Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-180
A nemzetgyűlés 180. ülése 1923. Én e tekintetben a magam bőrén tanultam. Kerületemben egy igazgató-tanitó elkövetvén azt a merészséget, hogy az ellenzékre szavazott, emiatt ötször egymásután áthelyezték őt Kiszomborból, úgyhogy választókerületemben ötszáz emberrel sem volt annyi bajom és dolgom, mint ennek az egyetlen egy igazgató-tanítónak az ügyével. Ne engedjük meg tehát, hogy ezek az igazgatók és tanítók később, a választások után ilyen személyi harcoknak ós üldöztetéseknek legyenek az áldozatai. A kinevezés jogát tartsa fenn magának a kultuszminister ur, ellenben a fizetések kiutalását s egyéb intézkedéseket oszszák meg maguk között a főispán és a közigazgatási bizottság tanügyi bizottsága. Csatlakoznom kell ellenzéki képviselőtársaimnak ahhoz a felfogásához, hogy a kinevezést magát ne vegyük ki pártpolitikai szempontból a minister kezéből. Ezek azok a gondolatok, melyeket bátor voltam a javaslat kapcsán elmondani. Nagyon sajnálom, hogy ellenzéki pártállásomra való tekintettel, de különösen azon egy-két súlyosabb kritikai szempontból, melyet bátor voltam kifejteni, nem vagyok abban a helyzetben, hogy a törvényjavaslatot elfogadhassam. Elnök : Szólásra következik ? (Senki sem.) Szólásra senki sincs feliratkozva. Kérdem : kíván-e még valaki általánosságban a javaslathoz szólni? Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A belügyminister ur kivan szólni. Rakovszky Iván belügyminister: T. Nemzetgyűlés! Végtelenül sajnálom, hogy a vitának ilyen, hogy ugy mondjam, teljesen ellaposodott stádiumában vagyok kénytelen kifejezni azokat a szempontokat, melyek engem és a kormányt vezették akkor, amikor ezt a javaslatot előkészítettük. Az érdeklődésnek oly minimális foka mutatkozik immár a javaslat iránt, hogy majdnem azt kellene hinnünk, hogy egy jelentéktelen és nem az ország elevenébe vágó javaslatról van szó. (Felkiáltások a baloldalon : Tökéletesen igaza van!) Kötelességemnek tartom kifejezést adni annak és hangsúlyozni azt, hogy igenis, ez a javaslat a nemzet, az ország és az ország igazgatásának az életében nagyon nagy horderővel bir és az érdeklődés megcsappanásának ellenére is megérdemli, hogy gondos és az országot és a tisztviselői kart szerető szemmel boncolgassuk. (Ugy van! a jobboldalon.) Akkor, amikor a kormány ezt a javaslatot benyújtotta és amikor a t. Nemzetgyűlés afelett szavazni fog, nagyon szomorú és nagyon keserű feladatot teljesít. A javaslat megszületésének egyik alapoka az ország területének szomorú megcsonkítása és amikor kénytelenek vagyunk a területi megcsonkulás következményeit igazgatási téren is levonni, nemcsak a területi megcsonkulásnak ez a szomorú ténye vezet bennünket, de hozzájárul ehhez az ország szomorú anyagi helyzete is f évi augusztus hó 31-én, pénteken. S21 Akkor tehát, amikor a kormány rászánja , magát a magyar közélet, a magyar tisztviselői kar ilyen szomoruságos megcsonkítására, nemzeti életünk két szomorú és fájdalmas tényezőjére; területünk megcsonkulása és gazdasági életünk tönkremenetele az indok és nem lehet magyar ember, akinek ne fájna, amidőn ilyen szomorú indokokból, ilyen szomorú intézkedések megtételére kell magunkat elszánnunk. De épen azért, mert a trianoni békekötés és Középeurópa gazdasági helyzetének szomorú következményeit egy jobb jövő reményében le kell vonnunk, épen azért, mert ennek a ma élő nemzedéknek ilyen szomorú feladatot kell teljesítenie, nem szabad tisztára a fájó szubjektív, bár becsületes magyar érzéstől vezettetve nyúlnunk ezekhez a kérdésekhez, hanem a realitás és az objektivitás magasabb piadesztáljára emelkedve vállalnunk kell a felelősséget ezen szomorú kötelezettségek teljesítésére avégből, hogy az ország jövendőjét, az ország elkövetkezendő nemzedékeinek sorsát bölcsen, öntudatosan és előrelátással készítsük elő. Más szempontból tekintve a létszámcsökkentés kérdését, ebből a szempontból sem elég csak arról beszélni, hogy az ország területe megcsonkulván, kevesebb hivatalra, kevesebb hatóságra, kisebb tisztviselői létszámra van szükség, hanem gondolnunk kell arra is, hogy az ország területének megcsonkulása előtti időben is szükség lett volna a közigazgatás szervezetének és szerkezetének egyszerűsítésére. Nem lehet ugyanis tagadni, aki az ország közigazgatásának, hierarchiájának rejtekutait ismeri, nem tagadhatja, hogy egyrészt vannak felesleges hivatalok, másrészt a hivatalos hierarchiában vannak olyan közbeiktatott fokozatok, amelyek feleslegeseknek látszanak és hogy végül az egyes hivatalok is komplikáltabbak, mintsem azoknak lenniök kell. ( Ugy van ! ügy van!) Vannak hivatalok, melyeket a háború hozott létre, nevezetesen a háború nehéz gazdasági viszonyai. Ma, amikor mégis az a kötelességünk, hogy visszatérjünk a békebeli gazdálkodásra, ezeket a hivatalokat fokozatosan meg kell szüntetnünk. (Helyeslés.) Vannak hivatalok, amelyek még a háború előtt jöttek létre s még annak idején pillanatnyilag fontosnak látszó és aktuális kérdések szempontjából tényleg fontos ügykörnek ellátására állíttattak fel. Ezek az ügykörök ma veszítettek fontosságukból, a gazdasági és társadalmi élet teljesen eltolódott, a hivatalok azonban még mindig fenmaradtak, ugy, hogy vagy meglehet szüntetni az illető hivatalokat, vagy pedig a rendelkezésre álló tisztviselőkkel, de minden esetre sokkal csekélyebb létszámmal az ügykörök elláthatók. A vita folyamán többször történt utalás arra, hogy a tisztviselők gyakran nem az ügyek érdemével foglalkoznak, hanem csak formai megoldásokat keresnek, hogy ellökhessék ma-