Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-180

A nemzetgyűlés 180. ülése 1923. évi augusztus hó 31-én, pénteken. 323 mezni fogjuk, nem fog akadni egyetlenegy sem, aki a maga magyar faji érzésében, a maga magyar öntudatában ezáltal gyengülne avagy veszítene azért, mert itt tisztára közigazgatási és fiskálisjellegü intézkedés történt. Szabó József: Szomorú volna, ha ettől függne a nemzeti érzés! Rakovszky Iván belügyminister : Hiszen a múltban is számtalan eset volt arra, hogy egyesitettek vármegyéket, megszüntettek közigazgatási egységeket. Tessék csak végignézni a vármegyék egész során, amelyek kisebb vármegyékből, kisebb kerületekből, vagy egy másik, annak idején létezett közigazgatási egységből egyesittettek. Én őszintén megvallva, nem tudom észrevenni ezeknek a megyéknek közönségén azt, hogy ők magyar hazafias érzésükből veszítettek volna. Baross János t. képviselőtársam ugy igyekezett feltüntetni a dolgot — sajnos, nincs a kezemben beszédének szövege, az értelme azonban az volt — hogy hiszen mi magyar emberek, közvetlenül nem is szeretjük az államot; mi magyar emberek elsősorban a vármegyéhez ragaszkodunk és csak a vármegyei lokálpatriotizmusunkon keresztül él és virágzik bennünk a hazaszeretet. Ezt én sohasem vettem észre és ha igy lenne, az, nagyon, de nagyon szomorú jelenség lenne. Én ellenkezőleg, meg vagyok győződve róla, hogy bármilyen dicséretes és bármilyen szimpatikus tulajdonság is az, ha valaki a maga vagy a családja, szülei, vármegyéjéhez különös melegséggel ragaszkodik, bármilyen szimpatikus és szép tulajdonság is, ha valaki ennek a megyének közéletében szeretettel és lelkesedéssel vesz részt, mégis a mi magyar hazafiságunk és magyar érzésünk nagyobb és erősebb ennél a lokálpatriotizmusnál. Meg vagyok győződve róla, hogy minden magyar ember szereti annyira a hazáját, hogy akkor, amikor a megyei, otthoni érzéséből áldozatot hozni kénytelen, amikor a megyéje iránti szeretetéből az ország javára engedni kénytelen, elsősorban mindig az ország érdekét fogja szem előtt tartani, az fogja őt vezetni és ennek alá fogja rendelni tudni a maga lokálpatriotizmusát. Hogy mennyire ellentétes és mennyire össze nem függő gondolatokat kapcsoltak össze ebben a vitában, arra a legjellemzőbb példának azt vagyok bátor felhozni, hogy ugyancsak Baross János t. képviselőtársam ezt a mi szerény kis közigazgatási intézkedésünket a cseh közigazgatási reformmal hasonlította össze. Ez a kiindulópont már alapjában helytelen, mert végeredményben abból, ha a cseh kormány azért tesz valami intézkedést, hogy azzal a cseh államot erősítse és annak boldogulását előmozdítsa, abszolúte nem lehet azt következtetni, hogy nekünk ugyanebből a célból, t. i. hogy a magyar állam jövendőjét biztosítsuk és a magyar állam ügyén segitsünk, ne lehessen ugyanezt az intézkedést megtenni. Magában véve az az érv tehát, hogy a cseh államban cseh érdekből tettek NAPLÓ XVI. valamely intézkedést, nem lehet ellenérv egy Magyarországon teendő intézkedéssel szemben akkor, amikor ezt a magyar állam érdekében tesszük. A jelen esetben azonban egyáltalán nem is áll ez az analógia; hiszen, aki csak kicsit ismeri a cseh-szlovák viszonyokat — és azt hiszem Baross János képviselő ur, mint onnan származó, jelenleg is magánügyekben nagyon gyakran ott tartózkodó ur, tisztában van az ottani reformtervezetekkel, az tudja, hogy ez először is egy átfogó, nagy közigazgatási reform, ahol az összes jelenleg fennálló megyei egységek egyszerűen eltöröltetnek a föld színéről és helyettük cseh mintára nagy kerületek szerveztétnek kinevezett tisztviselői karral, az élő autonóm és önkormányzati egységeknek, összetartozandóságnak teljes felbontásával; tehát egy közigazgatási nagy reform, amelyhez ez a szerény kis intézkedés nem is hasonlítható. De más is a célja az ottani uj területi beosztásnak. Hiszen méltóztassék egy tekintetet vetni a térképre, amelyen ez az uj felsőmagyarországi beosztás fel van tüntetve. Ott nagy zsupák lettek alakítva nemzetiségi célzattal. Ezek a nagy zsupák olyanformán vannak öszeszeállitva, hogy azokban lehetőleg a magyarság kisebbség legyen, hogy azokban a cseh és tót fajhoz tartozók adják a többséget, tehát egy bizonyos nemzetiségi, egy bizonyos nacionalista jellegű reformról van szó, amelyhez a mi reformunk abszolúte nem hasonlítható, azért nem hasonlítható, mert hiszen nem is reform, hanem egyszerűen a túlságosan kis közigazgatási egységek megszüntetése, de nem hasonlítható azért sem, mert semmiféle ilyen nagyobb jelentőségű politikai vagy pláne nemzetiségi kérdést azáltal elérni nem akarunk, egyszerűen olcsóbbá és kevésbé komplikálttá akarjuk tenni a közigazgatásunkat. Ha tehát van egyáltalán valami kímélni való a vármegyékkel szemben, — és én elismerem, hogy van, — a kíméletet megérdemli az az ősi magyar hagyományos ragaszkodás, amely a maga vármegyei életéhez meleg szívvel hozzá van nőve; ezt a ragaszkodást, ezt a minden magyar emberben közös benső érzést igenis kímélni akarjuk. Hiszen maga a törvényjavaslat is már az intézkedései során rámutat erre Nem az a mi célunk és szándékunk, hogy ma most egyszerűen kimondjuk azt, hogy ezeket a törvényhatóságokat végképen megszüntetjük, és ezért használja a 11. § a bevezető részében azt a kifejezést, hogy ezeknek a vármegyéknek a közigazgatása ideiglenesen egyesittetik. Ideiglenesen pedig azért, mert hiszen köztudomású, hogy az ország megyei beosztása egy modern közigazgatás követelményeinek meg nem felel. Mindenki, aki a megyei ügyekkel csak nagyon kis részben foglalkozott, tudja és tisztában van vele, hogy évtizedek óta kisért a megyék ki48