Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-174

150 A nemzetgyűlés 174. ülése 1923. évi augusztus 23-án, csütörtökön. Eckhardt Tibor : Kifogásolom ebben a javaslatban az ellenőrzésnek szerintem teljesen hibás rendszere mellett azt is, hogy ezen lakások felett, amelyek ily módon teljes egészükben az állam pénzén épülnek fel, felerészben a nagybankok fognak rendelkezni, a nagybankok fogják az építkezések után felerészben megszabni azt is, hogy kinek jusson lakás. Amikor a lakásinség oly nagy, mint amilyen ma tényleg, akkor ez súlyos aggodalommal tölt el, mert az újonnan épülő lakásokkal kapcsolatban nagyon sok ember politikai befolyásolására, lekenyerezésére és egyéb olyan befolyásolásokra nyilik alkalom, amelyet épen a nagybankokkal szemben valamennyien perhorreszkálunk. Kifogásolom azt is, hogy az állam pénzével nyilik mód olyan lakások épitésére is, amelyek nem a tényleg nyomorgó tömegek lakásszükségletének a kielegitését szolgálják, hanem elsősorban az épittető saját igényét, esetleg luxusigényeinek esetleges kielegitését, hogy az állam pénzén oly lakások lesznek építhetők kivételes kedvezmények mellett, amelyek nem a szegény néposztályok, nem az ínséges menekültek és egyéb tényezők igényeit, hanem az illető bankdirektoroknak vagy dúsan dotált magasabb alkalmazottaknak luxus és kényelmi szempontjait fogják kielégíteni. Ezeket a konkrét kifogásokat hoztam fel a javaslatban foglalt tényekkel szemben. Most még foglalkozni akarok azzal a rendkívül nagy kihatású és jelentőségű ténnyel, hogy az állam — ami a javaslatban nincs benn — olyan megállapodásfélét kötött a vállalatokkal, hogy nekik az általuk emelendő épületek építési költségeinek 60%-a erejéig valorizálatlan jegyintézeti hitelt bocsát rendelkezésükre. Már az előbb rámutattam arra, hogy a valorizálatlan hitel az elmúlt évben egy esztendő alatt szerényen számítva az eredeti össze g ti ze ne gys ze re s ét j öve de 1 me zte. Rassay Károly : Egy képviselőtársam azt mondja, hogy a Stádium-nyomda is valorizálatlan hitelt kapott. (Zaj.) GÖmbÖS Gyula : Ez igaz ! Rassay Károly : Én nem tudom ! GÖmbÖS Gyula : De én tudom ! Nem is lehet mást kapni ! Eckhardt Tibor : A Stádium-nyomda minden percben örömmel vállalja a valorizált kölcsönt is, ha egyszer tudja, hogy a nemzet érdekét szolgálja még akkor is, ha neki magának ez kárára lesz. (Állandó zaj.) Peyer Károly : Amennyi jár az egyiknek, annyi jár a másiknak is ! Rassay Károly : Akkor én is csinálok nyomdát, ha ez olyan jó üzlet. Gömbös Gyula : Tessék ! Eckhardt Tibor : Azt hiszem, a t. képviselő ur könnyebben jut hozzá a kölcsönhöz, mint a Stádium ! Rassay Károly : Az a különbség, hogy én sem nem protezsálok, se nem kérek kölcsönt. Eckhardt Tibor : Ami nincsen benn a javas latban és a mi a legsúlyosabb aggályt kelti bennem, az épen ez a valorizálatlan kölcsön, amellyel az elmúlt évben, mint Emiltettem, több mint tízszeres pénzt lehetett keresni. A külföldi példák az osztrák és a német példa azt bizonyítják, hogy a korona romlása progresszive, fokozottabban, hatványozottabban következik be akkor, amikor a korona bizonyos mély pontot már elért. Hogy csak egy példával éljek, a zsir árának 8000 koronára való felemelkedése négy esztendőt vett igénybe, 8000-ről 16.000-re már nem további négy, év, hanem két hét alatt emelkedhet és lehet, hogy 16.000-ről 32.000-re már csak néhány óra alatt fog emelkedni, mert a pénzzel szemben a bizalom megingása és a pénz értékének romlása nem egyenes, hanem hatványozott mértékben érvényesiti befolyását. Hogy még egy példával éljek, a magyar korona ma pontosan ott tart, ahol hat hónappal ezelőtt volt a német márka. Hat hónap múlva a viszonyok változatlanul hagyása esetén, ha a kormány nem találja meg a kivezető utat és nem lép erélyes kézzel a hitelek általános valorizációjának útjára, ha nem küszöböli ki ebből az országból a koronarontó érdekeltségeket, amelyeknek természetszerű érdeke az, hogy hadd romoljék a korona, mert csak igy tudnak keresni, mondom, ha a kormány nem vett véget a szándékos és tudatos koronarontásnak, amely természetszerűleg érvényesül minden olyan tényező részéről, amely a jegyintézettől közvetlen hitelt kap, akkor a márka sorsára jut a korona. Hiszen igen nagy foka az áldozatkészségnek és a hazafias felbuzdulásnak kell ahhoz, hogy azok a nagybankok és egyéb vállalatok, amelyek a jegyintézettől közvetlen hiteleket vesznek igénybe, ne a korona rontásán dolgozzanak, mert nekik a korona romlásából csak hasznuk, a korona javulásából pedig csak káruk lehet. Ilyen általános tendencia mellett — mondom — a valorizálatlan jegyintézeti hitel nem jelent egyebet, mint kormányzati eszközökkel ujabb koronarontó érdekeltségnek megteremtését. (Ugy van ! a balhözépen.) Ez az érdekeltség pedig igazán nincs rászorulva erre. Ez az érdekeltség, mint már előbb Emiltettem, az elmúlt esztendőben kapott mintegy 60 milliárdnyi valorizálatlan jegyintézeti hitel révén körülbelül 600 milliárdot keresett ! Mi neki most 30 milliárd, amibe az előirányzat szerint az építkezések kerülnek? Súlyosbítja a helyzetet és az teszi szükségessé a beavatkozást, hogy ezek a jövedelmek, amelyeket a nagyvállalatok ily módon szereznek, nemcsak hogy nem munkából állnak elő és nemcsak nem je^ntik a magyar termelésnek eredményét, hanem a helyzet már odafejlődött, hogy a közönség, a fixfizetéses alkalmazottak, munkabérekkel küzdő munkásság fizeti meg ennek az árát. Mindazoknak a zsebéből, akiknek magyar koronájuk van, kiveszi ez a rendszer a pénzt és átteszi azoknak a zsebébe, akiké már úgyis tele van tömve. (Ugy van ! a balközé'pen.) A magyar közönség, a dolgozó magyar társadalom nyomorúsága és Ínsége egyfelől, a