hogy érdemes volt a fronton harcolni, érdemes volt a fronton lenni, és nem volt érdemes itthon meglapulni, vagy felmentett állapotban lenni. Sok-sok hiba történt ebben a tekintetben. Minden egyes alkalommal felemeltük innen tiltakozó szavunkat, s most is csak következetesek maradunk, mikor azt kérjük, hogy a hadviselteket ennek a törvényjavaslatnak kapcsán semmi esetre se bocsássa el az államhatalom. A trianoni béke következtében elbocsátott katonatiszteknél a panaszoknak csak egy csekély hányada jutott hozzánk épen azon okból, mert azoknak az elbocsátott katonatiszteknek kiválogatása sokkal gondosabban, sokkal pontosabban, sokkal igazságosabban történt, mint amilyen módon 1922-ben a B-lista alapján a polgári közalkalmazottak elbocsátása. Akkor a katonatiszteket bizonyos pontokkal különböztették meg egymástól s ezeknél a pontozásoknál a legnagyobb fontosságú a frontszolgálat volt. Amikor tehát a trianoni béke áldozatait elbocsátottuk a katonaság, a tényleges katonatisztek köréből, akkor nagyon is számon tartottuk a frontszolgálatot. Én csak következetes akarok maradni, amikor most, amidőn a polgári alkalmazottakat bocsátjuk el, szintén a trianoni béke következtében, tekintetbe akarom venni a frontszolgálatot és előnyösebben akarom megkülönböztetni azt a közalkalmazottat, aki a fronton volt, attól, aki a fronton nem volt. T. Nemzetgyűlés! Számítva azonban arra, hogy érvelésem a t. kormányt esetleg nem győzi meg ós annak helyességét a t. kormány nem ismeri el, én egy vagylagos, egj második indítványt is teszek. T. i. az első indítványomban azt javasoltam, hogy a Károly-csapatkereszt tulajdonosa egyáltalában ne legyen elbocsátható. Most azonban teszek egy második indítványt. Kiindulok abból, amit a t. pénzügyminister ur hozott először itt a nemzetgyűlés évi szeptember hó 4-én, kedden. szine elé, hogy a törvényhozás mindig a 12 hónapi frontszolgálatot teljesített egyéneket különböztette meg a többi frontszolgálatostól, illetőleg azoktól, akik a fronton nem voltak. Tudvalévő, hogy legutóbb is az indemnitási törvényjavaslatban a t. pénzügyminister ur javaslatára egy hadipótlékot szavaztunk meg mindazon közalkalmazottak számára, akik 12 hónapig teljesítettek a fronton szolgálatot, vagy pedig ha nem teljesítettek 12 hónapig a fronton szolgálatot, csak azért nem teljesítettek, mert abban akár hadifogság, akár megsebesülés, akár megbetegedés folytán voltak akadályozva. A nemzetgyűlés ezt egyhangúlag elfogadta. A nemzetgyűlés már más esetekben is ilyen előnyösen különböztette meg a 12 hónapos frontszolgálatosokat. Ezért most sem látom semmi akadályát annak, hogy ha már a t. többségi párt bölcsessége olyan messzire, mint ahogy az első javaslatban szólt, szóval a Károlycsapatkeresztig nem hajlandó is elmenni, fogadja el második indítványomat. Ha ugyanis a nemzetgyűlés első javaslatomat nem fogadja el, akkor megelégszem kevesebbel is. Épen ezért egy vagylagos indítványt teszek és javasolom, hogy az eredeti hatodik bekezdésben, a negyedik sorban ez után a szó után »árva« a következő szavak iktatandók be: »vagy az 1923 : XXXII. t.-c. 15. §-a alapján hadipótlék élvezetében áll.« A mondat tehát ezzel a módosítással így hangzanék (olvassa) : »Az a tisztviselő, vagy egyébb alkalmazott, aki egyúttal hadirokkant, hadiözvegy, vagy hadiárva, vagy az 1923 : XXXII. t.-c. 15. §-a alapján hadipótlék élvezetében áll, csak saját kérelmére bocsátható el.« Ez a törvénycikk, amelyet most számmal nevezek meg, a legutolsó indemnitási törvényünk, s annak 15. §-ában, a legutolsó bekezdésben szavaztuk meg annak idején — az egész nemzetgyűlés egyhangú hozzájárulásával — a hadipótlékot. Ismétlem, hogy ez a hadipótlék a 12 hdnapig a fronton szolgált közalkalmazottakra vonatkozott. A harmadik csoportja azoknak, akikre vonatkozólag tilalmat állítottunk fel a kormány előtt : az önként távozni akarók. Erre vonatkozólag azt a javaslatot fogadtattuk el a bizottságban, hogy az önként távozni akarókat pedig feltétlenül el kell bocsátani. Ehhez még hozzáfűzöm azt, hogy nem elég, hogy a t. kormány elbocsátja az önként távozni akarókat, hanem én szerintem a t. kormánynak csábítani, biztatni kellene a közalkalmazottakat arra, hogy önként jelentkezzenek erre a szomorú sorsra, mert aki önként jelentkezik, az többékevésbé már az elhelyezkedésével is tisztában van, annál tehát az a csapás nem fog bekövetkezni, amely csapás lesz mindazoknak sorsa, akik kenyér nélkül maradnak ennek a törvényjavaslatnak a megszavazása következtében. Én tehát azt kívánnám itt a t. kormánytól.