Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-180
322 *A nemzetgyűlés 180. ülése 1923. guktól az aktát és annak elintézését másra bizhassák. Én aláirom ezt az állítást és a magam részéről még hozzáteszem, hogy — kebelbéli kifejezéssel élve — az aktasibolásnak az oka és alkalma rendesen abban gyökerezik, hogy egy hivatalban több tisztviselő van, mint amennyire szükség lenne. Ez a hivatal emiatt erősen tagozódik, a különböző szakkörök között nagyon sok apró, kicsinyes resszort származik, egy hivatalon belül azután természetesen, akár rövid utón történjék, akár aktaszerü utón, külön érintkezési láncolat keletkezik, egyszóval a tisztviselői létszám túltengése komplikálja az ügyek elintézését, ugy hogy mind kevesebb és kevesebb tisztviselő foglalkozik az ügy érdemével és főleg mind kevesebb és kevesebb tisztviselő foglalkozik az üggyel olyanformán, hogy azt teljes áttekintéssel intézze el. Az igy széttagozódott és komplikált organizmussá váló egy-egy hivatalon belül is annyi adminisztratív és tisztára formai intézkedés fordul elő, hogy a létszám nagysága, ahelyett, hogy gyorsítaná az eljárást, ahelyett, hogy sürgősebbé tenné az intézkedéseket, épen ellenkezőleg olyan formai labirintusba veszíti bele az ügyeket, hogy a több tisztviselő kevesebb ügyet intéz el és lassabban intézi el az ügyeket, mint a kevesebb tenné. Most tehát, amikor elszántuk magunkat a létszámapasztási kérdés megoldására, két szempontból kell kiindulnunk. Az egyik az, hogy el kell bocsátani azt a tisztviselő létszámot, amely az ország területi megcsonkulása folytán vált feleslegessé, de másrészt el kell bocsátani azt a létszámot is, amely ahelyett, hogy javítana a közigazgatás menetén, épen a maga felesleges voltánál, számának túlzott voltánál fogva inkább nehézséget okoz, semmint hogy könnyítene az eljárásokon. Ma már elismerem és aláirom, hogy ilyen nagy, átfogó jellegű intézkedés megtételénél bizonyos kegyetlenséggel kell eljárni, de ennek csak két következményét vonom le. Az egyik az, hogy a szubjektív érzéseket, az illető érdekelt tisztviselői karral szemben való jóindulatot és belátást kellő összhangba kell hozni a szemben álló másik nagy érdek szempontjával, az államérdeknek, az államkincstári takarékosság érdekének szempontjával. Egyik kérdést, egyik szempontot sem szabad predominansnak tekinteni, hanem a kettőt lehetőleg összhangba kell egymással hozni. Másodszor pedig arra kell törekedni, hogy a kellemetlen következményeket, a kényszerű kegyetlen eljárásnak, a kényszerű kegyetlen operációnak azokat a szomorú hatásait, amelyeket az elbocsátandó tisztviselők érezni fognak, minden eszközzel enyhítsük (Helyeslés.) és minden módon arra törekedjünk, hogy az elbocsátás az egyéni érdekeknek kellő kímélésével történjék, viszont utána az illetőkről, az illetők exisztenciájáiól, munkaerejüknek felhasználásáról állami eszközzel, de egyszersmind té^évi augusztus hó 31-én, pénteken. sadalmi eszközzel is messzemenő gondoskodás történjék. (Helyeslés.) Ezek voltak azok, amiket általánosságban a kérdésről elmondani akartam. Nem fogok kitérni azokra a részletekre, amelyeknek képviselete a pénzügy és a vallás- és közoktatásügyi minister úrra tartozik, a következőkben speciálisan az én resszortom ügyébe tartozó egyes kérdésekre kívánok kitérni. (Halljuk ! Halljuk I) A létszámapasztás szempontjából a belügyi tárcát érdeklő kérdések között eminenter legfontosabb a megyék egy részének, amint itt a vita folyamán általában vulgaliter mondták, összevonása vagy megszüntetése, de a törvényjavaslat szerint és lényegileg is egyes vármegyék közigazgatási egyesítésének kérdése. Ennek a kérdésnek tárgyalása folyamán sajnálattal voltam kénytelen tapasztalni, hogy a felszólaló egyes szónok urak olyan szempontokat vetettek bele a vitába, olyan fogalmakat kevertek, kapcsoltak össze érvelésük folyamán, amelyek egyáltalában nem függnek össze egymással. Hogy ugy mondjam, bizonyos mellékvágányra terelték az egész vitát, úgyhogy kénytelen vagyok az érvekkel egyenként és részletesen is foglalkozni. Mindenekelőtt reflektálni kívánok arra az érvre, hogy azáltal, hogy bizonyos megcsonkult, sok esetben azt mondhatnám, majdnem megszűnt vármegyék közigazgatását egyesitjük, . , . Östör József: Összevonás! Rakovszky Iván belügyminister : . . . ezáltal az ország, a nemzetgyűlés, a kormány valami pregnáns kifejezését adja annak, hogy a trianoni békét az országra nézve igazságosnak tartja. Én egyáltalán nem látom, hogy hogyan lehetne ezt a két kérdést közös kalap alá vonni. Az én igénytelen nézetem szerint ez a létszámapasztási javaslat, egyes vármegyék közigazgatásának egyesítése, természetes hogy összefügg a trianoni békével, mert hiszen a területi megcsonkulás, az ország gazdasági helyzetének szomorú volta a trianoni békének következménye. Maga azonban a törvényjavaslatban kontemplált ez az intézkedés nem jelent sem a külföld, sem az idegen államhoz csatolt magyarok, sem az itthoni becsületes magyar érzésű közönség szempontjából semmit sem. Ez tisztára adminisztratív, tisztára pénzügyi intézkedés és helytelen utón járnak azok, akik ebből továbbmenő következtetéseket akarnak levonni. Tessék megnyugodva lenni, nem fog akadni a külföldön egyetlenegy ember sem, aki a trianoni békeszerződés igazságos voltát aszerint fogja megítélni, vájjon mi itt a jelenlegi vármegyei kereteket érintetlenül tertjuk-e fenn vagy sem. Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy az idegen uralom alá került területeken élő magyar emberek között, akiknek a magyar fajisághoz, a magyar nyelvhez, a magyar nemzeti öntudathoz való jogát nemcsak hogy elismerjük, de minden körülmények között hangsúlyozzuk ós vedel-